I. Földrajzi helyzet, határok
A Brit-szigetek
kontinentális talapzaton fekszik, együttes területe 315 ezer km2. Az
Ír-sziget a jégkorszak idején, az Angol-sziget ezt követően vált le Európa
szárazföldi törzséről. A Doveri-szorost részben süllyedés, részben hullámverés
alakította ki.
A kb. 1100 tagot
számláló szigetvilág két legnagyobb szigete az Angol-sziget (224 ezer km2) és az
Ír-sziget (83 ezer km2). Jelentősebb szigetek még az Orkney-szigetek, Shetland,
Hebridák, Man, Anglesey, Wight, illetve a Csatorna-szigetek (Jersey és
Guernsey), amelyek közigazgatásilag Angliához tartoznak, de szerkezetileg már a
Francia-Belga-rögvidék részét képezik.
A Brit-szigetek
partjai erősen tagoltak. Skócia partjai jellegzetesen marinoglaciális, pusztuló
partok, délnyugaton pedig, az Ír- és Angol-szigeten is ria-partok jöttek létre.
Az elmúlt évezredben a süllyedés, illetve az abrázió következtében a partok
átlagosan 6 km-rel kerültek beljebb a szárazföld rovására. Ez összesen mintegy
9000 km2-nyi
terület elvesztését jelentette . a tenger javára.
II. Kialakulás
A Brit-szigetek
legrégibb kőzetei a prekambriumból származnak, amelyek a
Hebridákon és ÉNY.Skóciában találhatók.
Az új-proterozoikumban
Fennoszarmácia és Laurencia között létrejött a Kaledóniai-geoszinklinális,
amelyben vastag üledékrétegek halmozódtak fel.
A paleozoikum rendkívül
mozgalmas volt a Brit-szigetek mai területén. A legtöbb időszak elnevezése e
területről származik: például kambrium Wales latin neve, devon Devonshire
grófság nevéből származik, az ordovícium és szilur néptörzseket jelent;
Kaledónia pedig Skócia latin neve.
A szilur végéig
aktív süllyedés jellemezte a területet, ekkor vastag üledékek akkumulálódtak. A
kambriumban 5000 méternél vastagabb konglomerátum, homokkő, agyagpala rakódott
le Wales-ben. Az ordovíciumban, illetve a szilur elején folytatódott az
üledékképződés, majd a szilur végén ment végbe a Kaledóniai-orogenezis
Laurencia és Fennoszarmácia közeledése révén. E geoszinklinálisból emelkedett
ki az a hegység, amelynek ma része Észak-Írország, Wales északi része, Cumbria,
Skócia.
A devonban a Spitzbergákig húzódó kiterjedt
hegységrendszerben erőteljes szárazföldi lepusztulás ment végbe. Ennek hatására
vastag törmelékanyag halmozódott fel, amely .old red sandstone. néven került be
a földrajzi szakirodalomba. Laurencia és Fennoszarmácia egyesülésével létrejött
az ún. .Régi Vörös Kontinens.. E kontinenstől a jelenlegi irányokat tekintve
délre már létezett a Variszkuszi-geoszinklinális, amely egészen a karbonig
üledékgyűjtő volt, s végig akkumuláció volt a jellemző.
A Variszkuszi
orogenezis a karbon elején kezdődött a Paleotethys bezáródásával,
amelynek következménye a hegységrendszer kialakulása, felboltozódása lett. A
Francia-középhegységtől nyugatra lévő ágat Armorikai-ágnak nevezzük: ide
tartozik a Brit-szigetekről Dél-Írország, a Pennine, Dél-Wales, illetve a
Cornwall-félsziget, valamint a Délkelet-Angol-lépcsővidék alapja.
A felső-karbonból parallikus
széntelepeket találunk Dél-Wales, illetve a Skót-alföld területéről.
A permben általános
szárazföldi lepusztulás jellemző: a Rotliegend emeletben, a
Cornwall-félszigeten vörös homokkő (.new red sandstone.) képződött, amely
részben az Északi-tenger alapját is képezve a szénhidrogének egyik fontos
tárolókőzete is egyben.
A mezozoikumban
a Párizsi-medencéhez hasonlóan az Angol-sziget délkeleti része is
tenger alá került, egészen az eocénig. A tenger kiterjedése fokozatosan
csökkent. Az üledékek főként tengeri eredetűek, s elsősorban mészkövet
jelentenek. A krétában megindult az Atlanti-óceán északi medencéjének
kinyílása, Észak-Amerika és Európa távolodása. Ennek következményeként a kréta
illetve az eocén folyamán egyes helyeken . például Észak-Írországban, a
Belső-Hebridákon . vulkanizmus ment végbe.
