Balti-pajzs

1. Svéd-tönk

a) A Svéd-tönk északi részét jelentő Norrland sziklalejtő, amely a Skandináv-hegységtől a Botteni-öböl irányába lejt. A tagolt felszínen párhuzamos glaciális völgyek húzódnak, amelyeket a gleccser mélyített ki. A völgyekben tavak képződtek, ahol a puhább palákból álló sávban a gleccserek túlmélyítése történt. b) A Botteni-öböl partvidékén 50-70 km széles sávban található a Nyugat-Botteni parti alföld, ahol tengeri szinlők bizonyítják a folyamatos izosztatikus emelkedést.

c) A Svéd-alföldet posztglaciális tengerek üledékei fedik. A jég által letarolt denudációs alföldön a Yoldia üledékek keverednek a glaciális akkumulációs formákkal (vásott-sziklák, végmorénák, ózok, sandr-síkság). Itt találhatók Észak-Európa legnagyobb tavai, a Svéd-Nagy-tavak (Vänern, Vättern, Hjälmaren, Mäleren), amelyek szerkezeti vonalak mentén, a glaciális erózió által jöttek létre.

d) Dél-Svédországban emelkedik a Balti-pajzs boltozata, a Smaland, más néven Dél-Svéd-dombvidék, amely részben sziklafelszín, részben viszont morénaüledékek borítják. A dombvidék körül a Smalandi-síkság húzódik, amelyet helyenként a Yoldia agyagos üledékei fednek. A partoktól keletre található Öland és Gotland szigete . ezek szerkezetileg már Szarmáciához tartoznak .; itt a vízszintesen települt szilur mészkő-táblák elkarsztosodott formában láthatók.

e) Svédország legdélibb részén helyezkedik el a Skane-félsziget, amely szerkezetileg már a Dán-szigetekhez tartozik. A variszcida alapon triász homokkő, illetve kréta mészkő található. A tagolt, rögös dombvidékhez dűnés partok kapcsolódnak.

2. Finn-Karjalai-tönk

a) A Finn-Karjalai-őstönk központi területe a Finn-tóhátság, amelyet végmorénák választanak el a parti síkságtól. Közülük legismertebb a Salpaussälke, amely a Hanko-félszigettől kezdve 600 km hosszan ívszerűen huzódik ÉK felé. Joensu és Lahti között kettős sáncot alkot, 30-50 méter magasan. Elsőrendű természetföldrajzi választó, hiszen a végmorénagáttól északra kezdődik az igazi Finn-tönk. A végmorénagátra merőlegesen, északi irányban ózok emelkednek. Közülük legismertebb a 7 km hosszú Punkaharju-óz, amely a Saaimaa-tórendszert két részre osztja. Itt kämeket, drumlineket találunk.

A tóvidéken a folyók tulajdonképpen hiányoznak, a tavakat kiegyenlítetlen esésgörbéjű vízfolyások kötik össze. Gyakoriak a vízesések, legismertebb az Imatrai-vízesés.

b) A parti alföldek közül a Kelet-Botteni parti alföld a kiegyenlítettebb és szélesebb, mintegy 70-100 km szélességben határolja a tengert. Az öböl túloldalán lévő parti alföldhöz hasonlóan itt is parti szinlők bizonyítják a terület izosztatikus emelkedését.

A Dél-finn parti alföld nyugati részét törések érték, így szakadt le az Aland szigetcsoport. Jellegzetes skäres partokat találunk itt, helyenként meredek, sziklás partokkal. A Svekofennidák egykori csapásiránya megegyezett a jelenlegi partvidékével. Ennek megfelelően a kőzetsávok északról délre változnak, és így hullámos felszín alakult ki. A mélyebben fekvő, puha palasávokban apró tavak bújnak meg. Ezeket folyók keresztezik . közülük legjelentősebb a Vouksi ., s gyakoriak a vízesések is. A keleti részen felszínre bukkan a rapakivi gránit. A partok előtt kopár skärek emelkednek ki a tenger vizéből. c) A Waara-vidéken a jég által erősen lekoptatott gránitból, kvarcithátakból álló vásottsziklák emelkednek ki. A 300-400 méter magas waara-kat (amelyek magyarul .erdős hegyeket. jelentenek) tajga borítja.

d) A Karjalai-őstönk kelet felé lejt, és feltűnő lépcsővel szakad le a lapos Fehér-tengeri-alföldre. A Maanselkä átlagosan 300 méter magas hátság, északon emelkedik csak 600 méter fölé.

A Nyugat-Karjalai-hátság az előbbi folytatása, de itt már csak a csúcsok emelkednek 300 méter fölé. Emellett több a moréna, illetve változatosabbak a glaciális akkumulációs formák. Az ózok helyenként 40-50 km hosszúak, s 50-60 méter magasak.

A Fehér-tengeri-alföld a tengerszint felett 40-70 méter magasságban található lapos alföld.

Dél-Karélia területén találhatók Európa legnagyobb tavai. A glinttavak a jég által kidolgozott perem mögött duzzadtak fel. Északi partjuk kristályos kőzetekből áll, sziklásak, változatos felszínformákat jelentenek; míg a déli parton kambriumi és szilur lapos táblákat találunk. Európa legnagyobb tava a Ladoga-tó . amely harmincszor nagyobb, mint a Balaton ., az Onyega-tó kb. feleekkora. A glintvonal DNY-i részén jött létre a Csúd (Peipsi)-tó.

3. Lapp-tönk

A Balti-pajzs legészakibb részén, a sarkkörtől északra a Svéd- és a Finn-Karjalai-tönk egybefonódása alkotja a Lapp-tönköt. Az átlagosan 200-300 méter magas hullámos dombságból szigethegyek emelkednek ki. Gyakoriak a jég által erősen lecsiszolt vásott-sziklák, illetve a sziklamedencés tavak. (Utóbbi tipikus példája az Inari-tó.) A főként gránitból és kvarcitból álló vásott-sziklákon az erdőhatár fokozatosan lealacsonyodik. Az erdőhatár feletti, 600-700 méter magas hegyeket tunturiknak nevezzük. (Magyarul kopár hegyet jelent.)

a) A Lapp-tönk nyugati része a Tunturi-vidék, amelynek partvidéke rendkívül tagolt. A pleisztocén eljegesedés során a gleccserek hozták létre a fjordokat (például Varanger-fjord, Porsanger-fjord). A kontinentális selfterületről emelkedik ki a Mageroya-sziget, ahol Európa legészakibb pontját találjuk, a Nordkapp-ot.

b) A Lapp-tönk keleti része a Kola-félsziget, ahol a Hibini-hegység 1191 méterig emelkedik, lábainál pedig festői tavak jöttek létre. A glaciális formákat jelenleg a periglaciális folyamatok alakítják. Északon a Jeges-tenger a szárazföldbe mély fjordok révén jut be, közülük legnagyobb a Kola-fjord, amely 60 km hosszú, s 327 méter mély.