Európa éghajlatának általános jellemzése

Európa éghajlatának is természetesen legfontosabb kialakító tényezője az Egyenlítőtől való távolság. A kontinens földrajzi helyzete alapján nagyobb része a mérsékelt éghajlati övhöz, a nyugati szelek zónájába tartozik, míg az északi, kisebb terület északi szegélye a hideg övbe, a déli területe pedig az átmeneti (mediterrán) zónához tartozik, ahol a nyugati szelek váltakoznak a passzát szelek leszálló ágával.

Az éghajlat meghatározó tényezője az óceánoktól való távolság is, ennek megfelelően az atlanti part erős óceáni hatást élvez, kelet felé viszont ez a hatás egyre inkább csökken. Mivel a domborzat nyugatról nyitott, a legmagasabb hegységek kelet-nyugat csapásirányúak, ezért az atlanti hatás csökkenő mértékben ugyan, de egészen az Uralig érzékelhető. Kivételt képez a Skandináv-hegység, amely merőlegesen helyezkedik el a nyugati légtömegekre, ennek megfelelően elsőrangú éghajlatválasztó is.

Az óceáni hatást fokozza az Észak-Atlanti meleg tengeráramlás, amely Európa nyugati partjainál igen jelentős pozitív hőanomáliát eredményez. Különösen igaz ez egyrészt a Brit-szigetek nyugati oldalán, főképpen Délnyugat-Írországban, illetve a Skandináv-hegység nyugati partjai mentén, ahol a világon egyik legnagyobb hőanomáliát eredményez a meleg tengeráramlás.

Az Észak-Atlanti-tengeráramlásnak dél felé visszaáramló ága a Kanári-hidegáramlás, amelynek hatására Portugália déli partvidékén gyakori nyáron a nappali köd, illetve a part menti erőteljes lehűlés.

A domborzat részben tengerszint feletti magasságával, részben csapásirányával módosítja az éghajlatot.

Jelentős éghajlati tényezők az akciócentrumok. Európában két állandó és két időszakos akciócentrumot nevezhetünk meg.

Az Izlandi-minimum ciklonális tevékenységével egész évben hat, a nyugati szelekkel egészen az Uralig eljut. Hatására télen enyhe, csapadékos időjárás uralkodik, nyáron pedig hűvös, szintén csapadékos időjárást eredményez. A ciklonok képződési helye Izland környékén alakul ki, ahol a hideg sarki szelek keverednek a nyugati légáramlatokkal.

Az Azori-maximum szintén egész évben hat. A passzát szélrendszer leszálló ága az Azori-szigetek térségében anticiklonális tevékenységet jelent, s ennek egy része a nyugati szelekkel egész Európa éghajlatát befolyásolhatja. Télen és nyáron egyaránt derült időjárást eredményez, nyáron ez forróságot is jelenthet, télen pedig egyesülve a Szibériai-anticiklonnal a Vojejkov-tengelyt alkothatja, amely száraz, hideg, csikorgó telet eredményezhet.

A Szibériai-maximum csak télen hat Európa éghajlatára. Ennek oka, hogy a nagy kiterjedésű eurázsiai szárazföld belseje erősen lehűl, és télen a szélrendszerek délre tolódásával a sarki szelek leszálló ága éri el Szibériát. A kettő együttes következményeképpen egy magas nyomású központ alakul ki, amely Európára is időnként erősen hat. Nyáron ez az anticiklon nem alakulhat ki, hiszen egyrészt a sarki szelek északra tolódnak, másrészt a szárazföld a tengerekhez képest erősebben felmelegszik, és a felmelegedő levegő pedig felemelkedik.

A Perzsa-öböli-minimum szintén csak az év egy részében hat, ennek időszaka a nyár eleje, amikor a termikus egyenlítő északra tolódik, a Perzsa-öböl környékén magas hőmérséklet jön létre. A levegő felszáll, és ez egyfajta szívóhatást fejt ki Európa légkörére, és ez elősegíti a nyugati páradús óceáni légtömegek uralomra jutását. Ennek következtében csapadékos időjárás jön létre.

Éghajlati területek, növényzet

Az éghajlatkialakító és módosító tényezők változatossága következtében a viszonylag kis területű kontinensen változatos éghajlatok jöttek létre. Európa nyugati partvidéki részét az óceáni éghajlat uralja. Az óceántól távolodva a kontinentalitás értéke nő, és az északi területen a hűvös nyarú, déli részén a kontinentális éghajlat meleg nyarú változata jött létre. Mindhárom éghajlat alatt elsősorban lombhullató erdők, magasabban fenyvesek élnek. A lombhullató erdők területén a barna erdőtalaj uralkodik.

Európa keleti-délkeleti részén a száraz éghajlat (sztyepp) alatt füves vegetáció a természetes növényzet, amelyet nagyrészt mezőgazdasági művelés alá vontak, talaja a csernozjom. Délen az etéziás szélrendszer következményeképpen jött létre a mediterrán éghajlat, ahol nyáron a passzát szélrendszer északra tolódásával leszálló légáramlás uralkodik. Ennek következtében száraz és forró az éghajlat, míg télen a passzát szélrendszer délre tolódásával utat enged a nyugati óceáni, páradús légtömegeknek, ennek következtében a tél nedves és enyhe. Itt keménylombú örökzöld növények élnek, talaja pedig a terra rossa.

Az északi átmeneti övezetben szubarktikus éghajlat uralkodik, amelynek területe kelet felé fokozatosan kiszélesedik, növényzete a tajga, talaja a podzol.

A sarkkörtől északra, a hideg övben, Európa kontinentális területének peremén tundra éghajlat jött létre a tundranövényzet különböző változataival (bokros, tipikus, köves tundra) tundratalajokkal.

Az északi szigetek (Spitzbergák, Ferenc József-föld) jelentős részén állandóan fagyott éghajlat uralkodik, gyakorlatilag növényzet és talaj nélkül. A hegységekben a vertikális tagozódás figyelhető meg. Legváltozatosabb növényzet a mediterrán régióból kiemelkedő magashegységekben figyelhető meg, ahol az örökzöld növényzetből a havasok világába juthatunk.