A harmadidőszakban
a tengeri üledékek egészen az eocénig akkumulálódtak, de fokozatosan
visszaszorult a tenger, s csak a Londoni-, valamint a Hampshire-medencében
maradt elöntött terület. A harmadidőszak legjelentősebb globális eseménye az
Alpi-orogenezis volt, amely a már tönkösödött, lepusztult területekre, így a
Brit-szigetek szerkezetére is hatott. Kéregmozgások hatására törések jöttek
létre, ezek mentén rögök emelkedtek ki, és árkok süllyedtek be. Így jött létre
a harmadidőszakban a Kaledóniai-csatorna süllyedékterülete. A Délkelet-Angol-lépcsővidék
jelenlegi területe is megsüllyedt, az egykori táblaperemek kipreparálódtak, a
külső erők hatására pedig kueszták jöttek létre. A rögösödés helyenként
vulkanizmussal is járt (Belső-Hebridák, Antrim-plató).
A negyedidőszak legfontosabb eseménye az eljegesedés
volt. A riss (saale) eljegesedés az Ír-szigetet teljesen, az
Angol-szigetet a Bristol . London vonaltól északra borította be. A würm eljegesedés
idején az Ír-sziget és Wales déli része, illetve az Angol-lépcsővidék jégmentes
maradt, csak a hegységekben jöttek létre jégközpontok.
III.
Tájai
A) SHETLAND-SZIGETEK
A kb.
100 szigetből álló, uralkodóan gneisz kőzetből felépülő szigetcsoport
kaledóniai eredetű. Erőteljesen lepusztult, hullámos tönk alakult ki, a partok
erősen tagoltak, s a 200-300 méter magas falak meredeken szakadnak le a
tengerre.
B) ORKNEY-SZIGETEK
A 67
szigetből álló csoport alapja kratogén, amelyre a későbbiekben devon homokkő
települt. Pusztuló, meredek partokkal emelkedik ki a tengerből. A szigetek
közrefognak egy medencét (Scapa Flow), amely a II. világháborúban fontos
támaszpont volt.
C) HEBRIDÁK
A
Hebridák alapja kratogén, azonban a harmadidőszakban összetöredezett, és
erőteljes vulkanizmus ment végbe a Belső-Hebridákon. A Külső- és Belső-Hebridák
közötti Minch-csatorna a harmadidőszaki mozgások
következményeként alakult ki.
A Külső-Hebridák
szigeteit a prekambriumi ősmasszívum tönkdarabjai alkotják. A szigetek
erősen lekoptatottak, 100-150 m tengerszintfeletti magasságúak. Az erősen
pusztuló part tagolt, glaciális formakinccsel rendelkezik. Fő kőzetei a gneisz,
illetve a palák. Legnagyobb szigete Lewis.
A Belső-Hebridák
legfontosabb kőzete harmadidőszaki bazalt. Legnagyobb szigete a Skye-sziget.
Közismert a 150 km hosszan, helyenként 300 m magasan kialakult, oszlopos
elválású bazaltoszlopok sora. Mull szigete egy erupció maradványa. Staffa
szigetén találjuk a híres, abrzió által létrejött Fingal-barlangot,
amelyet csak apálykor lehet megközelíteni.
D) ANGOL-SZIGET
1.
Skócia
Skócia
egész területe . az északnyugati szűk perem archaikus kőzeteinek kivételével .
a Kaledóniai-orogenezis során jött létre. Azóta erősen tönkösödött a terület, a
harmadidőszakban rögösödött, összetöredezett. Skócia hármas tagoltságot mutat.
a)
A Skót-magasföld a
harmadidőszakban emelkedett újra hegyvidékké, s mivel csapadékban rendkívül
gazdag, mély folyóvölgyek jöttek létre. Gyakoriak a glaciális eróziós formák
is, erre utalnak a kártavak, gleccservölgyek, helyenként kárgerincek. A Skót-magasföld a
harmadidőszaki mozgások során keletre billent, így a nyugati oldala magasabb,
és meredekebben szakad le a nyugati partvidékre. Itt a legjellemzőbb a
glaciális eróziós formakincs: csipkézett gerincek, károk, völgyi tavak
(loch-ok), valamint trogok, fjordok (firth-ök) váltogatják egymást.
