Aprózódás
A Föld felszínén lévő szilárd anyagok fokozatosan kisebb
darabokra esnek szét. Ha ez pusztán fizikai okokra vezethető vissza, akkor ezt
a széttöredezést aprózódásnak nevezzük. Az aprózódásnak több formája van.
Hőingadozás következtében létrejövő aprózódás
A napsugárzás felmelegíti a kőzettömb felszínét, amely ezért
kismértékben kitágul. Éjjel viszont csökken a hőmérséklet, így a kőzetek
összehúzódnak. A folyamat naponta ismétlődik, s ennek az állandó
térfogatváltozásnak a legkeményebb anyagok sem bírnak ellenállni: a sorozatosan
fellépő feszültségkülönbségek miatt előbb-utóbb lehasadnak a kőzettömbről. Ez a
hagymahéjszerű lepusztulás. Ehhez járulhat még az, hogy ha a kőzet változatos
ásványi összetételű, akkor különböző ásványai különböző mértékben melegszenek
fel. Feszültségek lépnek fel a kőzeten belül, amely végül szemcsékre esik szét.
A hőingadozás okozta aprózódás sivatagos területeken döntő
jelentőségű, mert itt igen nagy a napi hőingadozás.
Fagyváltozékonyság okozta aprózódás
Amikor a víz megfagy, térfogata kilenc százalékkal
növekszik. Ha ez zárt helyen megy végbe, jelentős nyomást idézhet elő.
A legtöbb kőzet repedéseiben, üregeiben, apró pórusaiban
mindig van valamennyi víz. A fagy hatására a repedésekben, illetve az
ásványszemcsék között jégkristályok képződnek. Az így fellépő nyomás
szétfeszíti a kőzetet, amely darabokra esik. Az újra felolvadó víz az új
repedésekbe, mélyebbre szivároghat, majd újra megfagyhat: a folyamat akkor
hatásos, ha az olvadás és fagyás többször ismétlődik, egymást váltogatva (innen
jön a fagyváltozékonyság kifejezés).
A fagyváltozékonyság okozta aprózódás területei
értelemszerűen a hideg övezetben és a magashegységekben találhatóak.
Az aprózódás egyéb típusai
Sókristály-növekedéses aprózódás
Száraz területeken és tengerpartokon a kőzetek
repedéshálózata bővelkedik sókban. Az egyre növekvő sókristályok feszítőereje
megteszi a magáét: darabokra hasítja a kőzetet.
Az élővilág okozta aprózódás
A növények gyökerei a fagy munkájához hasonlóan tágítják a
kőzetek repedéseit, és ez végül széteséshez vezethet.
Mállás
A málláshoz két dologra van szükség: vízre és melegre. A
folyamatnak két alaptípusát ismerjük.
Az oldódás
A kőzet anyaga a vízben feloldódik. Az egyszerű, „tiszta”
vízben való oldódás pl. a kloridokra jellemző, ezért a kősó is így mállik el.
Jóval erősebb a víz mállasztó hatása, ha savakat tartalmaz.
Az ilyen savas vizek leginkább a karbonátos kőzeteken (mészkő, kisebb mértékben
dolomit) fejtik ki hatásukat és csodálatos formákat alakítanak ki. Erős
mállasztó hatása van a zuzmó- és gyökérsavaknak is.
Az elbomlás
Egyes anyagok – például a magmás kőzetek földpátjai,
csillámai – víz, illetve vizes oldatok hatására vegyi átalakuláson mennek
keresztül, amelynek következtében kevésbé ellenálló maradékok, például
agyagásványok képződnek.
A nedves trópusokon a mállás által kialakított formakincs az
uralkodó, az aprózódás szerepe lényegesen kisebb .
A két folyamat következtében a felszínen törmelékkel borított
területek és málladéktakaró (regolit) alakul ki. Bár nem ritkák a szilárd
kőzetkibukkanások (például sziklafalak), mégis ezek fedik a földfelszín 90
%-át. A málladéktakaró nagy részét az élővilág veszi birtokába, és talajjá
alakítja.
A mállás ott tudja legjobban kifejteni a hatását, ahol már
eredendően meggyengült a kőzet: törés- és szerkezeti vonalak (például
réteglapok) mentén. A mállás itt hatolhat a legmélyebbre. A belső és külső erők
összefüggése tehát a kőzetlepusztulásnál is megmutatkozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése