Balkán-félsziget

Változatos földtörténet: tagolt domborzat, félsziget területének több mint 15%-a fekszik 1000

Mnél magasabban. Peremi részein -fiatal gyűrthegységek húzódnak

Szerkezetileg az alpi Európa „Dinári övezetének" erősen gyűrt, takarórendszerek uralta térsége

A Dinaridák egymással nagyjából párhuzamosan futó, hármas osztatú vonulatokból áll

A Dinaridák déli folytatásában a Hellenidák az Égei-tengerig futnak, s onnan szétdarabolódva kiterjedt szigetvilágot alkotnak

A Déli-Kárpátok folytatásaként, annak takarórendszereit a Balkán-félszigeten hordozva, a Balkanidák lánca keleties irányba fordul és 300 km hosszú, nyugatkeleti vonulatsort alkot

Szintén hármas osztatú szerkezet

A Balkán-félsziget belső vidékein bonyolult szerkezetű, részben variszkuszi eredetű, de a középidő végi, óharmadidőszaki szerkezeti mozgásokkal felélesztett, majd részben a pleisztocén jeges korszakaiban további „fiatalítókúrán" átesett rögvidéket találunk (Szerb-

Macedón-rögvidék, valamint Trák-rögvidék

Tagolt domborzat: mozaikszerű éghajlat

Valódi mediterrán klíma itt is csupán a tengerpartokra korlátozódik

A félsziget belsejében a magasság, a tengerektől való távolság és az orográfiai helyzet függvényében megjelenik a kontinentális klíma: elsősorban a térség északi felében, a Dinaridák belső vidékétől a Dobrudzsáig terjedő övezetben jellemző jelenléte

A csapadék mennyiségében a domborzat által megerősített nyugat-keleti különbség rajzolódik ki csapadék időbeli eloszlása viszont már az északról délre erősödő mediterrán hatást bizonyítja

A félszigeten a főn jellegű szelek uralkodnak

Az adriai partvidék viharosan lebukó szele a főként ősszel és télen támadó bóra.

A vad hegyek közti völgyek a mediterrán tengerek felől érkező légtömegek „tranzitútvonalai" is. E keskeny, csak „résnyire nyitott" völgyfolyosókon jutnak be a mediterrán légáramlatok a Vardar, a Sztruma, a Marica mentén, hogy pl. Az Európában szokatlanul korai zöldség- és gyümölcsérést elősegítsék.

Domborzattól, kőzetektől függő vízrajzi kép

Félsziget területének mintegy feléről a Fekete-tengerbe érkezik a folyók vize a Duna- és mellékfolyói. Égei-tenger vízgyűjtője: Vardar, a Sztruma, a Meszta és a Marica is ide önti vizét.

Adria vízgyűjtő –kicsi- Rijeka –Reka

Karsztos tavak: Shkodrai-, az Ohridi, a Preszpa-tó , Plitvice

Természeti és társadalmi hatásokat tükröző életföldrajzi kép

Évezredek erdőírtásaitól sújtott Balkán-félszigeten az eredeti, természetes vegetáció erősen visszaszorult

Balkán a jégkorszakokban Közép- és Kelet-Európa élővilágának menedékhelye volt.

Egykori keménylombú erdei már erősen megritkultak, a magyaltölgy, az aleppói fenyő, a mandulafenyő helyét másodlagos bozót (macchia) vette át.

A belső, hegyvidéki tájakon a Közép-Európában is ismert nemzetségek - tölgy, gyertyán, bükk - balkáni fajaival találkozhatunk

A Balkán-félsziget erősen mozaikos növényföldrajzi képének jellegzetes vonása a határozott hegyvidéki övezetesség.

Az erős tagoltság, egyes belső területek nehéz megközelíthetősége miatt a Balkán-félsziget területén még jelentős kiterjedésben találhatunk sértetlen vagy alig háborított tölgyerdőket, pl. a Durmitor vagy az Albán-Alpok alacsony fekvésű részein. Hegyvidéki övezetesség jellemző-tölgy, bükk, fenyves, törpefenyves, alhavasi gyepek, gyephavasok a balkáni selyemfenyő vagy a híres, impozáns megjelenésű páncélfenyő e térség különlegessége.

A zergék, a barnamedvék és a helyenként előforduló hegyi kecskefélék jellegzetes elemei a kevéssé háborgatott balkáni hegyvilágnak.

A sokszínű madárvilág mellett külön figyelmet érdemelnek a nagy faj- és egyedszámú hüllők. Három viperafaj (keresztes, homoki és áspis vipera) is elterjedt e vidéken, s gyakoriak a görög és mór teknősök is.

A központi rögvidék egy óceáni folyosóval

A Balkán-félszigetet észak-déli irányban szeli át, és egyben egységbe is forrasztja a Vardar-övezet szerkezeti egysége

Földtani régióként jócskán túllépi az Égei-tenger Thermaiöblére nyíló, 250 km hosszú Vardar-völgy területét

A Vardar-övezettől keletre óidei kőzetmagvú, de középidei üledékekkel övezett, változatos magasságú és morfológiájú hegyvidékek sorakoznak a Szerb-Macedón-rögvidék: A Vardar és a Sziruma

Bulgária délnyugati, déli részén, a Sztrumán túl a Marica-Ergene alföldjéig terjedően a Trák-rögvidék hegytömegei magasodnak: a Rila és a Pirin, Rodope.

A Balkán-félsziget északnyugati oldalán földrészünk egyik leghosszabb hegysége, az 1300 km hosszú Dinaridák húzódik.

Az északnyugat-délkeleti csapású hegyvidék a Déli-Alpok folytatása belső övben az alpi hegységképződés gyűrt-takarós szerkezetű kristályos kőzetei bukkannak elő több ezer méter vastagságú középidei mészkőből álló középső öv jó 500-800 méterrel magasabb: ez az

„magaskarszt", sok tekintetben a jellegzetes karsztformák típusterülete, a karsztkutatás bölcsője, Horvát-Magaskarszt, Velebitek, Szlovén-Karszt, Montenegrói-Magaskarszt, az

Hercegovinai-Magaskarszt

A Dinaridák külső övét a középidei mészkövön kívül harmadidőszaki flis alkotja Isztria, Kotori-öböl.

Kopár mészkőhegyek, apró, termékeny medencék Észak-Albán-Alpoktól, a Dinaridák három vonulata folytatódik tovább délkelet felé, de mivel a sekélytengeri mészköveket mélytengeriek váltják fel Hellenidákról beszélünk.

A belső övhöz tartoznak a macedónkoszovói, illetve a macedón-albán magas, negyedidőszakban eljegesedett, látványos határhegységek Galicica (1802 m) Olimposz.

A középső övben újfent középidei mészkőből álló, takaróredős szerkezetű a pleisztocén során eljegesedett, erősen karsztosodott hegységeket találunk: Tomori (2417 m), Pindosz (2686 m), Parnasszosz (2457 m). Pindosz, amely a Hellenidák legjellegzetesebb, nagy távolságra áttolódott takaró-térsége. A középső vonulat a Peloponnészosz félszigeten a Tajgetosz (2407 m) és Pámon (1935) hegyeiben folytatódik, Kikládok, Szantorini (Thíra).

A Hellenidák külső, jura-eocén rétegsorú üledékekből álló legnyugatibb öve a Jón-tenger partján magasodik. Peloponnészosz félszigeten e parti sávot szakítja meg az Olimpiai-medence, ahol - az évszázados erdőirtás nyomán fellépő óriási letarolódást bizonyító - kb. 7 m vastag kavics-, homok- és iszapréteg alatt lelték meg az ókori Olimpia romjait.

Balkanidák -Kárpátok folytatása

A bolgárföldön nyugat-keleti csapású hegység szab gátat a Havasalföld felől érkező hideg légtömegeknek, és biztosít kellemes klímát a Balkán-hegységtől délre fekvő, rózsatermelésükről híres medencéknek, illetve a Maricaalfóldnek.

A déli-kárpáti Szupragéta-takarók folytatását jelentő belső vonulat legészakabbi része a Szerb-érchegység (bori rézbányászat). A Duna nagy áttörése, a Kazán-szoros mentén vastag mészkőtakarót (Miroc-planina) hordozó középhegységi vonulat az övezet futásirányának megváltozásával Bulgária nyugati részén már 2000 m fölött tetőzik. Vitosa (2286 m) sokszor szeptembertől májusig hósapkával fedett hegytömegének leghíresebb alakzatai, a látványos

szienit-kőtengerek az erős periglaciális átformálás bizonyítékai. Szredna Gora (Antibalkán)

A Déli-Kárpátok Dunai-takarók egységével párhuzamosítható, 300 km hosszú, nyugat-keleti futású középső vonulat emelkedik legmagasabbra.

Sztara Alanina (Öreg-hegység)

A Duna menti síkságok és a Marica-alföld közötti átjárást a szélesen terpeszkedő, várfalszerű láncolat jelentősen nehezíti. Egyik leghíresebb átkelője az 1326 m magas Sipka-hágó.

A legészakibb öv, az - ugyancsak a déli-kárpáti dunai egység folytatásának tekinthető - Elő-

Balkánnak nevezett külső vonulat szerkezetét és domborzatát az észak felé egyre alacsonyodó redők határozzák meg.

A geomorfológiai inverzió.

Leglátványosabb része a triász tarka homokkövön létrejött Belogradcsikisziklavilág. Északi hegylábfelszíne az Észak-bolgárdombság és -tábla felszínébe simulva a Timok folyótól a Fekete-tengerig fokozatosan 70 km-re szélesedő, 200-500 m magas dombsági tájat képez. Alapját kréta meszes üledékek alkotják, de a harmadidőszaki rétegeket a Duna felé 50-60 m-re vastagodó lösztakaró borítja

A Duna-vidék

A Déli-Kárpátok és a Duna között húzódó 100-120 km széles térszín egységes síkvidékként nyílik a Fekete-tenger felé, ez a Román-alföld a Géta-dombvidék. A keletre tartó Duna azonban nem tud akadálytalanul kifutni a tengerre. A Fekete-tenger előtt 50-60 km-rel útját állja a Dobrudzsai-rög széles táblája összetöredezett gránittömege a Prikopán-gerinc térségében szinte magashegységi domborzatot alkot.

A Duna Európa leghatalmasabb deltavidékét építette fel. A nagy homokturzások vízfelszín fölötti üledékét a szél is megmozgatta, sőt még ma is találhatunk a Caraorman és Letea homokvidékeken mozgó dűnéket dűnerendszerek mögött sík, vizenyős, rossz lefolyású deltavidék képződött.

A delta területének 54%-a 0 és 1 m-es magasság között fekszik elterülő vízi világ átlagos tengerszint feletti magassága mindössze 54 cm. 3 Duna-ág.

Az Alpok kialakulása és szerkezete

Általános jellemzők

•Az Eurázsiai-hgr. legmagasabb és legtömegesebb európai tagja (Mont Blanc: 4807 m)

•1200 km x 180 km

•áttolt takaróredős szerkezetek

•ma is 3200 km2-nyi eljegesedett terület

• sűrűn lakott kultúrtáj (népsűrűség: 60 fő/km2)

•környezeti kockázatok (lavinák, tömegmozgások,omlások, árvizek)

 Földtörténet

•Felső-perm -triász (235-200 m. év)

•DK felől transzgresszió(AT: werfenirétegek)

•Tethysrészmedencéjeként vastag karbonátos

•üledékek (KöT: Wettersteini, Megyehegyi Form.,

•FT: DachsteinMészkő, Fődolomit Formáció) -

•későbbi kelet-alpi takaró

•elvetélt riftesedéshezkapcsolódó bazaltvulkanizmus

2. Alsó-középső jura (200-150 m. év)

Pennini-óceán déli medencéjének kinyílása az

•Eurázsiai-lemez és Carnia mikrokontinense között

•(radiolaritok, ammoniteszes vörös gumós mészkövek)

•későbbi pennini takaró része

3.Malm -alsó-kréta (150-100 m. év)

•Pennini-ó. kinyílásának fő időszaka

•ofiolitokképződése (Ivrea-Verbano-öv)

•Észak-és Dél-Pennini-óceán-jobbára mélytengeri

•üledékképződéssel -később penninitakaró

•köztük Briançonnais-hátság-ezen sekélytengeri

•karbonátképződés-később penninitakaró

4. Középső-kréta -eocén (100-45 m. év)

•Pennini-óceánok bezáródásának ideje (Carnia alá)

•kezdetét nevezzük ausztriai fázisnak

•kiterjedt flisképződés

•kréta végére a Dél-Pennini-óceán bezáródik

•észak felé vergáló takaróredőrendszerek(penninikumra kelet-alpi)

5.Eocén vége -oligocén eleje (45-30 m. év)

•pireneusi fázis

•Észak-Pennini-ó. is bezáródik (D felé, 40 m. éve)

•teljes kollízió(250 km-es térrövidülés)

•áttolt takaróredők (helvétirepenninikum+ kelet-alpi)

•nagyfokú metamorfózis

•D-en: andezitvulkanizmus-periadriailineamensmentén

•(ennek mo-ifolytatása a Balaton-vonal vagy Rába-vonal)

•É-on: óriási mennyiségű molasszképződés(ez is enyhén gyűrt)

3 db nagy takarórendszer

•Mindhárom két részre tagolódik:

•alaphegység: variszkuszi vagy még régebbi

maradványok: gránit, gneisz, metamorfitok

•(legmagasabb hegységek)

•fedőhegység: mezozoós vagy eocén üledékek

•vagy vulkanitok, amelyeket érintett az alpi

hegységképződés (gyűrődés, metamorfózis)

Helvéti takaró (Dauphnéi-öv)

•Alaphegység: a Nyugati-Alpok középső kristályos

•övezetének legmagasabb részei, sokszor

•penninikummal (régebbi neve: helyben maradtautochton masszívumok)

•Fedőhegységi takarói:

•középső jurától az eocénig az európai

•kontinentális selfenlerakódó üledékekből

•sekélytengeri, partközeli fácies: homokkövek,

•konglomerátumok, mészkövek

•a kontinentális lejtőn lerakódó üledékeit

•ultrahelvétikumnaknevezzük (átmenet a penninikumfelé)

•mai előfordulás: külső üledékes vonulatok Alpok

•É-i és Ny-i oldalán (főleg Ny-i-Alpok)

Pennini-egység

•Alaphegység(prealpi gránit, gneisz, palás kőzetek):

•Nyugati-Alpok belső (és részben a központi)

•kristályos vonulatai + Keleti-Alpok tektonikus ablakai

•Fedőhegység:

•a két Pennini-óceánban a középső jurától az eocén végéig lerakódott mélytengeri üledékek

•kollízió során részben metamorfizálódtak

•előfordulásuk: Nyugati-Alpok belső kristályos

vonulatai + foszlányokban (Chablais, Fribourgi-A.)

Kelet-alpi (ausztroalpi) takarórendszer

•három vagy kétosztatú (kőzettanilag és a metamorfózis

•fokát tekintve minimális különbségek)

•triásztól az eocénig több ezer m vastag üledéksor a

•–Tethysben (felső kelet-alpi, mély-és sekélytengeri f.)

•–Dél-Pennini-óceán déli kontinentális selfjén (alsó

•kelet-alpi)

•legnagyobb elmozdulás: kréta végén penninikumra,

•eocén végén helvétire (250 km)

•alaphegysége jobbára az alsó és középső kelet-alpiban található

•Előfordulás: Északi-Mészkő-Alpok (felső); Keleti-Alpok

•központi kristályos vonulatai, vagy annak északi és déli

•szegélyei -tektonikus ablakoknál (alsó és középső)

Egyéb szerkezeti egységek

•Molassz öv: az Alpok északi szegélyén oligocén lepusztulás-termékek

•legszélesebb kifejlődése a Keleti-Alpoknál

•déli része gyűrt és pikkelyeződött(szubalpi molassz)

északi része zavartalan (előtér molassz)

•Déli-Alpok

Déli-Alpok

•Keleti-Alpok belső üledékes övezete

•elkülönítése szerkezeti alapon történik:

•–déli vergenciájú feltolódások, pikkelyek

•–kisebb mértékű horizontális elmozdulások

•–markáns tektonikus vonal választja el: periadriai

•lineamens (Tonale-hágó, Pusteria-völgy, Gail-völgy)

• ez már a Dinaridák szerkezetével mutat rokonságot

• döntően üledékes: Dolomitok, Karni-Alpok,

•Karavankák, Júliai-Alpok

• vulkáni vonulatok: Adamello, Sarn-völgyi-A, Pohorje

Neogén fejlődésoligocén-miocén folyamán kiemelkedéssel járó

erőteljes lepusztulás

•miocén végére alacsony, elegyengetett felszín

•(rax-szintek)

•neogén kiemelkedés hatására 4-5000 m magas hegység

•PLEISZTOCÉN ELJEGESEDÉSEK

–günz, mindel, riss, würm (Alpok fele, 110.000 km2)

–hóhatár: 1400 m, gleccserek 2-500 m-ig is lenyúltak

Mai kép

•gazdag glaciális formakincs

•függővölgyek, kettős osztatú völgyek -völgyvállak

•tógazdagság (tengerszemek, morénatavak, fjordos tavak)

•függőleges övezetesség (nemcsak növényzeti, hanem morfológiai):

–egykori gleccservölgyek akkumulációs völgytalpai

–meredek völgyoldalak

–völgyvállak

–újabb meredek lejtők: szubnivális, nivális övezet -

fagytörmelék-zóna

–állandó hóhatár: 2700-3300 m

Nyugati-, Keleti-és Déli-Alpok

•Ny-K: Comói-tó, Splügen-hágó, Hátsó-Rajna

•különböző mértékű kiemelkedés, lepusztulás,

•más-más takarók vannak jelenleg a felszínen

• Ny-i-Alpok ma is magasabb

• Déli-Alpok: szerkezetileg más, ld. korábban

Nyugati-Alpok I.

•1. Belső kristályos vonulat

•pennini egység (alaphegység + takaró)

•Cotti-, Gráji-, Wallisi-(Pennini-), Ticinoi-Alpok,

•Adula

•2. Külső kristályos vonulat

•pennini és helvéti alaphegység, néhol takarók

•Pelvoux, Mont Blanc, Berni-Alpok, Dammastock,

•Gotthard-masszívum, Glarusi-Alpok

•Közöttük: Brianconnais-öv (puhább palák)

•Rhône-völgy felső szakasza, Nagy-Szt-Bernát-h.,

•Mt. Cenis, Fréjus

Nyugati-Alpok II.

•3. Külső üledékes öv

•döntően helvéti egység, de van pennini üledékes

•takaró (Chablais, Fribourgi-Alpok), molassz (Pilatus,Rigi) és alsó kelet-alpi (Kis-és Nagy-Mythe, Säntis)

•Tengeri-, Provencei-, Dauphinéi-, Savoyai-Alpok,

•Svájci-Mészkő-Alpok + Jura

•nevezetes karsztjelenségek: Verdun, Vaucluse,

•Hölloch (Schwyz -Muotatal)

•egyéb: nagelfluh rögök

Nyugati-Alpok III.

•Kapcsolódó tájegységek:

•1. Jura (jura márgák és mészkövek):

•D: Láncos-(Gyűrt-) Jura -molasszal együtt

•pannonban gyűrődött -álló redők (szerkezet+karszt)

•É: Táblás-Jura -töréses szerkezet

•2. Svájci-medenceség (Mittelland -4-600 m-es dombság):

•süllyedő flis-és mezozoós mészkőterület

•D felé vastagodó molassz (100-3000 m) -peremi redők

•moréna-és kavicstakaró, túlmélyítés (Bieli-, Neuchateli-tó)

•azóta feltöltés és felárkolás

Keleti-Alpok I.1. Belső üledékes vonulat -Déli-Alpok (ld. korábban)

2. Középső kristályos vonulat

•alsó, középső kelet-alpi takaró + legmagasabb részei

•pennini takaró (tektonikus ablakok)

•Engadin-ablak, Tauern-ablak, Kőszegi-hegység

•(Soproni-hg: alsó kelet-alpi takaró)

•Räti-Alpok, Bernina, Ortler, Silvretta, Ötz-és Zillervölgyi-

•Alpok, Magas-és Alacsony-Tauern

•palaburok: Kitzbüheli-és Eisenerzi-Alpok

Keleti-Alpok II.

•3. Külső üledékes vonulat (Északi-Mészkő-Alpok)

•felső kelet-alpi takarórendszer

•Észak-Tiroli-Mészkı-Alpok: Lech-völgyi-Alpok,

•Wetterstein, Karwendel, Kaisergebirge

•Salzburgi-Mészkő-Alpok: Steinernes Meer,

•Hochkönig, Tennengebirge, Hagengebirge, Totes

•Gebirge, Dachstein

•Osztrák-Mészkő-Alpok: Enns-völgyi-Alpok,

•Hochschwaab, Rax-Schneeberg

•északi szegély: flis vonulatok (Bregenzi-erdő,

•Bécsi-erdő)

Keleti-Alpok III.

•Kapcsolódó medencék:

1. Sváb-Bajor-medenceség

•É felé finomodó glaciális és fluviális hordalék

•lefutó hátak és folyóvölgyek végmorénasáncokkal

•É-ra tolódó Duna

2. Linzi-medence

3. Bécsi-medence

4. Grazi-medence

K felé nyitott, Rába és Mura szabdalja dombsággá

Appennini-félsziget

•Az európai kontinens legfiatalabb szerkezeti egysége

•Az Appenninek csak a harmadidőszakban gyűrődött fel az afrikai lemez-ék, az Adriatis-tüskeés az óceáni aljzatú Tirrén-tenger között

•szubdukciószónát ismert föl az afrikai előtér mészkőtáblái (pl. Apulia), valamint az Appenninek gyűrt belső és külső vonulatai között

•Az Appennini-félsziget és a környező néhány sziget az európai kontinens egyetlen, jelenleg is aktív vulkáni területe (Etna, Stromboli), de az utoljára 1890-ben kitört Vulcano, illetve az 1944-ben működött Vezúv sem húzható ki az élő tűzhányók listájáról.

Éghajlat: „észak dél ellen"

•Az észak-déli irányban mintegy 1800 km kiterjedésű félszigeten a mediterrán hatások dél felé egyre erősebben jutnak uralomra

•Pó-alföld éghajlata :inkább kontinentális, gyengébb mediterrán jelleget mutat, viszonylag sok csapadékkal (Milánó: 1000 mm, Velence: 750 mm)

•A mediterrán vonások dél felé erősödnek :nyári forróság és csapadékszegénység a partok közelében még erősebb

•A Pó-alföld és Dél-Itália éghajlati különbsége ekkor válik egyértelművé: az előbbi terület januári középhőmérséklete 0-1, az utóbbié 8-10 °C!

•A csapadék mennyisége alapján jelentős különbség rajzolódik ki az Appenninek légköri frontok érintette nyugati, illetve esőárnyékos keleti oldalai (10001500, illetve 400-600 mm/év), a csapadékeloszlás tekintetében, pedig az északi és a déli területek között

•A Pó-alföldön ugyanis az év minden hónapjában várható eső, a mediterrán éghajlatra jellemző száraz nyár és csapadékos tél csak jóval délebbre kerül uralomra.

Éghajlatot tükröző folyók, vulkánossághoz kapcsolódó tavak

•A félsziget vízfolyásai a változatos domborzati és éghajlati feltételek miatt számos különbséget, egyedi vonást mutatnak

•Leghosszabb folyója az Alpokban eredő Pó

•A hegyláncokból nyugat felé tartó folyók hosszabbak, de hasonlóan szeszélyes a vízszintingadozásuk

•Az Arno(241 km) a Toscanai-medencét keresztezi, a Tevere (405 km) a Campaniai-síkságotszeli át, délen a VolturnoaGaetai-öbölbeömlik.

•A délkeleti országrész mészkővidékei felszíni vízfolyásokban igen szegények

•A félsziget tavai -a lapos szerkezeti mélyedést elfoglaló legnagyobb tó, a 128 km2-es Trasimeno-tókivételével -többnyire vulkáni eredetű kaldera-és krátertavak (pl. Bolsenai-, Vico-, Albanói-tó).

•A Pó mentén elhagyott kanyarulatok morotvatavai sorakoznak, torkolatvidékének közelében, valamint az Adria északi partján turzásokkal keretezett lagúnák terülnek el.

Évezredek óta bolygatott növénytakaró

•Az éghajlati kettősség a növényzeti képre is érvényes. A domborzathoz és az éghajlathoz igazodó növényzet a hegyvonulatokkal tarkított vidéken csak a nehezebben megközelíthető, ritkábban lakott térségekben őrizte meg eredeti jellegét.

•keménylombú erdőkre, örökzöld tölgyekkel, babérral, mandulával, szelídgesztenyével

•mészkövön a magyaltölgy, szilikátkőzeten a paratölgy volt

•A tengerpartokon ligetes erdőket alkot az aleppói fenyő, illetve az esernyő alakú pinea (mandulafenyő).

•Appenninekben az osztrák feketefenyő, Calabriában és Szicíliában a korzikai feketefenyő az állományalkotó fa.

Appennini tájak

•A Pó-alföldtől a Messinai-szorosig

•kelet felé nyitott Pó-alföld helyén a harmadidőszak végén még tengeröböl vize hullámzott.

•A Pót a síkság keleti részén az alpi mellékfolyók felhalmozta hordalékkúpok fokozatosan dél felé nyomják

•A Cotti-Alpok hegyei között fakadó Pó az alföldön ma is erős feltöltő tevékenységet végez

•Mivel az árvédelmi gátakat a folyóhoz túl közel emelték, mára a folyó a gátak közötti hullámteret is erősen feltöltötte

•A Pó-deltától északra terül el a Velencei-lagúna, de lagúnás-lidós partszakaszok sorakoznak a Piave és a Tagliamento torkolatvidékén is (pl. Grado környékén).

Európa legfiatalabb lánchegysége

•Appenninek fiatal lánchegysége az Eurázsiai-hegységrendszer tagja

•három nagyobb egységre különíthetők

•Északi-Appenninektakarós szerkezetekbe gyűrt középidei karbonátos üledékekből és harmadidőszaki flisből álló

•a Cabidona-hágó és a Metauro folyó völgye között a Ligur-tenger északkeleti öblözetét félkörívben övező vonulat

•Apuanai Alpoknak nevezett hegység adja a híres carrarai márványt

Metaurovölgyétől délre fekvő Középső Appenninekkopár mészkőhegységei a dinári tájakat idézik -tektonikai értelemben sem véletlenül, mivel a hegyvidéket, az Appenninek többi részével egyetemben, a geológusok a dinári térség szerkezetéhez kapcsolják

•Római-Appenninek és a Trantofolyótól délre az Abruzzók

•Római Appenninek egymással párhuzamosan gyűrődött, mészkőszirtekkel tarkított homokkőláncokból áll, melyek hosszanti völgyeket, kiszélesedő lapos medencéket fognak közre.

•Az Abruzzók főként jól karsztosodómészkövekből épül fel. GranSassod'Italia-

Déli Appenninek:uralkodóan karbonátos rétegsorú, takaróredős szerkezetű

•Sangro völgyétől délre helyezkednek el

•Campaniai-és Lucanóí Appenninek főként mészkőből állnak

•Agyagból, agyagpalából, homokkőből felépülő táblás fennsíkok között félrebillent, egymástól elkülönült, hatalmas, jól karsztosodott mészkőtönkök emelkednek

•Matese-hegység, 2050 m; Monte Pollino, 2271 m

•Déli részét a La Sila (1930 m) és az Aspromonte (1958 m) gránitból és gneiszből felépülő vonulatai alkotják.

•Az Appennini-félszigetnek az Arno torkolata és a Salernói-öböl közötti, az Appenninek vonulatától nyugatra elterülő, változatos felépítésű sík-és dombvidékeinek, valamint vulkáni területeinek összefoglaló elnevezése: Antiappenninek

A fiatal tűzhányók öve

•Appenninek nyugati oldalán találhatók, Monte Vulture kivételével

•3 központ: toszkán, Róma környéki és campaniai

•A toszkán provincia Korzika és az Appenninek között fekszik. Az egykor gránit és kvarcmonzonit intrúziókat, valamint riolit lávákat és piroklasztikumokat szolgáltató vulkánosság nyugatról (Elba -7 millió év) kelet felé (Monte Amiata -180 ezer év) fiatalodik.

A római provinciába a Monte Vulsini, a Vico-tó körüli Cimini-hegyek, a Sabatinihegyek és az Albanói-hegyek tartoznak

•északnyugatról délkelet felé haladva, az utolsó kitöréseket tekintve, egyre fiatalabb vulkáni vidékre érkezünk

•Ezeknek az egykori 1600-2000 m magas rétegvulkánoknak a csúcsrégiója beszakadt, illetve felrobbant, és az így kialakult kalderák peremeinek mai magassága mindössze 600-900 m.

A campaniai vulkáni provinciába a Roccamonfina, a Flegrei-mezők, a Vezúv, Ischia szigete és az Appenninek keleti oldalán lévő Monte Vulture tartozik

•főként káli-vulkánitokat (fonolit, leucitfonolit, leucittrachit, látit, trachit) szolgáltató vulkánizmus itt is két fő szakaszra osztható :

•Az első szakaszban nagy sztratovulkánok épültek fel, a másodikban a nagytömegű ignimbrit kitörések voltak a jellemzők, amelyek általában kalderabeszakadással jártak.

•A tűzhányók töréseken helyezkednek el, melyek nagy mélységig, a kéreg alsó rétegébe vagy a felső-köpenybe is lehatolnak.

Campi Flegrei, azaz a Lángoló mezők területén vagy féltucatnyi fiatal vulkán sorakozik. Többek között itt van a vulkáni utóműködések egy-egy fajtájának nevet adó Mofete és Solfatara kráter

•A félsziget keleti partvidékén az Adriai-tengert hordozó kisméretű kontinentális lemez kőzetei bukkannak a felszínre az olasz „csizma" sarkán (Apulia) és „sarkantyúján" (Gargano-hegység). Az esőárnyékban fekvő Apulía egyhangú síkja, gyűretlen kréta időszaki mészkőtáblán alakult ki. A szintén mészkőből felépülő Gargano-hegység macchiával borított vonulata 1000 m fölé emelkedik (Monte Calvo, 1056 m).

Szigetek a Tirrén-tenger peremén

•A többarcú háromszög: Szicília

•Szicílián, a Földközi-tenger legnagyobb szigetén mind az Appenninek vonulata, mind pedig a fiatal vulkánosság folytatódik

•Északi partvidékén a Szicíliai-Appenninek hegysora magasodik :Monte Peloritanagneisz, Nebrodi (1847 m), a Le Madonie (1979 m) és a Pellegrino (606 m) mészkőből és flisből áll

•az Ibleihegységben a felső miocéntől az alsó pleisztocénig, és az Etnán a középső pleisztocéntől napjainkig

Az Etna nem egyetlen egység, hanem bonyolult szerkezetű, több tagból álló vulkáni komplexum

•működés 700-500 ezer évvel ezelőtt, a mai Etna helyét elfoglaló sekély tengeröböl vizében zajlott le-párnalávák

•A későbbi lávák már a szárazföldre ömlöttek, és fonatos lávaként szilárdultak meg

•Körülbelül100 ezer éve kezdett felépülni a mai rétegvulkán, mely a nyugati oldalon teljesen befedte az eredeti pajzsvulkánt. A legfiatalabb, jelenleg is épülő része, a három csúcskrátert is hordozó Mongibellocsak 5000-3000 éves.

Szicília középső és déli részét a főként harmadidőszaki üledékes kőzetekből álló, felszabdalt Szicíliai-dombvidék uralja

•Szicíliától keletre csupán 90 km-re fekszik Málta, amely a környező öt kis szigettel szinte hidat képez Európa és Afrika között. Alapja tulajdonképpen a sziciliai harmadidőszaki mészkőtábla folytatása, amely aztán a líbiai Barka-fennsíkban (Dj. Akhbar) jelenik meg. A Csepel-sziget nagyságú legnagyobb sziget Málta, jó természetes kikötői miatt fontos állomás a hajósok számára.

Az alvilág műhelye

•Lipari-szigetekenfolytatódik a vulkánosság, Aeolus, a szélkirály otthona volt

•A szigetcsoport legdélebbi tagja Vulcano (területe 21 km2), amelynek tűzhányója utoljára 1888-90-ben tört ki, de aktivitását ma is folyamatos fumarola és szolfatara tevékenység jelzi.

•A tenger fölé 926 méterre kiemelkedő, de a tengerfenéktől számítva valójában 3000 m magas Stromboli kráterteraszán több „bocca" (= száj) felváltva működik. A harmadidőszakban kezdődött tűzhányó-tevékenység leglátványosabb folyamatai napjainkban a rendszeres, vulkáni bombák szórásával járó, erős robbanásos kitörések

Két ősi szigetpillér:Szardínia és Korzika a főként gránitból, gneiszből és csillámpalákból álló egykori ősföld tengerszint fölé emelkedő maradványai.

•Korzika:A sziget magját erősen töredezett, magasra kiemelt, óidei mélységi és metamorf kőzetek alkotják. A variszkuszi alapokra északkeleti részén takarók gyűrődtek. A keleti partvidéken harmad-és negyedidőszaki medenceüledékek települtek a szigetmag

Szardínia szigetét (24 ezer km2) Korzikától a 12 km széles Bonifaciói-szoros választja el.

•sziget keleti fele óidei kristályos palákon kialakult fennsíkokból áll, amelyeken helyenként jura és kréta időszaki mészkő és dolomit takarómaradványok találhatók. A keleti partvidéken helyenként látványos abráziós falakkal érintkeznek e rétegek a tengerrel

•Az Asinarai-és a Cagliari-öböl között változatos, harmad-negyedidőszaki vulkáni képződmények

Ibériai-félsziget

négyötödét variszkuszi eredetű területek építik fel

•Középső részét nagy kiterjedésű, lapos, hullámos felszínű Mezeta alkotja.

•A Mezeta peremein emelkednek Kantábriai-hegység,Ibériai-és Katalóniai-hegységvonulatai

•Délen a Sierra Morena

•A Mezeta közepén északkelet-délnyugati irányú hegységrögök választják ketté a fennsíkot: a Kasztíliai-választóhegység (2592 m) északon Ó-Kasztíliát, délen ÚjKasztíliát határolja

•három fiatalabb feltöltött süllyedék határolja:Ebro-medence , Tajo-völgy,Andalúziai-medence

A félsziget északkeleti és délkeleti szegélyén két fiatal takaróredős lánchegység is felgyűrődött .

•Betikai-hegység -a Sierra Nevada -Baleár-szigeteken újra megjelenik

•Északon a Pireneusok vad, meredek vonulatai falként zárják el Európától Ibériát

A földrajzi helyzettől függő, domborzat befolyásolta éghajlat

•jelentős része a száraz, meleg nyarú mediterrán területek szélességében fekszik

•Az atlanti térségre nyíló északnyugati pereme az év legnagyobb részében a nyugati szelek által befolyásolt hűvös, csapadékos vidék .

•Az egyes éghajlati területek kiterjedését döntően a domborzat határozza meg . A partokkal párhuzamosan futó hegységek mind a mediterrán, mind pedig az óceáni éghajlat hatását többnyire keskeny parti sávokra korlátozzák

•A félsziget belsejének legnagyobb részén az éghajlat kontinentális jellegű.

Részaránytalan vízhálózat -szélsőséges vízjárás

•domborzati okok miatt részaránytalan

•vízjárás pedig éghajlati hatásokra visszavezethetően szélsőséges

•a fő vízválasztó a terület féloldalas kiemelkedése miatt a Mezeta K-i peremhegyei és a Betikai-kordillerákmentén húzódik, ezért területének mintegy 70%-a az Atlantióceánés csupán 3(1%-a tartozik a Földközi-tenger vízgyűjtőjéhez

–Ebro (928 km)

–1010 km-es Tajo

–a legnagyobb vízgyűjtő területű Duerovagy Douro(97 000 km2),

–Guadiana(820 km)

–Guadalquivir(560 km)

•A folyók vízjárása igen eltérő képet mutat

–Atlanti partvidék folyói egyenletes vízjárásúak, de rövidek

–Kasztília és a mediterrán dél folyóit viszont a szélsőséges vízszállítás jellemzi

Európa és Észak-Afrika jegyeit viselő, átmeneti élővilág

•Az eredeti növényvilág nagymértékben átalakult

•A nyugati peremen még ugyan 15%-ot, de a félsziget többi részén alig 4-5%-ot tesznek ki az erdőnek nevezhető társulások

•a telepített eukaliptuszerdő

•A száraz nyarú területeken kiterjedt örökzöld magyaltölgyesek uralkodnak, amelyekhez az ezekhez képest nedvesebb vidékeken (pl. Extremadura, Algarve) részben már ültetett paratölgy társul.

•A kiirtott erdők helyén, az atlanti területeken erikafélék, a mediterrán vidékeken a bokros-cserjés macchia és garigue (spanyolul monte bajo néven emlegetik) jelenik meg.

•Ebro-medence, az új-kasztíliai La Mancha -esparto-vagy alfafű

•Északon európai rokonvonásokat mutat, a Kantábriai-hegység védett területei pl. még farkasoknak, barnamedvéknek nyújtanak életteret

•Dél felé haladva azonban egyre több az endemikus és az afrikai bevándorolt faj (pl. párduchiúz, kaméleon, dögkeselyű).

•Sok a különféle mérgeskígyó

•A Gibraltár szikláján élő majmok eredete kérdéses.

Ibéria tájai: medencék és hegységek változatos ellentétpárjai

•A centrális kettős tábla

–A félsziget központi tája: Mezeta

–észak, kelet és dél felől 1200-2600 m-re emelkedő peremhegységek keretezik

–A Mezetát Kasztíliai-választóhegység középidei és harmadidőszaki üledékes takaróval fedett jelentős magasságú medencékre, az északi Ó-és a déli ÚjKasztíliára osztja .

–Ó-Kasztíliát a Dueróhoz csatlakozó számtalan folyóvölgy dombsági tájjá szabdalta –Trás-os-Montes

–Új-Kasztília a kiterjedt lapos fennsíkok egyhangú földje.

–Tajo azonban már a fennsíkon helyenként kanyonszerű völgyet vésett magának.

–A Sierra de Guadelupe és a Toledói-hegység két kopár, sziklás kiemelkedése jelent változatosságot a domborzatban

Kasztíliai-választóhegység mintegy 400 km hosszú rögsora több gránithegységből áll (Gatai-hegység, 1592 m; Gredos-hegység, 2591 m; Guadarramai-hegység, 2430 m).

•Portugál-választóhegység Serra da Estrela (1991 m) is el volt jegesedve

•Tajo-völgy nyugati végén tengerparti lapály terül el

•Közép portugál-síkság

•Algarve alacsony fennsíkja is még az Ibériai-masszívum része

•La Mancha

•Mezeta éghajlata határozottan kontinentális jellegű

A peremhegységek

•Kantábriai-hegység éles tájhatárt alkot az atlanti partvidék (Costa Verde = zöld part) és a belső, kontinentális területek között.

•felszabdalt Galiciai-hegyvidék felszínét a szelektív lepusztulás iskolapéldájának tartják

•Ibériai-hegység

•déli peremhegység, a Sierra Morena

•Nyugati folytatása a dél-portugáliai Monchiquei-hegység

•Ebro-medence: belsejét vöröses színű, vízszintesen települt üledékrétegek töltik ki, melyek a Pireneusok felgyűrődésével egy időben lezajlott süllyedés során rakódtak le. Enyhe dombság

Az északi bástya

•A 430 km hosszú Pireneusok víz-és éghajlatválasztó bástyaként tornyosul az Ibériai-félsziget nyakán

•magját, központi vonulatát, kristályos kőzetek, főleg gránit alkotja

•Ettől északra és délre, középidei gyűrt üledékes kőzetekből, leginkább mészkőből álló köpeny helyezkedik el.

•felgyűrődésének legerősebb fázisa az oligocénben volt

•északi oldala ugyanis meredeken szakad le

•déli lejtői azonban sokkal szelídebbek

•Pireneusok középhegységi jellegű Nyugati

•zord, sziklás, magashegységi képet mutató Középső-,

•szétágazó, fokozatosan lealacsonyodó Keleti-Pireneusokra oszlik.

Monte Perdido tövében húzódik a spanyol oldalon az Ordesa-völgy.

•Északon, a hegység aszimmetriáját okozó törésvonal mentén mintegy 250 ásvány-és hévforrás fakad.

Déli hegység és medencék

•Sierra Morenától délre eső területen szintén egy medencét (Andalúziai-medence) és egy fiatal gyűrthegységet (Betikai-hegység) találunk

•Andalúziai-medence:a tenger felé nyitott

•néhány száz m magasra emelkedett, s ebbe a felszínbe vágták bele néha 100-200 m mély völgyüket a folyók, elsősorban a Guadalquivir

•Dél-Európa egyik utolsó vadvízi rezervátuma.

•Betikai-hegység az észak-afrikai Atlasz folytatása

•tágas völgyek és medencék különálló hegycsoportokra tagolják

•Belső-vonulat legmagasabb hegysége, a Sierra Nevada.

Az üledékes külső vonulat főleg homokkőből és mészkőből gyűrődött

•A későbbi szerkezeti mozgások során aprólékosan feldarabolódott: hosszanti völgyek és kisebb-nagyobb medencék (pl. Granadai-medence) alakultak ki.

•A Betikai-hegység üledékes vonulatához tartozik a jura mészkő keskeny taréjából álló, 425 m magas Gibraltári-szikla.

•Baleár-szigetek a Betikai-hegység üledékes vonulatának folytatását jelentik

•Valenciai félmedence

Közép-európai-síkvidék

A Schelde torkolatától a Kelet-európai-síkvidékig (Kur-öbölig) húzódó síkvidék a Föld legklasszikusabb glaciális akkumulációs síksága. A variszkuszi lesüllyedt tömegre vastag mezozoós illetve harmadidőszaki tengeri, majd a negyedidőszakban glaciális üledéksor került. Az alaphegység (paleozoós, mezozoós) csak kevés helyen bukkan ki, a mai felszínt túlnyomórészt negyedidőszaki üledékek alkotják.

A síkvidék vázát . morfológiai szempontból . a kelet-délkelet . nyugat-északnyugat irányú ősfolyamvölgyek jelölik ki. E völgyek a mai folyóvölgyekhez képest sokkal szélesebbek (5-20 km) voltak, mélységük az 50-60 métert is elérte. A mai völgyhálózat részben követi az ősfolyamvölgyeket, részben pedig keresztezi azokat. A pleisztocén eljegesedés idején a domborzati és lefolyási viszonyok hasonlóak voltak a maihoz: a folyók délről északra folytak, viszont a tengerig nem jutottak el . az összefüggő jégtakaró miatt ., nekiütköztek a jégnek, a víz egyesült a jégből származó olvadékvizekkel, s az általános lefolyási viszonyoknak megfelelően északnyugati irányban folytak tovább, a végmoréna-gát előterében.

A jég kiterjedésének változásaival egyidejűleg az ősfolyamvölgyek is változtatták helyüket; hol északabbra, hol délebbre húzódtak. Az ősfolyamvölgyek északi oldalán kaotikus keveredésű végmorénák húzódnak. Ezen túl pedig nagy kiterjedésű agyagos-márgás fenékmoréna-területeket találunk.

A végmorénák mögött sekély nyelvmedence-tavak húzódnak . legjellegzetesebbek a csorgótavak . amelyeket az észak-déli irányban hosszan elnyúló, szubglaciális vizek vájtak ki. A legkisebb tavacskák a sollok, amelyek a holtjégdarabok elolvadása után maradtak vissza.

Gyakran találunk prekambriumi eredetű erratikus tömböket (vándorköveket), amelyeket a jég szállított ide Skandináviából. (A legnagyobb tömegű vándorkő Pomerániában található: 40.000 mázsa!) A legnagyobb tömegeket a jégkori (diluviális) rögök jelentik, melyek több kilométer hosszúságú, 100 méternél vastagabb, a síkságból kiálló magaslatok, amelyeket a jég horizontálisan eltolt eredeti helyéről.

A fenékmoréna-területen előfordulnak vásottsziklák (a szilárdabb rögöket a jég megvéste), illetve gyakoriak a drömlinek, ózok, kämek is. A gleccserkapun kifolyó olvadékvizek sandr-mezőket hoztak létre.

A két nagy eljegesedés, a riss és a würm végmorénagátjai jól elkülöníthetők egymástól. A nagyobb kiterjedésű riss eljegesedés gátrendszere délebbre húzódik, viszont az azóta eltelt hosszabb idő következtében kevésbé szabályos, lazábban kapcsolódik össze, a külső erők pedig . főképpen az areális lejtőleöblítés és a folyóvizek . felszabdalták. A későbbi, kisebb kiterjedésű würm eljegesedés végmorénagát-rendszere magasabb, épebb, dombsági jelleget alkot. A végmorénagátak mögött, illetve a fenékmoréna-szigetek között kiterjedt tórendszerek jöttek létre.

A Közép-európai-síkvidék tájfelosztásának alapja egyrészt az izosztatikus mozgások jellege, másrészt a pleisztocén glaciálisok által akkumulált területek kiterjedése és mértéke. Ennek alapján három nagy részre oszthatjuk fel a Közép-európai-síkvidéket:

• A Holland-Nyugatnémet-síkság a legkiegyenlítettebb, izosztatikusan ma is süllyedő terület, amely folyamatosan feltöltődik, s jellegzetes wattok alakultak ki partvidékei mentén. A riss eljegesedés ugyan érintette a területet, a würm viszont nem . ennek megfelelően kevéssé tagolt a domborzat, komolyabb kiemelkedések nem találhatóak a területen.

• A Keletnémet-Lengyel-síkságot ezzel szemben nemcsak a riss, hanem a würm eljegesedés is érintette, ezért sokkal tagoltabb a terület, a 200-300 . esetenként 400 . métert is megközelítik a würm végmorénagát jól összefonódó vonulatai, láncai. (A riss eljegesedés nyomai is fellelhetőek, de mivel ezek korábban halmozódtak fel, a külső erők jobban lepusztították.) A part mentén homokos, turzásos, feltöltődő folyamatokat figyelhetünk meg.

• A Jylland-félsziget és Dán-szigetek mindkét előbbi nagytáj bélyegét magukon viselik, hiszen a würm eljegesedés a Jylland-félsziget észak-déli tengelyében építette végmorénagátját: attól nyugatra a Holland-Nyugatnémet-alföld jegyei mutatkoznak meg (süllyedő tengerparttal, wattokkal, és kizárólag riss maradványokkal); a keleti partvidéken, illetve a Dán-szigeteken a würm végmorénagátak és fenékmoréna-szigetek emelkednek ki, egyben magasabb és tagoltabb vidéket alkotnak

1. Holland-Nyugatnémet-síkság

A Holland-Nyugatnémet-síkság területén a variszkuszi tönkök mélybe süllyedtek, rajtuk különböző mértékben mezozoós, harmad- illetve negyedidőszaki üledékek halmozódtak fel. A felszínen csak nagyon kevés helyen találkozhatunk idősebb üledékekkel (például Helgoland szigetén triász üledékek lelhetők fel).

Az i.e. 7000 körül végbement Flandriai-transzgresszió következménye volt a Dogger-Bank megsüllyedése, illetve . ezzel összefüggésben . a Brit-szigetek leválása Európáról. A folyamat során létrejött a La Manche-csatorna, s azon keresztül megindult egy áramlás az Északi-tenger irányába. Az áramlatnak köszönhetően a jelenlegi holland-nyugatnémet partok mentén egy dűnesor jött létre.

Később, i.e. néhány száz évvel a Dunkerque-i-transzgresszió egy újabb süllyedést eredményezett, melynek hatására az említett dűnesor megsüllyedt. A hullámzás és az abrázió feldarabolta a dűnéket, így létrejöttek a Fríz-szigetek. (Ma is süllyedés, illetve a tenger előrenyomulása jellemzi a partvidéket.) Csak az elster és saale (mindel és riss) eljegesedés ment itt végbe, de a végmorénagátak közül csak a rissét tanulmányozhatjuk.

A végmorénák az idők során erősen lekoptak, felszabdalódtak, és e területen hiányoznak a keleti részeken jellemző ősfolyamvölgyek.

A Doveri-szoros kialakulása után létrejött partmenti áramlás turzásokat, dűnesorokat hívott életre kb. i.e. 2000-800 évig.

Ezt követően a Dunkerque-i transzgresszió következményeként alakultak ki a már említett Fríz-szigetek, valamint ezzel összefüggésben a Watt-tenger.

A wattok a Fríz-szigetek és a marschföldek közötti, a szárazföldtől elhódított, egészen sekély, lapos területeket jelentik, amelyek dagály idején hajózhatók, s ekkor csak a halligok állnak ki a tengerből. Apálykor viszont szárazulattá válik a korábbi tenger, és a wattokon (magyarul .gázló.) akár gyalogosan vagy szekérrel is átjuthatunk a szárazföldről a szigetekre.

A part mentén két jellegzetes táj alakult ki:

Északon, a tengerparton a marschföldek 5-20 km-es széles sávot alkotnak. A sima, egyhangú, fátlan, vizenyős rétek általában 1-5 méterrel emelkednek a tenger szintje fölé. (Németországban és Hollandiában is előfordulnak mélyföldek.) A területet természetes dűnesorok és antropogén gátak védik a tenger betörésétől.

A marschok átmeneti sávot alkotnak a tenger és a szárazföld között. Korábban e területet a tenger elhódította, majd később újra feltöltődés ment végbe . részben a tenger, részben a folyók által. A már említett Flandriai-transzgresszió kb. 20 méter süllyedést jelentett, amelynek ma is kimutatható következménye, hogy a Rajna és az Ems, valamint a Weser és az Elba addigi közös torkolata megszűnt a jelenlegi Dogger-Bank területén.

A tenger romboló munkájával az ember napjainkig folyamatosan harcol. Nem véletlen, hogy létezik egy batáv (hollandok őse) közmondás, mely szerint .a tengert az isten, a partokat a batávok teremtették meg..

Az elmúlt évezredben súlyos katasztrófák történtek: a 12. századtól kezdve írásos emlékek is tanúskodnak a nagyobb vihardagályok okozta tragédiákról.

• 1170-ben . a rómaiak idejében . a még beltóként létező tó gátja átszakadt, a beltavat elöntötte a tenger, s létrejött a Zuidersee-öböl (más néven Déli-tenger-öböl).

• 1277-ben a karácsonyi ár következményeként alakult ki a mai Dollart-öböl.

• 1570-ben a Mindenszenteki ár Scheldétől egészen Dániáig tönkretette a partokat.

• 1574-ben a vihardagály idején 400.000 ember halt meg.

• A 20. században a korszerű technika ellenére több katasztrófa is történt; 1916-ban például Amszterdamtól északra 15.000 ha területet hódított meg a tenger.

• 1953-ban az Ignác napi ár Zeelandon 62 gátszakadást, 2000 halottat és 60.000 hajléktalant hagyott maga után.

A területhódító munkák elsősorban a gátak építésére, víztelenítésre, illetve zsilipek építésére irányultak. E munkálatok egyik fontos programja volt 1927-1932 között a Zuidersee-program, amely mintegy 2 milliárd m³ víz felszámolását, illetve az északkeleti polderek kialakítását jelentette. (Ma Amszterdam egy része ezekre a kazettákra épült.)

A Delta-terv a Rajna egykori deltatorkolatának (ma Zeeland) átalakítására irányult, s hármas célja volt:

• Egyrészt a partvédelem: a szigetek külső partvonalán gátrendszert hoztak létre, amelynek csak két kijárata van . a Rajna és a Schelde folyók tudnak így eljutni az Északi-tengerig.

• Második cél a talaj elsózódásának megakadályozása.

• A harmadik cél az üdülőkörzetek kialakítása volt. (A polderesítés víztelenítést, a talaj sótalanítását, illetve annak termővé tételét jelenti.)

A poldereken többnyire szántók, rétek találhatók; rajtuk gátakat, (hajózható) csatornákat építettek.

A partvidék belső sávjában kialakult tájat a geestek jelentik, amelyek a marschoktól a szárazföld irányában összefüggő sávot alkotnak. A geestek határozott peremmel emelkednek ki a marschok szintjéből, s a tenger már nem veszélyezteti őket. A felszínen általában agyagos morénák, fluvioglaciális homokos üledékek találhatóak, illetve gyakoriak a lápok, illetve fenyérpuszták (a geest a fríz nyelvben .terméketlent. jelent). Tengerszintfeletti magasságuk 40-70 m, de néhol 100 m fölé is nyúlhatnak. Helyenként a geesteket vizenyős folyóvölgyek szakítják meg, amelyeket folyami marschoknak nevezünk. A Holland-Nyugatnémet-alföldet nyugatról keleti irányban . az alföld szélessége, magassága és éghajlata szerint . két nagytájra osztjuk.

a) Flandriai-holland-alföld

Az Artois-tól az Ems nyugati vízválasztójáig húzódó keskeny alföld csak keleten szélesedik ki 200 km-re. A dűnesor-marschföld-geest hármas tagolódás itt tanulmányozható legtisztábban.

A Flandriai-alföld Franciaországban és Belgiumban található. A negyedidőszakban nem borította jégtakaró, hanem a folyóvízi feltöltés halmozta fel az üledéket. A dűnesor egységes, hézagtalan, területén nem találunk mélyföldet, a 2-3 méter magas marschföldet pedig (amely kb. 12 km széles) a tenger nem veszélyezteti. A geestek határozott peremmel emelkednek ki környezetükből. A Holland-alföld a tenger által leginkább fenyegetett terület, (a tenger a 19. század óta 19.000 km²-t hódított meg), egyben egész Európa . leszámítva a Kaszpi-mélyföldet . legalacsonyabb térszíne (-6,6 m).

A Rajna egykori hatalmas deltatorkolata a Doveri-szoros létrejötte után alakult át tölcsértorkolattá. A marschok 100 km-re szélesednek ki.

Zeeland a vihardagályok által erősen veszélyeztetett vidék, ahol az egykori dűnesor feldarabolódott. Az 5 km széles Holland-marschon a dűnesor egységes, s mintegy 120 km hosszú.

A Fríz-marsch területén a dűnesor feldarabolódott, s ezáltal jöttek létre a Nyugat-Fríz-szigetek, ahol egyhangú marschok és polderek váltogatják egymást. (Ez a szélmalmok legklasszikusabb területe.)

A marschokból éles peremmel emelkedik ki a geest, amelyet viszont folyami marschok tagolnak . iyen a Rajna Betuwe nevű marsch-a.

A Holland-alföld északi részén a riss eljegesedés nyomait találjuk: 70-100 m magas ózokat, kämeket, illetve egyéb glaciális üledékeket. Az agyagos térszíneken lápok is előfordulnak, ilyen például a Bourtanger-moor.

A Brabanti-dombság a Moselle-ig, illetve annak mellékfolyójáig, a Sambre vonaláig húzódik. A felszínen harmadidőszaki rétegek találhatóak, amelyeket részben a folyók, részben az areális lejtőleöblítés felárkolt, így hullámos térszín jött létre . helyenként és foltokban még lösz is előfordul.

b) Nyugatnémet-alföld

A terület a Flandriai-Holland-alföldnél jóval kiterjedtebb, és általában 200 km-nél szélesebb. A 12. század óta mintegy 5000 km²-t hódított meg a tenger, viszont ennek felét az ember visszafoglalta. Az egykori dűnesor itt is feldarabolódott . ebből jöttek létre a Kelet-Fríz-szigetek (közülük legismertebb Borkum, amely ismert üdülőhely is).

Helgoland nem része a Kelet-Fríz-szigeteknek. Felszínét triász tarka homokkő borítja, s ez a leggyorsabban pusztuló sziget. 1079-ben az írásos adatok szerint még 900 km²-nyi területet jelentett, ma mindössze 0,5 km²-re korlátozódik.

A tengeri marsch általában 5-20 km széles, de nem mindenütt alkot összefüggő sávot. Helyenként a geestek kifutnak a tengerre, felszabdalják a marschokat, máshol ugyanakkor a marschok nyúlnak be messzire a geestek vidékébe.

A geesteket többnyire glaciális riss üledékek fedik, és gyakoriak a lápok is. A szárazföld belseje felé két zsák alakú öblözet is létrejött: a Kölni-öblözet, amely a Rajnai-palahegységbe fejlett teraszrendszerrel nyomul be; valamint a Rajnai-palahegység és a Teutoburgi-erdő között elhelyezkedő Münsterlandi-öblözet.

A wattok sajátos ökológiai rendszere

Den Heldertől Esbjergig, a Fríz-szigetek és a szárazföld között húzódik a Watt-tenger. Az 5-50 km szélességű, s mintegy 500 km hosszúságban kiterjedő tenger sajátos földrajzi viszonyokkal rendelkezik. Naponta kétszer a szárazföldhöz kapcsolódik, kétszer a tengerjárásnak megfelelően tengerré válik. A watt szó fríz eredetű, magyarul gázlót jelent. Régen apály idején a wattokon keresztül szekérrel utaztak át a szárazföldről a szigetekre.

A Watt-tengert csapásiránya szerint négy szakaszra oszthatjuk:

1.A Nyugat-Fríz-szigetek és a szárazföld közötti tenger

2. A Kelet-Fríz-szigetek és a szárazföld közötti tenger

3. A Jadebusen-öböl térsége (itt összefüggő szigetív nincs)

4. Az Észak-Fríz-szigetek és a Jylland-félsziget közötti tenger

A Watt-tenger szélességét a tengerjárás függőleges játéka alakítja ki, ebből következik, hogy állandóan változik.

A wattokat tágabb értelemben a következőképp definiálhatjuk: újhold és telihold idején bekövetkező közepes szökőárkor a kisvíz szintje fölött, de a magasvíz tükre alatt elhelyezkedő területet nevezzük wattoknak. A szigetek térképen ábrázolt körvonalát a szökőárak magasvíze jelöli ki.

Az áramlás a tengeri csatornákon keresztül érkezik, s iránya hatóránként megfordul. A wattok területét egymástól jól elkülöníthető szerkezeti egységekre oszthatjuk, ez megfelel a szárazföld és a szigetek közötti keresztmetszetnek. (15. ábra)

1. Tengeri csatorna vagy watt-áramlat

Szűkebben nem tartozik a wattokhoz, hiszen a szigetek és a szárazföld közötti legmélyebb területet mindig tenger borítja, 30-50 m mély, s a hajózásban fontos szerepet játszik. Dagálykor itt érkezik az Északi-tengerről a víz, amely sok hordalékot juttat be a szigetek és a szárazföld közé, s itt először a durvább hordalék, majd távolabb a finomabb üledék rakódik le.

2. Watt-síkok

A nagyon lapos, kiegyenlített terület az igazi watt, amelyet minden alkalommal . szökőár és vakár idején egyaránt . naponta kétszer tenger borít, s kétszer szárazulattá válik.

Területét az apály és a dagály jelöli ki, az e között lévő területen sekély vízerek húzódnak. Ezek a prielek, amelyek a watt-áramlatba, illetve tengeri csatornába ömlenek. Itt jól tanulmányozható a fluviális erózió és akkumuláció, hasonló módon megy végbe, mint a szárazföldön, csak gyorsított módon, s a folyásirány hatóránként változik.

A watt-áramlatok irányából a prieleken keresztül sok finom hordalék érkezik, amely a watt-síkon lerakódik. Dagálykor az átlagos vízmélység kisebb, mint apálykor, hiszen apály idején csak a watt-áramlatokban, illetve a tengeri csatornákban van víz, dagálykor viszont a víz kilépve a tengeri csatornából elönti a rendkívül lapos, néhány cm, illetve dm mélységű (sekély) watt-síkokat.

A dagály idején lerakódott hordalék apálykor nem jut vissza a nyilt tengerbe, amelynek több oka is van: egyrészt itt, a watt-síkon élnek a kovamoszatok (diatómák), amelyek átfúrják magukat a rájuk rakódott finom üledékeken a fény felé haladván, és testükből váladékokat bocsátanak ki, amellyel összeragasztják ezt a finom, porszerű üledéket. Másrészt pedig amikor a dagály átfordul apályba, a víz elveszíti minden energiáját, az üledék lerakódik, s utána a visszahúzódó víz már nem tudja felemelni a lerakódott üledéket. Ugyanis a víz lebegtetéséhez kisebb energia szükséges, mint a már lerakott üledék erodálásához.

A diatómák révén a wattok magas szervesanyag-tartalommal rendelkeznek, az iszapwattokban az 5-10%-ot is elérik, s ebből kifolyólag gazdasági hasznosítása is kedvező e területeknek.

3. Előtér (vorland vagy hallig)

A tengerszint felett 1-1,5 méterre kiemelkedő területet nem minden nap önti el a dagály. Teljesen száraz marad az előtér vakár idején, vagyis amikor a Föld, a Hold és a Nap háromszöget zár be, hiszen ekkor a Hold vonzását a Nap vonzása lerontja. Innentől kezdve hét napon keresztül a Hold vonzása egyre erősebb lesz, ennek megfelelően a dagály magasvíz szintje is minden nap emelkedik, egészen a hetedik napig, amikor egy síkba kerül a Nap, a Föld és a Hold. Ekkor a Hold vonzását a Nap felerősíti, ezért a dagály magasvíz szintje ezen a napon . kétszer természetesen . a legmagasabb. Ez a magasság jelöli ki az előtér felső pontját. Innen kezdve újabb hét napon keresztül csökken minden nap a dagály magasvíz szintje, hiszen a Hold elmozdul a síkból, és közeledik ahhoz az állapothoz, amikor a három égitest derékszöget zár be. Így a Nap egyre inkább lerontja a Hold vonzását, ezért minden nap a dagály magassága csökken, és az újabb hetedik napon elérkezik a vakár, amikor a magasvíz szintje csak a watt-síknak a legfelsőbb pontjáig jut el.

Tehát a két vakár között 14 nap telik el, és ettől kezdve megismétlődik a folyamat, tehát újabb hét nap múlva ismét egy síkba kerül a három égitest. Ekkor ismét szökőár következik be, és a víz szintje az előtér legmagasabb pontjáig jut el. A Hold 28 napos keringési ideje alatt így két napon lesz szökőár, amely napokon a dagály magasvíz szintje eléri az előtér felső pontját, és kétszer következik be vakár, amely napokon az előtér teljes területe dagály idején is száraz marad.

Tehát a watt-sík felső peremétől az előtér felső pereméig fokozatosan egyre nagyobb lesz annak a területnek az aránya, amelyet egyre ritkábban önt el a tenger. Ennek megfelelően itt a növényzet is más lesz, megjelennek a pionír növények, amelyek még inkább megszűrik a dagály által szállított hordalékot. Így a hordaléknak több ideje van a kiszáradásra is, ezért még inkább ellenáll az apály idején végbement eróziónak.

Ugyanakkor ha a szökőár viharral párosul, a vihardagály nagy pusztítást tud véghezvinni, mind a wattokon, mind a szigeteken.