A harmadidőszakban
besüllyedt Kaledóniai-csatorna . amelyben Skócia egyetlen jelentősebb
nem glaciális eredetű tava, a Loch Ness is húzódik . két részre osztja fel a
felföldet. (A Kaledóniai-csatorna nyugati elvégződése a Firth of Lorn,
keleten pedig a Moray Firth.)
Az Északnyugat-Skót-hegyvidék
erősebben tagolt, míg a Kaledóniai-csatornától délkeletre lévő Grampian-hegység
magasabb, tömegesebb. Itt találjuk a Brit-szigetek legmagasabb pontját, a Ben
Nevist (1343 m). A hegység gazdag glaciális formakinccsel rendelkezik.
Területén található a skótok egyik híres történelmi helyszíne, a Glen Coe gleccservölgy,
valamint a legnagyobb glaciális tó, a Loch Lomond.
b) A Skót-alföld Skócia
központja, szerkezeti vonalak mentén különül el az északi és a déli
hegyvidéktől. A mélybe került kristályos alapot devon vöröshomokkövek, illetve
kisebb részben karbon üledékek fedik, utóbbiban találhatók a produktív
szénrétegek. A pleisztocén eljegesedés során, a szelektív denudáció
következtében egy hullámos, dimbes-dombos táj alakult ki, sőt helyenként ókori
vulkanikus dombsorok is tagolják. Ezekhez kapcsolódnak még a glaciális
akkumulációs formák, morénák, drumlinek.
c) A denudációs
alföldtől délre emelkedik a Dél-skót-hegyvidék (Southern Upland),
amely részben hasonlít a Skót-fennsíkhoz, de annál alacsonyabb és kisebb
kiterjedésű. Főképpen kristályos, palás kőzetek alkotják; átlagosan 700-800 m
magas. A Tweed folyó két részre osztja a hegységet: északon az Uplands-hegyvidék
húzódik, délen pedig . Anglia és Skócia határán . a Cheviot Hills.
2. Anglia
a) Cumbria
(Cumberland)
Anglia egyetlen
kaledóniai eredetű hegységét síkságok veszik körül. A szilur palákra a
harmadidőszakban a kéregmozgások során bazaltsapka került, amely megvédte az
alatta lévő puhább kőzetet a lepusztulástól. Így a környező területek
tönkösödésével párhuzamosan egy harang alakú hegység jött létre, ahonnan minden
irányból folyók futnak le. A pleisztocénben legmagasabb pontja (Scafell
Pikes, 978 m) eljegesedési központ volt. Innen gleccserek nyomultak le a
folyóvölgyekbe, s ahol a bazaltot felváltotta a jéggel szemben kevésbé
ellenálló pala, túlmélyítés következett be. A mély gleccservölgyekben tavak
jöttek létre, így a központtól azonos távolságban és minden irányban tavak
húzódnak . a területet ezért Lake District-nek (Tóvidék) is nevezik.
Formai változatossága és tavakban való gazdagsága miatt az idegenforgalomban
.Angol-Svájcként. ismert. Cumberland-től nyugatra emelkedik ki a tengerből Man
szigete, amely leszakadt kaledóniai palarög.
b) Pennine-hegység
Az Armorikai-ághoz
tartozó hegység kialakulásának legintenzívebb időszaka az alsó-karbon volt.
Erőteljesen tönkösödött, a harmadidőszakban kiemelkedett. Ennek során nem
gyűrődött, hanem egy felboltozódás jött létre, így a kristályos alapon a karbon
mészkő, a keményebb homokkő, illetve azon a homokos-agyagos üledékek is
kiemelkedtek. (Utóbbiban találhatók a széntelepek.)
A kiemelkedés után a
boltozat teteje fokozatosan lepusztult, így felszínre kerültek a - korábban
egymásra települt - különböző kőzetek, s ennek megfelelően a morfológiai formák
az eltérő kőzetminőséghez kapcsolódnak. Szén . a lepusztulás következtében .
csak az előterekben található.
