A lösz

Alkotórészek

A lösz durva kőzetlisztből álló, meszes, rétegzetlen, meredek falakban megálló, állékony, fakósárga üledék. Gyakoriak benne a mészkonkréciók (löszbabák) és apró szárazföldi csigák, az úgynevezett lösz-csigák (Helix hispida, Helix arbustorum, Succinea oblonga, Puppa muscorum), valamint a legutóbbi jégkorszak emlőseinek maradványai (például mammut, orrszarvú, bölény vagy szarvas). Szemcséi: 0,01-0,05 mm átmérőjűek. A Kárpát-medencében 4-20, esetenként 40–60 m vastag réteget alkot. Nedvesség és terhelés hatására roskadásra hajlamos laza törmelékes üledékes kőzet.

Elterjedése

A Földön igen elterjedt, mintegy 13 millió km²-nyi szárazföldi területet lösz borít. A Kárpát-medencében az Alföldön a futóhomok mellett a magasabb ártereken is előfordul. Jellemző a Dunántúl dombsági térszínein (például Tolnai-dombság, Szekszárdi-dombság) és a hegységek előterében, folyóteraszokon is, ahol igen termékeny talaj képződik rajta. A Kárpát-medencén kívül Európa más részein is jellemző (például a Rajna és mellékfolyóinak továbbá Rhône völgyében található teraszfelszíneken is), de leghatalmasabb kiterjedésben Kínában, Mongóliában, Tibetben, Jarkandban, Iránban, Észak- és Dél-Amerikában. Ezernyi km² területet borít lösz, helyenként (például Kínában) az 500 méteres vastagságot is eléri, de jellemzően rétegzetlen, csak a színben is eltérő, sötétbarna, vörösbarna egykori talajszintek, az ún. eltemetett vagy más néven fosszilis vagy paleotalajok tagolják, esetleg mészfelhalmozódási szintek (löszbabaszintek, mészpadok ismerhetők fel bennük.

Típusai

Több típusba sorolják, a legismertebbek a szárazföldi és infúziós lösz, attól függően, hogy keletkezése szárazon, a növényzetet szövetszerűen magában foglalva, vagy nedves környezetben történt.