4. Turzás-övezet

Ez az övezet tulajdonképpen magukat a szigeteket jelenti, magjukat részben a saale eljegesedés morénaanyaga alkotja. Szökőár idején a tengerszint fölé emelkedő turzások jönnek létre, illetve a homokot a szél dűnékbe rendezi el.

5. Strand-övezet

A szigetek külső, nyilt tenger felőli oldalán jön létre, és a szökőár-vakár különbségének megfelelően hasonló különbségek alakulnak ki, mint a sziget és a szárazföld között. De mivel itt a nyílt tengerrel határos, a wattok létfeltételei mások lesznek, ennek megfelelően másként mennek végbe ezek a fent említett folyamatok.

a) Az előstrand állandó vízborítást jelent, de 7 méternél sekélyebb tengert sorolunk ide.

b) A nedves strand megfelel a belső területen lévő watt-síknak.

c) A száraz strand a szökőár idején vízzel borított külső oldalt jelenti.

Mint az előzőekből kiderült, a wattokon végbemenő folyamatok csak bizonyos létfeltételekkel lehetségesek. E létfeltételek a következők:

1. Tengerjárás

A wattok keletkezésének legalapvetőbb feltétele, hiszen magát a wattok szerkezetét az apály-dagály váltakozása alakítja ki.

A La Manche-csatornán keresztül érkező dagályhullám a Fríz-szigetekhez lecsökkenve érkezik. A wattokat leginkább befolyásoló dagályhullám az Északi-tenger északi (Skócia és Norvégia közötti) részéről érkezik a Fríz-szigetek irányába. A Föld forgása következtében az áramlás nyugat-kelet csapásirányúvá válik, ennek megfelelően a Nyugat- és a Kelet-Fríz-szigetekre párhuzamosan hat, viszont az Észak-Fríz-szigetekre merőlegesen érkezik. Az áramlást a nyugati szél időnként felerősíti, ezért főképpen az Észak-Fríz-szigeteknél erős pusztítást tud véghezvinni.

Mivel a dagály nyugatról érkezik, a wattoknak a nyugati oldala gyorsabban fejlődik. A watt-áramlatok vízválasztói nem középütt találhatóak a szigetek és a szárazföld között, hanem fokozatosan keletre tolódnak, tehát a vízválasztótól nyugatra intenzívebb az erózió, keletre pedig az akkumuláció a domináns.

2. Friss üledékek

A friss üledékeket a dagályhullám szállítja a wattok területére. Az üledékek létfontosságúak egyrészt az élővilág számára, másrészt pedig a lassan süllyedő területnek is alapvető létfeltétele. Enélkül a watt-vidék fokozatosan elsüllyedne.

3. Szigetív megléte

A Fríz-szigetek jelentősen mérséklik a hullámverés pusztító hatását. Megfigyelhető, hogy a szigetek nyugati oldala az abrázió által erősen erodálódik, míg a szigeteknek a keleti oldala szélárnyékban fokozatosan épül. Így hosszú távon a szigetek összterülete nem változik, viszont a szigetek lassan kelet felé tolódnak. Például a holland Schirmonnikoog szigeten a nyugati parton lévő Westerburren települést a lakosok kénytelenek voltak elhagyni, mivel a tenger kezdte elpusztítani a települést, és a sziget keleti részén újat (Osterburren) építettek. Vagy az alsó-szászországi Wangerooge templomát a sziget közepén építették fel, de ma már a sziget nyugati partjai előtt, a tengerben találhatjuk romjait.

4. Lassú süllyedés

A wattoknak szintén fontos létfeltétele, hiszen a feltöltődés viszonylag gyors. Az izosztatikus süllyedés nélkül a wattok gyorsan alfölddé válnának.

5. Folyótorkolatok

A folyóvizek a szárazföldről finom anyagot szállítanak, amelyet a tenger hullámzása, illetve a dagályhullámok szállítanak vissza a partok mentén, a wattok területére. A wattok élővilágának is szüksége van a folyók által szállított édesvízre, hiszen a wattok brakkvize e nélkül fokozatosan sóssá válna.

6. Lapos partok előtti sekélytenger

Szintén fontos létfeltétele a wattokon végbemenő folyamatoknak, hiszen enélkül a folyók hiába szállítanának sok hordalékot, ha egy mélyebb tengerfenéken az leülepedne. Így nem tudnák a hullámok visszaszállítani az üledéket a wattok területére.

7. Élővilág és éghajlat

A wattok csak a mérsékelt éghajlati övben jöhetnek létre, hiszen a wattok élővilága ezen éghajlathoz kötődik. Másrészt a hideg éghajlat alatt a féléves fagy leállítaná a folyamatot, a trópusi övben pedig a mangróve-erdők akadályozzák a wattok kialakulását.

Éppen ezért a watt mint földrajzi köznév a világon csak kevés helyen fordul elő. A Watt-tenger . mint a fentiekben láthattuk ., nem csak egy földrajzi tulajdonnév, hanem egy sajátos ökológiai rendszer, ahol a feltételek nagy száma az egész rendszert rendkívül érzékennyé teszi. Ennek megfelelően, mind Németországban, Hollandiában és Dániában is fokozott védelem alatt állnak a wattok, több nemzeti parkot is találunk e területen.

2. Keletnémet-Lengyel-síkság (Elbántúli-síkság)

A Keletnémet-Lengyel-síkság lényegesen változatosabb domborzattal rendelkezik, mint a Holland-Nyugatnémet-alföld. Délről észak felé haladva az egyre fiatalabb eljegesedés következtében a formák épebbek és magasabbak. Eltűnnek a mélyföldek, sőt a morénadombok helyenként 200 m fölé is emelkednek.

a) Warta-végmoréna-vonulat

A síkságon belül jelentős a különbség az északi és a déli területek között. A Warta végmoréna-vonulat (saale-riss) jelenti a síkság tengelyét, illetve átmenetet képez a délen még foltokban meglévő mindel idősebb glaciális nyomok, és az északra lévő fiatalabb würm glaciális üledékek között. Általában 60-100 m magas, széles, lapos homokhátak jellemzik, amelyeket a folyók felszabdaltak. Jellegzetes növényzete a fenyérpusza (.heide.), nyugaton pedig dagadólápokat is találunk.

A Warta-végmoréna-vonulat nyugati, első tagja a Lüneburger Heide, amely terjedelmes, magas domb. Az Altmark alacsonyabb, míg a Fläming nyugaton 200 m fölé emelkedik, majd keleti irányban lealacsonyodik (nevét a 12. században betelepült flamandokról kapta).

Alsó-Lausitz a következő tag, amely ismét alacsonyabb, majd a Trzebnicai-magaslat 284 m-ig emelkedik. Szintén jelentős kiemelkedés a Lodzi-dombság.

A Visztulán túl a Podlasie zárja le a Warta-végmoréna-gátat.

Alsó-Lausitz, a Trzebnicai-magaslat, illetve a Lodzi-dombság déli előterében húzódik a Wroclaw-Magdeburg-ősfolyamvölgy. A végmoréna-vonulattól délre egy átmeneti jellegű tájat találunk, ahol az idősebb moréna-maradványok vékonyabb lösz-szigetekkel keverednek.

A harmadidőszaki süllyedés következtében két öblözet, a Lipcsei- és a Sziléziai-öblözet jött létre, amelyek fontos ásványkincse a barnaszén.

b) Ősfolyamvölgyek területe

A Warta-végmorénagáttól északra húzódik az ősfolyamvölgyek területe (Lengyel-alföld), amelyen többnyire riss fenékmorénát találunk. Az ősfolyamvölgyek a jég szakaszonkénti visszahúzódása következtében kelet-nyugati csapásiránnyal húzódnak. E terület nyugaton szűk, keleten viszont ollószerűen szétnyílik.

A Mazowse nemcsak a Lengyel-alföld, de egész Lengyelország központja is . vízrajzi szempontból egyaránt.

A Kujawy, illetve Wielkopolski (Nagy-Lengyelország) területén már würm sandr-mezőket találunk.

Nyugaton a két végmoréna-vonulat között a Spree-erdő erősen összeszűkül, s területét kb. 300 folyóág szövi át.

c) Würm-végmoréna-övezet

A würm-övezet (Weichsel-Visztula eljegesedés) a jég fokozatos visszahúzódása következtében három végmorénagát-rendszerből áll: Brandenburgi-, Frankfurti-, Pomerániai-végmorénagátak, melyek előtt ősfolyamvölgyek húzódnak.

A mai folyók (elsősorban a Visztula és az Odera) a Würm-övezetet felszabdalták, így három jól elhatárolható tájat különböztethetünk meg.

• A Mecklenburgi-tóhátság a legalacsonyabb és legnyugatibb tóhátság. Az egész síkvidék legnagyobb tava, a Müritz-tó is itt található, de összességében mintegy 36.000 apró tavacska húzódik meg a területen.

• A Pomerániai (Pomerzei)-tóhátság az Oderától a Visztuláig tart. Keleti részén magasodik a Wisica (328 m), a Würm-övezet legmagasabb pontja. Északkeleti részét . igen változatos formakincse miatt . külön névvel illetik, ez a Kasub-tóvidék (Gdynia környékén).

• A Mazuri-tóhátság a Visztulán túl található. Az átlagosan 200 m körüli hullámos dombok között tavak sokasága alakult ki. A legjelentősebb tó a Sniardwy, amely alig kisebb a Müritz-nél.

d) Tengermellék

A tengerparti övezet csak a Litorina-tenger előrenyomulását követően jött létre. A felszínen helyenként előfordulnak a felszínen mezozoós üledékek (kréta írókréta) is. A jégnyelvek boddeneket . például Greifswaldi-bodden . illetve az olvadékvizek fördéket (Flensburgi-öböl, Kieli-öböl, Lübecki-öböl) mélyítettek ki.

A lapos, turzásos, épülő parton találjuk a Visztula-turzást és a Hel-félszigetet, amely a legklasszikusabb turzáskampók egyike. Keleten a Kur-turzás hasonló módon hozta létre a Kur-öblöt.

A part mentén található szigetek korábban a szárazföldhöz tartoztak . csak a Litorina transzgresszió változtatta ezeket szigetté ., de teljesen más jellegűek, mint az Északi-tengeren lévő szigetek. A területen gyakran felszínre bukkan a kréta kori írókréta mészkő és márga. A tenger abráziója következtében a partról meredek falak emelkednek ki, viszont alattuk lapos térszínek húzódnak. A turzások helyenként több szigetet összekapcsoltak (Rügen-sziget, illetve Usedom, Wolin a Szczecini-öbölben).

3. Jylland-félsziget és Dán-szigetek

a) Jylland-félsziget

A táj jellegzetesen kettős arculatú. A variszkuszi alap a mélybe süllyedt, rajta mezozoós üledékek akkumulálódtak, majd a miocénben megemelkedett a terület. A negyedidőszaki eljegesedés során a riss teljesen befedte a térszínt, míg a würm csak a Jylland-félsziget keleti felét, illetve a Dán-szigeteket takarta be.

Az izosztatikus mozgások következtében megtalálhatók a Yoldia-transzgresszió, az Ancylus-regresszió, valamint a Litorina-transzgresszió nyomai is. Ez utóbbi hozta létre a Kattegat-, Sund-, Kis- és Nagy-Belt-szorosokat.

Éles ellentét ismerhető fel a keleti és a nyugati rész között: mint korábban szó volt róla, a keleti oldal a Balti-tenger mentén lévő tóhátságokra, míg a nyugati a Holland-Nyugatnémet-alföld kiegyenlített, lapos síkságára emlékeztet.

A Jylland-félsziget tengelyében lévő würm-végmorénagát elsőrangú tájválasztó: a nyugati részen dűnesort találunk, amelynek északi része ép, védi a partot, viszont délen felszakadozott (ebből jöttek létre az Észak-Fríz-szigetek). A különbözőség oka az izosztatikus emelkedés, amelynek központja a Botteni-öböl északi részén van. Ezáltal egész Észak-Európa emelkedik . az emelkedés legdélibb vonala Esbjerg környékén található.

A Jylland-félsziget északi része tehát kismértékben emelkedik, ezért a turzásokat az állandóan fújó szelek által indokolt erős hullámzás sem tudta erodálni. Ezzel ellentétben az Esbjergtől délre lévő turzásokat az abrázió felszabdalta, és szigetek jöttek létre.

A marschok északon keskenyek és hiányosak . átmenetet jelentenek Skandinávia felé ., viszont délen kiszélesednek (Ditmarsch).

Az Észak-Fríz szigetek, illetve a szigetek és a szárazföld közötti wattok hasonló jellegűek, így hasonló ökológiai rendszert alkotnak, mint a Nyugat- illetve Kelet-Fríz-szigetek vidékén. A geestek általában riss fenékmorénákat jelentenek, illetve kelet felé megtalálhatóak a würm sandr-mezők is. A würm-végmorénagáttól keletre hullámos morénasáncokat találunk, itt emelkedik Dánia legmagasabb pontja, az Iding Skovhöj (173 m), vagy az ún. Himmelbjerget (.Égi hegyek., 147 m).

A part mentén az egykori szubglaciális mélyedésekbe benyomult a tenger, és fördéket hozott létre. (A legjelentősebb förde . a helytelenül fjordnak nevezett . Lim-fjord.)

b) Szigetek

A szigetek közül legnagyobb Sjaeland.

Fyn szigetén a hullámos würm végmorénagátak jelentik a legmagasabb dombokat (.Fyni-Alpok. 131 m).

Langeland szigete egy kiterjedt végmorénagát-darab, s hasonló jellegű Lolland és Falster is. Mon szigetén az írókréta felszínre került az abrázió révén (Mons Klint). Bornholm szigetén viszont már a prekambriumi gránitra paleozoós, illetve mezozoós üledékek települtek, ezért szerkezetileg Észak-Európához soroljuk.

IV. Éghajlat, növényzet, talaj

A Közép-európai-rögvidék észak-déli kiterjedése bár jelentős (é.sz. 48-58^o között), de az Egyenlítőtől való távolságnál meghatározóbb a domborzat.

Az éghajlat egyik fontos tényezője az óceáni fekvés. Az óceántól való távolság változásával párhuzamosan északról délre, illetve nyugatról keletre csökken az óceáni hatás, és fokozódik a kontinentalitás mértéke. (Az Észak-Atlanti-tengeráramlás fokozza az óceáni hatást.) Mivel az egész terület a nyugati szelek övében fekszik, az izlandi ciklonok szintén az óceáni hatást erősítik: a nyarat hűvössé, a telet viszont enyhévé teszik.

Legfontosabb módosító tényező azonban a domborzat: egyrészt a tengerszint-feletti magassággal arányosan csökken a hőmérséklet; másrészt északon és északnyugaton domborzatilag nyitott a vidék, ezért az óceáni hatás a partoktól távolodva is egyenletesen érződik.

Délen az aprólékosan tagolt domb- illetve hegyvidék nyugati része csapadékosabb, a keleti oldalak viszont szárazak, így mozaikszerű éghajlati térképet rajzolhatunk fel. Nem általános a kelet felé növekedő kontinentalitás; például a Felső-Rajna-medencében 500-600 mm, míg ettől keletebbre, a Fekete-erdő nyugati oldalán a 2000 mm-t is meghaladja az évi csapadékmennyiség. Összességében elmondható, hogy a tárgyalt terület esetében az óceáni és a kontinentális éghajlat közötti átmenetről van szó.

Az óceáni hatás leginkább a Flandriai-Holland-síkságon jelentkezik, ahol januárban +3-4 ^oC, júliusban 17-18 ^oC mérhető; az évi középhőmérséklet pedig körülbelül annyi mint Magyarországon, azaz 10 ^oC. (Viszont az évi közepes hőingás csak 13-14 ^oC!) A csapadék évi mennyisége 800 mm körül alakul, amely egyenletesen oszlik el egész évben.

Az északi síkságokon az évi középhőmérséklet csökken . 8 ^oC körül van ., a síkság nyugati részén a január 1-2 ^oC, míg keleten .1 . (-2) ^oC-ot mérnek; a júliusi középhőmérséklet pedig 17 . 18 ^oC mindenütt. A csapadék évi mennyisége 600-800 mm között váltakozik.

A Német-hegyvidéken a hőmérséklet, illetve a csapadék mennyisége egyaránt erősen függ a domborzattól, illetve a lejtőexpozíciótól. A januári középhőmérséklet a hegyvidék nyugati részén 0 . (-1) ^oC, délen, délkeleten (-2) . (-3) ^oC; júliusban pedig mindenütt kb. 20 ^oC-ig emelkedik a hőmérő higanyszála. Délkeleten az ingás valamivel meghaladja a 20 ^oC-ot, vagyis a Köppen-féle klímarendszer szerint ezt a területet már a kontinentális éghajlat hűvös nyarú változatához soroljuk.

A hegyvidékeken természetesen a csapadék jóval több (1500-2000 mm), a nyugati expozíciójú lejtőkön még ennél is jelentősebb. A medencékben átlagosan 500-600 mm csapadék esik egy évben.

A csapadék évi eloszlása kiegyenlítetlenebb nyugatról keletre haladva: nyár elején esik le a csapadék java, de szárazság nyáron sincs.

A dombságok, alacsony hegységek természetes növénytakarója a lombhullató vegyes erdők . ez inkább csak múlt időben igaz, hiszen nagyrészt mezőgazdasági művelés alá kerültek ., amelyek barna erdőtalajokon jöttek létre.

A magasabb hegységekben tűlevelűeket találunk podzol talajjal.

A morénavidékek jellegzetes növényzete a fenyér, homoktalajokon váztalajok jöttek létre. A moor-ok területén a lápvegetációra jellemző láptalajok alakultak ki.

A Felső-Rajna-medencében, a lépcsővidékeken, a Thüringiai-medencében foltokban, míg a Sandomierzi-alföldön . tehát az egész Közép-európai-rögvidék legdélkeletibb részén . nagyobb kiterjedésben is előfordul a lösz, amelyen jó minőségű mezőségi talajok jöttek létre.

A marschokon agyagos vályogtalajokat találunk.

V. Vízrajz

A Közép-európai-rögvidék vízrajzi hálózatának vázát az észak-északnyugat felé tartó folyók adják.

Az Északi-tengeren nagy az apály-dagály különbség, melynek következtében klasszikus tölcsértorkolatok jöttek létre (Rajna, Ems, Weser, Elba); míg a Balti-tengeren . ahol elhanyagolható az apály-dagály különbsége . parti turzások, rekesztőturzások, illetve jég által kialakított öblök (például Greifswaldi-bodden) találhatóak.

A tagolt domborzatnak köszönhetően a vízrajzi hálózat elaprózott, a vízfolyások folyásiránya sűrűn változik, és gyakoriak a kaptúrák is. Az északnyugat felé tartó völgyek szűkek, teraszosak, ugyanis azokat a jelenlegi folyók alakították ki; a nyugat-kelet csapásirányú völgyek viszont szélesek, hiszen ezek az egykori ősfolyamvölgyek mai maradványait jelentik.

A vízjárás kelet felé egyre ingadozóbb: a maximum június-júliusban, illetve olvadáskor mérhető, míg a minimum februárban alakul ki.

Három vízgyűjtő-terület található a rögvidéken:

• Az Északi-tengerbe ömlik a Rajna, melynek legismertebb baloldali mellékfolyója a Moselle és a Maas (Meuse). A folyó nagy vízmennyiséget szállít, és az egykori deltatorkolatot ma már nagy tölcsértorkolat váltja fel. Jobboldali mellékfolyói közül ki kell emelni a Neckar-t és a Majnát . mindkettő több kaptúrával rendelkezik az erős visszavágódás következtében. Az Ems folyó a Dollart-öbölbe, míg a Weser Brémánál nagy tölcsértorkolattal ömlik a tengerbe. Az Elba tölcsértorkolatába épült Hamburg nagy kikötője.

• A Fekete-tenger vízgyűjtőjéhez tartozik a Duna, amely a Fekete-erdőben ered, legjelentősebb baloldali mellékfolyója pedig a Majna (a Duna-Majna-Rajna-csatorna érinti a Dunát), amely szintén több mellékfolyót lefejezett. A Dunába nagyobb mennyiségű hordalék érkezik az Alpok irányából érkező folyókkal.

• A Balti-tenger vízgyűjtőjének legfontosabb folyói a Visztula és az Odera, melyek lapos, homokos, turzásos parton érik el a tengert.

Állóvizek tekintetében észak és dél között nagy az ellentét: míg északon glaciális akkumulációs tavak sokasága sorakozik, addig délen csupán néhány tengerszem található. (Ilyen tengerszem például a Titi-tó a Fekete-erdőben.) Leggyakoribbak a glaciális akkumulációs tavak. Összefüggő tó-övezet alakult ki a würm-végmoréna-gátak között: Mecklenburgi-tóhátság, Pomorzei-, Kasub-, Mazuri-tóhátság.

A moor-ok a holland-német határvidék környékén jöttek létre (Bourtanger-moor).

Az egész Közép-európai-rögvidék legnagyobb tava a tenger által elhódított, majd elzárt IJssel-tó. Az Eifel-hegységben található maarok a rögvidék sajátos jelenségei.