A hegység
aszimmetrikus: északi része magasabb (itt található a Cross Fell, 893
m), míg a déli csúcsok alacsonyabbak (Peak 673 m). Mind észak.dél, mind
kelet.nyugat irányban erősen összetöredezett a hegység, ezért a közlekedés
számára jó átjárók jöttek létre, még vízi csatornákat is építettek a hegység
átszelése érdekében. A felszín rendkívül változatos, s az eltérő
kőzetminőségnek köszönhetően a kopár karsztos mészkővidékek váltakoznak gyér
homokkő-felszínekkel, illetve az agyagos területeken előforduló lápokkal.
c) Cornwall-félsziget
Armorikai eredetű, de
a harmadidőszakban kevésbé emelkedett ki, mint a Brit-szigetek többi hegysége.
A 100-400 m magas dombságból csak néhány kőbörc emelkedik ki, ilyen a gránitból
felépülő Dartmoor (622 m) vagy a kvarcitból álló Exmoor (520 m).
Meredek ria-parttal szakad le a tengerre; legnyugatibb pontja a Land.s End,
amelynek folytatásában a hullámverés által leszakított Scilly-szigeteket találjuk.
A félszigeten korábban ónt bányászata, a föníciaiak emiatt nevezték el az
Angol-szigetet Ón-szigetnek.
d) Angol-alföld
A Pennine-hegységet
három oldalról körülölelő alföldön perm és triász rétegek találhatók, amelyekre
a pleisztocénban glaciális akkumulációs üledékek kerültek.
Az Északkelet-Angol-alföld
területén . a Tees folyótól északra (Northumberland) . a karbon produktív
széntelepek sok helyütt kifutnak a tengerig. Délebbre a felszínen permi rétegek
váltják fel a karbon üledékeket.
A Közép-Angol-alföld
a Pennine-tól délre terül el. Az alsó-triász tarkahomokkő dombok, valamint
a felső-triász keuper-, márga- és homokkő-rétegek a Délkelet-angol-lépcsővidék
Triász-tábláját is jelentik egyben. Lepusztult síkságról van szó, melyet
morénahalmok, szigetszerű kiemelkedések tagolnak.
Az előbbi közvetlen
folytatása az Északnyugat-Angol-alföld, amely a három alföldi terület
közül a legkiegyenlítettebb. Itt is glaciális üledékeket találunk, amelyek
egészen a Cumberland-hegységig, illetve az Eden-medencéig folytatódnak.
b) Pennine-hegység
Az Armorikai-ághoz
tartozó hegység kialakulásának legintenzívebb időszaka az alsó-karbon volt.
Erőteljesen tönkösödött, a harmadidőszakban kiemelkedett. Ennek során nem
gyűrődött, hanem egy felboltozódás jött létre, így a kristályos alapon a karbon
mészkő, a keményebb homokkő, illetve azon a homokos-agyagos üledékek is
kiemelkedtek. (Utóbbiban találhatók a széntelepek.)
A kiemelkedés után a
boltozat teteje fokozatosan lepusztult, így felszínre kerültek a - korábban
egymásra települt - különböző kőzetek, s ennek megfelelően a morfológiai formák
az eltérő kőzetminőséghez kapcsolódnak. Szén . a lepusztulás következtében .
csak az előterekben található.
A hegység
aszimmetrikus: északi része magasabb (itt található a Cross Fell, 893
m), míg a déli csúcsok alacsonyabbak (Peak 673 m). Mind észak.dél, mind
kelet.nyugat irányban erősen összetöredezett a hegység, ezért a közlekedés
számára jó átjárók jöttek létre, még vízi csatornákat is építettek a hegység
átszelése érdekében. A felszín rendkívül változatos, s az eltérő
kőzetminőségnek köszönhetően a kopár karsztos mészkővidékek váltakoznak gyér
homokkő-felszínekkel, illetve az agyagos területeken előforduló lápokkal.
c) Cornwall-félsziget
Armorikai eredetű, de
a harmadidőszakban kevésbé emelkedett ki, mint a Brit-szigetek többi hegysége.
A 100-400 m magas dombságból csak néhány kőbörc emelkedik ki, ilyen a gránitból
felépülő Dartmoor (622 m) vagy a kvarcitból álló Exmoor (520 m).
Meredek ria-parttal szakad le a tengerre; legnyugatibb pontja a Land.s End,
amelynek folytatásában a hullámverés által leszakított Scilly-szigeteket találjuk.
A félszigeten korábban ónt bányászata, a föníciaiak emiatt nevezték el az
Angol-szigetet Ón-szigetnek.
d) Angol-alföld
A Pennine-hegységet
három oldalról körülölelő alföldön perm és triász rétegek találhatók, amelyekre
a pleisztocénban glaciális akkumulációs üledékek kerültek.
Az Északkelet-Angol-alföld
területén . a Tees folyótól északra (Northumberland) . a karbon produktív
széntelepek sok helyütt kifutnak a tengerig. Délebbre a felszínen permi rétegek
váltják fel a karbon üledékeket.
A Közép-Angol-alföld
a Pennine-tól délre terül el. Az alsó-triász tarkahomokkő dombok, valamint
a felső-triász keuper-, márga- és homokkő-rétegek a Délkelet-angol-lépcsővidék
Triász-tábláját is jelentik egyben. Lepusztult síkságról van szó, melyet
morénahalmok, szigetszerű kiemelkedések tagolnak.
Az előbbi közvetlen folytatása az Északnyugat-Angol-alföld,
amely a három alföldi terület közül a legkiegyenlítettebb. Itt is glaciális
üledékeket találunk, amelyek egészen a Cumberland-hegységig, illetve az
Eden-medencéig folytatódnak. 3.
Walesi-hegyvidék (Cambrian-hegység)
A
félszigeten emelkedő hegyvidék mind szerkezeti, mind morfológiai szempontból
kettősséget mutat. A kaledóniai eredetű (szilur) Észak-Walesi-hegyvidék nagyobb,
magasabb, és főleg palák, homokkövek alkotják. Legmagasabb pontja a Snowdon (1085
m), amely a pleisztocénben szintén eljegesedési központ volt. Az egész
hegyvidékre jellemzők a glaciális formák, kárfülkék, tavak.
Az
északi, magasabb területek ismert nemzeti parkja a Snowdonia Nemzeti Park,
amely kiegészülve a híres walesi part menti várakkal az UNESCO Világörökség
részét is jelenti.
A Dél-Walesi-hegyvidék
kelet-nyugat csapásirányú, a Variszkuszi-hegységrendszer
Armorikai-ágához tartozik. Karbon mészkő, palarétegek, valamint devon
homokkőrétegeket találhatók területén. A vadregényes, ritkán lakott északkal
szemben az iparosodott Dél-Wales sűrűn lakott.
E)
ÍR-SZIGET
Az
Ír-sziget a pleisztocénben szakadt le a kontinensről, s az Ír-tenger
süllyedésével vált külön. Fejlődése és formakincse hasonlít az Angol-szigetére:
erősen lepusztult kaledón és armorikai röghegységek váltakoznak letarolt,
hullámos alföldekkel.
1.
Észak-ír-hegyvidék
A
kaledóniai eredetű Skót-hegyvidék folytatásaként emelkedik ki, s 700-800 méteres
a csúcsszintje. Főképpen szilur agyagpalából, gránitból illetve
bazalttelérekből áll. Az eocén mozgások az Antrim-fennsíkon nagy
kiterjedésű bazalttakarót hoztak létre (kréta mészkövön). A tengerparton
bazaltoszlopok sorakoznak, amelyeket az abrázió különböző mértékben pusztított
le, így alakult ki a világhíres Giants Causeway (.Óriás Útja.), amely az
UNESCO Világörökség részét is képezi.
A
fennsíkon . szerkezeti vonalak mentén . a jég mélyítette ki a Brit-szigetek
legnagyobb tavát, a Loch Neagh-t. Nyugati részén emelkedik a Donegal-hegység,
amely főképpen kvarcitból és gneiszből áll, de a jég itt is erősen letarolta a
felszínt. Az Észak-ír-hegyvidékhez soroljuk a Wicklowi-hegységet is,
annak ellenére, hogy földrajzilag egy kicsit távolabb helyezkedik el, viszont
az Észak-Walesi-hegyvidék folytatásaként szintén kaledóniai eredetű, a
szilurban jött létre.
2.
Dél-ír-hegyvidék
A
Dél-Walesi-hegyvidék folytatása, tehát a karbonban jött létre, s armorikai
eredetű. Nyugati részén emelkedik a Kerry-hegység, amelynek legmagasabb
pontja a Carrantou Hill (1042 m). Karbon mészkő karsztformái keverednek
a glaciális formakinccsel, így rendkívül változatos hegyvidék alakult ki (itt
található a Killarney Nemzeti Park is), emellett a diszkordáns
ria-partok és rendkívül dús növényzet jellemzi. Mindezek következtében a
Kerry-hegységet. Ír-Svájcnak. is szokták nevezni. 3. Ír-alföld
A két hegység között,
80-100 méteres tengerszintfeletti magasságban húzódik a denudációs, erősen
letarolt síkság, melyből helyenként . a két hegységhez közel . kőbörcök
emelkednek ki. Glaciális eróziós formák is tagolják az alföldet, illetve
gyakoriak a kaptúrák: a nyugatról érkező csapadék hatására a folyóvizek
visszavágódtak, és folyólefejezések alakultak ki.
IV. Éghajlat, növényzet, talajok
A Brit-szigetek az
északi földrajzi szélesség 50-60. foka között terül el, vagyis ugyanazon a
szélességen, ahol Kijev és Szentpétervár fekszik. Az éghajlat azonban az
utóbbitó területtől teljesen eltér. A Brit-szigetek éghajlati tényezőiben
meghatározó a nyugati fekvés, a sziget-jelleg, az óceán közelsége, az
Észak-Atlanti-áramlás, illetve a nyugat felé nyitott domborzat. Mindezek
következménye, hogy tipikus óceáni éghajlat alakult ki. Az évi
középhőmérséklet 9-10 oC, vagyis kb. annyi, mint Magyarországon .
azonban míg a hőmérsékletingás nyugaton mindössze 8 oC,
addig a legkevésbé óceáni jellegű délkeleti területen is csak 14 oC.
Télen az izotermák
észak-déli irányúak, tehát a területi különbségeket az határozza meg, hogy az
adott pont milyen távolságra esik a nyugati partoktól, ahol az
Észak-atlanti-tengeráramlás rendkívül erős pozitív hőanomáliát okoz. Ennek
megfelelően a nyugati partokon 6-8 oC a januári középhőmérséklet
(hasonló klíma alakul ki, mint Olaszország déli részén), de délkeleten is +3 oC az átlag.
Nyáron, júliusban az
izotermák kelet-nyugati irányúak, hiszen az óceán mindenütt egyformán hűti a
partokat, a hőmérsékleti különbségek tehát a napsugarak beesési szögéből fakadó
különbségekben rejlenek. Így az Egyenlítőtől való távolság a meghatározó, ennek
megfelelően délen van a legmelegebb, 17-18 oC-os júliusi
középhőmérséklettel, amíg északon, Skóciában 13 oC körül alakul ugyanez
az érték.
Mivel a szigetek a
ciklonok útjában, a nyugati szelek övében helyezkednek el, a csapadék egész
évben egyenletes és bőséges. Nyugaton 1000-2000 mm között váltakozik, de a
hegyekben a 2000-3000 mm-t, sőt Skóciában a 4000 mm-t is eléri. A legkevésbé
nedves délkeleti területeken a csapadék évi mennyisége 700-800 mm, a havazás
pedig ritka jelenség.
A napfénytartam kevés
. főleg a Skót-felvidéken, ahol a 900 órát sem éri el ., a leginkább napsütötte
London környékén is csak 1300 óra. Gyakori a köd, ebből fakad a .ködös Albion.
kifejezés.
A gyakori viharos szelek miatt az erdőhatár alacsonyan helyezkedik
el (300-500 m-en). Régen a szigetek mintegy 50%-át erdő borította, azonban a
hajóépítés, a bányászat és az ipar fejlődése következtében hatalmas erdőket
irtottak ki. Ma az Angol-sziget 9 %-át borítja erdő . az Ír-szigeten ez az
érték csak 1%.
A fennsíkok, illetve
az északi hegységek többnyire kopárak, rajtuk váztalajok uralkodnak. Az északi törpenyíres
erdei fenyő, nyíres . alacsonyabban kocsánytalan tölgy .
növényzettel borított tájakon szürke erdőtalajok jöttek létre.
Délkeleten a bükkösök, kocsányos tölgyesek vidékén barna erdei
talajokat találunk.
Az Ír-szigeten
jellemző fafaj a kőris és a tölgy, de itt . főleg délnyugaton . mediterrán
örökzöld növények is megélnek a szabadban, a rendkívül enyhe tél
következtében. A jó minőségű, egész évben zöldellő rétek miatt az Ír-szigetet
.Zöld szigetnek. is nevezik, de a nagyfokú tőzegesedés következtében a .Barna
sziget. megjelölés is ismert.
A szigetek állatvilága megegyezik a Nyugat- és Közép-európaival,
de általában véve az eredeti állatvilág jobban kipusztult. A rókát külön
szaporítják vadászat céljából, a híres angol rókavadászatok lebonyolítására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése