Közép-európai-rögvidék

I. Földrajzi helyzet, határok

A Közép-európai-rögvidék a Kelet-európai-síkvidéktől a Francia-Belga-rögvidékig húzódik. A Kelet-európai-síkvidék irányába a felszínen nem találunk természetes határt . a pleisztocén glaciális akkumulációs síkság az Uralig hasonló jellegű ., csak a mélyben lévő szerkezeti határ jelent választóvonalat. Ahol a variszcidák felváltják a prekambriumi kratogént, onnan indul a Közép-európai-síkvidék.

Nyugaton . a Francia-Belga-rögvidék irányában . pedig csak szubjektív határról beszélhetünk, hiszen mind a szerkezet, mind a felszín jellege folytatódik a Francia-Belga-rögvidéken.

Északon az Északi- illetve a Balti-tenger a határ, délen pedig a rögvidék az Alpok és a Kárpátok vonulatáig húzódik.

Alapvetően két nagy részre oszthatjuk fel a Közép-európai-rögvidéket: a Közép-európai-romhegyvidékek, valamint a Közép-európai-síkvidék területére. A romhegyvidékekhez tartozik a Német-középhegyvidék, amely átlagos magasságát illetve domborzati tagoltságát tekintve a legjelentősebb; a Lengyel-romhegyvidék, amely a legalacsonyabb (mindkettő variszkuszi maradványokból áll); valamint a Cseh-Morva-medencék és peremhegységek, amely a három táj közül a legegységesebb, legtömegesebb, s itt a variszkuszi kőzetek mellett prekambriumi területeket is találunk.

A Közép-európai-síkvidék Európa legtipikusabb glaciális akkumulációs térszíne. A Holland-Nyugatnémet-alföld kiegyenlítettebb, míg a Keletnémet-Lengyel-síkság változatosabb, magasabb . köszönhetően annak, hogy e területen a würm eljegesedés hátrahagyta akkumulációs formáit.

A Jylland-félsziget és Dán-szigetek . mint a Közép-európai-síkvidék harmadik tája . mindkét bélyeggel rendelkezik: nyugati része inkább a Holland-Nyugatnémet-alföldre, keleti része a Keletnémet-Lengyel-alföldre emlékeztet, hiszen a Jylland-félsziget tengelyében húzódik a würm végmorénagát, amely természetes választóvonalat jelent a nyugati oldal egykori riss eljegesedett területe és a keleti oldal würm glaciális akkumulációs területe között.

II. Kialakulás

A Közép-európai-rögvidék legidősebb kőzetei a Cseh-masszívum területén nyomozhatók. A középső-proterozoikumban ment végbe a Moldanubiai-orogenezis, amely megfelel a Dalslandium-Gothida hegységképződésnek. Ennek kőzeteit főleg délen és keleten találjuk meg. Északon és nyugaton a prekambriumi kratogént a Brioveri-kőzetegyüttes képviseli, amely mintegy 1 milliárd éves.

A felső-proterozoikumban e területen geoszinklinális volt, amelynek üledékei az Assynti-orogenezis során metamorfizálódtak. A proterozoikum legvégén az addig egységes szuperkontinens, a Protogea több darabra szakadt szét. A Közép-európai-rögvidék mai területén a Paleotethys húzódott a két ősmasszívum, Fennoszarmácia és a mai Afrikai-ősmasszívum között.

A paleozoikum elején a geoszinklinális nyugalomban volt, még a szilurban, a Kaledóniai- orogenezis idejéből is csak kisebb intruziók mutathatók ki az Ardennekben, a Harzban, illetve a Szentkereszt-hegységben. A déli területek gyűretlenek maradtak.

A Rajnai-palahegységben a devonból származó bázikus magmás, vasérces kifejlődést találunk, amely a variszcida riftesedésre utal. A karbonban indul meg a Variszkuszi-orogenezis, illetve a Paleotethys összezárulása. A csúcspont Közép-Európában a karbon közepe volt, a szudétai fázis. A rögvidék teljes szakasza a Hercínai-ághoz tartozik.

A geoszinklinális polaritása délről északra mutat, ami azt jelenti, hogy a legkorábbi és legintenzívebb tektogenezis, illetve metamorfózis délen (Vogézek, Schwarzwald, Cseh-medence peremhegységei) volt a legerősebb. Észak felé a folyamat kisebb intenzitással ment végbe.

A felső-karbon kedvezett a szénképződésnek. A meleg és humid éghajlat hatására dús növényzet jött létre, amelynek szerves anyaga az akkori fiatal, tagolt lánchegység belső medencéiben, és a hegység előterében lévő sekélytengeri vályúkban, lagúnákban felhalmozódott. Parallikus szénmedencéket találunk az Alsó-Rajna-Vesztfáliai-medencében (Aachen, Ruhr-vidék), valamint Felső-Sziléziában. Limnikus telepek vannak a Saar-vidéken (Európa legnagyobb limnikus széntelepe), Alsó-Sziléziában, a Szász-kőszénmedencében (Zwickau környéke), valamint Csehországban (Kladno, Pilzen környéke).

A permben erős lepusztulás zajlott, létrejött az úgynevezett .Új Vörös Kontinens.. Az alsó-perm Rotliegend emeletében . mint arra a név is utal . vörös homokkő, illetve konglomerátum halmozódott fel.

Ennek alapvetően két oka van. Egyrészt az újabb szuperkontinens létrejöttével valamennyi kontinens egyesült, az éghajlat is erősen kontinentalizálódott. Mivel az óceántól távoli pontok jöttek létre, ahova az óceáni nedves légtömegek nem jutottak el, a hőmérsékleti ingadozás rendkívül nagy volt, ami az inszolációs és fegyhatású aprozódást felerősítette. Másrészt a szuperkontinens kialakulásával a Föld belsejéből kiáramló hő egyenlőtlenül hagyta el a kérget, ami a szárazföldi és óceáni lemez hővezetése közötti különbségre vezethető vissza. A vékonyabb, nagyobb sűrűségű óceáni lemez jobban, míg a vastagabb, kisebb sűrűségű szárazföldi lemez kevésbé vezeti a hőt, ezért a nagy kiterjedésű szuperkontinens alatt felgyülemlik a hő, s felboltozza az egész kontinenst . ilyenkor regresszió történik.

A felső-permben, a Zechstein emeletben a selftengerek visszahúzódása jellemző, és beltengerek alakultak ki. A lagúnákban gipsz, kősó, kálisó vált ki. A sóüledékek Kelet-Lengyelországtól egészen Holsteinig, illetve dél felé Heidelbergig kimutathatók. Az Északi-tengeren lévő sódiapírok is jelentősek, gazdaságilag fontosak, hiszen kitűnő szénhidrogén-tárolók.

A Zechsteinben, a Harz-hegység előterében jött létre a mannsfeldi rézpala: a szárazföldről a folyók a rezet oldott állapotban szállították a tengerbe, majd ott . az eltérő kémhatás következményeképpen . az üledékes rézérc kivált.

A mezozoikum elején, a triászban megindult a Pangea szétszakadása, valamint a kettéváló kontinensdarabok között a Tethys előretörése keleti irányból. Ezáltal nemcsak a Tethys területén alakult ki transzgresszió, hanem maga a kontinens is megsüllyedt, illetve északon epikontinentális üledékgyűjtő, sekélytenger alakult ki. Ennek oka, hogy az addig egységes szuperkontinens (Pangea) szétszakadásával a két kontinens között képződött az óceáni lemez, amely lehetővé tette jobb hővezető képessége révén, hogy az addig felgyülemlett hő eltávozzon, és megszűnjön az az erő, amely az egységes kontinenst magasan tartotta.

A szétválás után a kisebb kontinensdarabok megsüllyedtek, és az alacsonyabb területeket, a part menti síkságokat, alföldeket transzgresszió érte, rajtuk sekély tenger alakult ki. E tengerek alapzata tehát nem óceáni, hanem szárazföldi kéreglemez volt. Ezért is nevezzük epikontinentális üledékgyűjtőnek. (A mai Német-, Lengyel-, Holland-síkság területe tartozik ide.) Ebben halmozódott fel a germán triásznak nevezett háromosztatú üledékréteg: a tarka homokkő (Buntsandstein), a kagylós mészkő (Muschelkalk) és a keuper. Az epikontinentális üledékgyűjtő és az újonnan létrejött Tethys-óceán között megmaradt a Vindeliciai-küszöb, a jelenlegi Rajna-vidék . Cseh-masszívum vonalában.

Az alsó-triász jellegzetes kőzete a tarka homokkő (vörös, barnás, zöldes, homokos kőzetek), amely folyóvízi és tavi fáciesként diagenizálódott. A fácies felső részén előfordul a gipsz és a kősó, mely a tenger előrenyomulására is utal.

A középső-triászban a Közép-európai-rögvidék jellegzetes kőzete a kagylós mészkő. Az északi területek emelkedtek, így az Északi-tenger felé megszűnt az összeköttetés, de a Felső-sziléziai-kapun át benyomult a Tethys. Sekélytenger jött létre (ezt kagylók bizonyítják), azonban a tenger lassan hódította meg a szárazföldet. A tenger tevékenységét sókőzetek jelzik (teljes sorozat csak a legbelső, legmélyebb részen található). Később . de még szintén a középső triászban . a Burgundi-kapun keresztül volt összeköttetés a Tethys-szel.

A felső-triászban (keuper) lefolyástalan medence alakult ki; a nedves éghajlat alatt a folyók hordaléka töltögette a medencét.

A jurában ismét süllyedés jellemző: a Burgundi-kapu kiszélesedett, és szabad kapcsolat alakult ki a nyílt Tethys-óceánnal. A Vindeliciai-küszöb félszigetté vált, s a Cseh-masszívumon keresztül összeköttetés létesült Fennoszarmáciával.

A krétában továbbra is sekélytengeri fáciesről beszélhetünk: a regresszió észak és kelet felé irányult, jellegzetes fáciese a fehér írókréta (a kréta neve innen származik). E fácies tipikus volt a mai Rügen szigetén, ahol a sós sekélytenger fenekén . a meleg éghajlat hatására . laza szerkezetű mészkő diagenizálódott. Az írókréta heterotipikus fáciese az ún. Quader-homokkő, amely világos színű, gyakran durva szemű kőzet; lapos partokon, folyami hordalékként vagy dűnékben halmozódott fel. Tipikus területe az Elbai-homokkőhegység (.Szász-Svájc. és .Cseh-Svájc.).

A harmadidőszakban tovább folytatódik a tenger regressziója. Az eocénben még a Londoni-medencétől . a Párizsi-medencén keresztül . Lengyelországig húzódott a tenger, de már nem összefüggően. Az eocén végétől és az oligocénben viszont már csak Észak-Németország és Belgium területén halmozódtak fel tengeri üledékek. (Ezek terméke a német barnaszén.)

A neogén legfontosabb eseményét az Alpi-orogenezis hatására végbement kéregmozgások jelentették. A mozgások következményeképpen a tönkhegységek rögösödtek, illetve törések, vetődések jöttek létre. Klasszikus példája ennek a Rajna-boltozat kialakulása, illetve annak középső részének, a Rajna-ároknak a beszakadása ( . ábra). Kialakult a Frank-Sváb-lépcsővidék és a Sváb-Bajor-medence . mindkettő a Paratethys létrejöttével összefüggésben. (Az Alpidák előterében a Rhone-medencétől . a Bajor-medencén és a Kárpátok északi és köztes előterén keresztül . a Kaszpi medencéjéig összefüggő Paratethys jött létre.) A rögösödés kísérő jelensége volt a vulkanizmus, amelyet például az Eifel-hegységben és a Hesseni-hegyvidéken követhetünk nyomon ( . ábra).

Mindeközben északon a süllyedés tovább tartott; a miocénben a Kölni- és Lipcsei-öblözetben epikontinentális tenger volt, amelyben barnaszén képződött.

A negyedidőszakban, a pleisztocénben délen tovább folytatódott az emelkedés . az Alpi- orogenezissel összefüggésben ., illetve mérlegszerűen, ellentétes irányban süllyedés történt az északi területeken. Az Eifel-hegységben szintén tovább tartott a vulkanizmus (ennek termékei a jellegzetes maarok).

A pleisztocén legfontosabb eseményeként számon tartott, a mai felszínformák kialakulásában döntő szerepet játszó glaciálisok meghatározóak voltak a Közép-Európai-síkvidéken. Három fő eljegesedést (Mindel/Elster, Riss/Saale, Würm/Weichsel/Visztula) jelntősen meghatározta a mai domborzati dformákat. A glaciálisok következtében északon glaciális akkumiulációs síkságok jöttek létre, előttük hatalmas ősfolyamvölgyek alakultak ki. A periglaciális lösz foltokban jött létre; legnagyobb kiterjedésben a Sandomierzi-alföldön.

Ez idő alatt a Rajna-boltozat beszakadása után feltöltődés ment végbe, illetve teraszok jöttek létre.

A holocénben a déli területeken folytatódott a folyóvízi erózió, míg az északi süllyedék-területen feltöltés volt jellemző.

I.e. 7000 körül . a Flandriai-transzgresszió következményeként . megsüllyedt a Dogger-Bank, melynek következtében elkülönültek a Brit-szigetek . részben a süllyedés, részben az abrázió hatására. Délről parti áramlás indult meg, amely dűnesort és turzásokat épített (ezek részben ma is megtalálhatóak).

Később, i.e. néhány száz évvel a Dunkerque-i-transzgresszió ment végbe: a süllyedés, a tengerjárás, valamint a vihardagályok együttes hatására az erős abrázió az addig összefüggő dűnesort feldarabolta, s ennek maradványaiból jöttek létre a Fríz-szigetek. Ez a folyamat lehetővé tette a Watt-tenger kialakulását a szigetsor és a szárazföld között. A Rajna korábbi nagy deltatorkolatát is szétroncsolta az abrázió, amely egy tölcsértorkolatot hozott létre, illetve kialakult Zeeland vidéke is. A dűnék mögötti mélyebb területek feltöltődtek, marschok alakultak ki. Ma is kimutatható a süllyedés, melynek következményei a mélyföldek (depressziók).

A balti partvidéken a posztglaciális izosztatikus mozgások hatására először a Yoldia-transzgresszió ment végbe, majd az Ancylus-regresszió következett, melyet a Litorina-transzgresszió váltott fel. Utóbbi alakította ki a mai partokat, s ez eredményezte Svédország elválását Dániától, illetve Európa törzsétől.

Ma az északi területek emelkednek, ennek egyik következménye a .Vaspart. kialakulása Dániában. Míg a Yylland-félsziget északi része emelkedik, addig déli része, az Észak-Fríz-szigetek területe már süllyed. Mindezek a folyamatok egy sajátos, kettős arculatot adnak a Közép-európai-rögvidéknek: északon tipikus glaciális akkumulációs síkság jött létre, míg délen a paleozoós hegységek fiatal, kiemelt romjainak erősen lekoptatott térszínét láthatjuk.

III. Tájai

A) KÖZÉP-EURÓPAI-ROMHEGYVIDÉKEK

A romhegyvidékek területe a Közép-európai-rögvidék déli részét jelenti, azt a területet, amely a harmadidőszaki Alpi-orogenezis hatására kiemelkedett, majd erősen rögösödött. Az egész romhegyvidékre jellemző, hogy paleozoós eredetű (kivétel a Cseh-masszívum prekambriumi területe), amely a későbbiekben lepusztult, tönkösödött, részben a mezozoikumi tengeri üledékek alá került, illetve a harmadidőszakban . az Alpi orogenezissel összhangban . emelkedett, rögösödött, s területén helyenként vulkanizmus is végbement.

Morfológiai alapon a Közép-európai-romhegyvidékeket három részre osztjuk: a legnagyobb kiterjedésű, s egyben legtagoltabb Német-középhegyvidékre; a legtömegesebb, legegységesebb Cseh-maszívumra, illetve az annak peremére gyűrődött peremhegységek területére; végül a legkevésbé kiemelkedett, gyakorlatilag a mezozoós üledékek által teljesen fedett Lengyel-középhegységre.

1. Német-középhegyvidék

a) Felső-Rajna-árok és peremhegységei

A harmadidőszak során az Alpi-orogenezis intenzívvé válásával a jelenlegi Német-középhegyvidék délnyugati területén egy felboltozódás jött létre, melynek középső része . a Felső-Rajna-árok . nagyjából észak-déli csapásiránnyal bezökkent A Rajna jobb és bal oldalán így szimmetrikus hegységek jöttek létre, amelyek nagyon hasonlítanak egymásra: a szemben emelkedő hegységek belső lejtői meredeken szakadnak le a Rajna irányába, a külső oldalon pedig egyenletesen lejtenek a Párizsi-medence, illetve a Sváb-Frank-lépcsővidék felé. A legdélibb és a legmagasabb ikerhegységek. a Vogézek és a Schwarzwald (Fekete-erdő) az Alpok irányában magasabbak (kb. 1400 m fölé emelkednek), melynek következményeképpen a negyedidőszakban lokális eljegesedést szenvedtek, s glaciális eróziós formák is találhatók rajtuk. Az északi oldalon mindkét hegységet triász tarka homokkő takarja be.

A Felső-Rajna-medencében teraszok jöttek létre, amelyeken növénytermesztés . főképpen gyümölcstermesztés (szőlő) . zajlik, ezért a területet .Németország kertjének. is szokták nevezni.

A peremhegységek közül a Vogézek egyben a Francia-Belga-rögvidék részét is képezik, illetve a két nagytáj közötti határt jelentik.

A Rajna baloldalán, a Vogézektől északra húzódik a Pfalzi-erdő, amelynek legmagasabb gerince a Hardt (683 m), s a Rajna felőli oldalán kiterjedt szőlőültetvényeket találunk.

A területtől északnyugatra a Saar-vidék (Saarland) következik, ahol a karbon kristályos kőzeteken agyagos üledékek találhatók, melyek Európa legnagyobb mennyiségű limnikus eredetű feketeszenét rejtették.

A Fekete-erdő (Schwarzwald) déli részén . mint az előbb szó esett róla . glaciális eróziós formák is találhatók (például a Titisee kártó), alapvetően viszont hullámos, erdős hátakkal, széles völgyekkel tarkított középhegység.

Északi folytatásában találjuk az Odenwald-hegységet, amely a Fekete-erdőnél alacsonyabb, nagyobb részét triász tarka homokkő fedi be, és . a peremhegységek többi tagjához hasonlóan  szintén meredeken szakad le a Rajnára, illetve enyhén lejt a Sváb-Frank-lépcsővidék irányába.

Hasonló a Spessart is, amely már csak alacsonyhegység jellegű, sűrű erdők fedik, s a folyók tarka homokkőbe vágódtak be.

b) Rajnai-palahegység

A variszkuszi eredetű hegység . amelynek uralkodó kőzete a névadó pala . tönkösödött, majd a harmadidőszakban, az Alpi-orogenezis idején emelkedett. Az emelkedéssel a Rajna bevágódása lépést tudott tartani, így egy gyönyörű antecedens völgy alakult ki Bingen és Bonn között, amely a hegységet keleti és nyugati részre osztotta, melynek központjában a Rajna teraszos völgye húzódik. A Felső-Rajna-árok peremhegységeihez hasonlóan a bal- és jobboldali hegységek teljesen szimmetrikusak, kőzettanilag és morfológiailag is hasonlók.

A Hunsrück a Moselle-től délre található, fő kőzetalkotója a kvarcit, és átlagosan 700 m magasságot ér el.

A Rajna jobboldalán emelkedik a Taunus-hegység . a Hunsrück ikerpárja ., amely szintén kvarcitból épül fel, s csak a legmagasabb pontja emelkedik 880 méter magasságig. Peremén a törések következtében gyógyforrások törtek fel; ismert fürdővárosa Wiesbaden. (A hegység a Lahn folyótól délre helyezkedik el.)

Az Eifel-hegység a Rajnai-palahegység legismertebb és legimpozánsabb tömege; a Rajna baloldalán, a Moselle folyótól északra helyezkedik el. Két részre osztható: a Vulkáni-Eifel alacsonyabb, itt találjuk a részben harmadidőszaki, részben a negyedidőszaki eredetű maarokat, melyek egyszeri kitöréssel létrejött vulkánembriók. A monogenetikus képződmények kör alakúak, peremükön halmozódott fel a kirobbant anyag. Mivel az átlagos felszín alatt található a kráter alsó pontja, ezért a maarok általában . az odaszivárgó talajvizek következtében . egyben tavakat is jelentenek (például a Pulvermaar, a Totes Maar vagy a Laacher-See). A Magas-Eifel kristályos kőzeteket tartalmaz, s 700 méter magasságig emelkedik.

Az Eifel testvérhegysége a Rajnától keletre húzódó Westerwald, ahol egyrészt kristályos, másrészt vulkáni kőzetek találhatók, a vonulatok 600-650 m magasságig emelkednek, a Rajnára leszakadó oldalon . törés mentén . pedig hét vulkáni kúp sorakozik, melyek neve Siebengebirge.

A Rajnai-palahegység legészakibb tagjai az Ardennek . amely egyben a Francia-Belga-rögvidéknek is tagja ., illetve ennek keleti testvérhegysége, a Sauerland; valamint keleti, magasabb (800 m fölé emelkedő) részlete, a Rothar.

c) Hesseni-hegyvidék

A Hesseni-hegyvidék geológiai szempontból rendkívül tarka képet mutat. Ennek oka, hogy a mezozoikumban az alapot képező variszkuszi kőzetek megsüllyedtek, a területet tenger öntötte el, és egészen a harmadidőszak elejéig különböző korú üledékek akkumulálódtak.

A szárazulattá válás után . az Alpi orogenezis hatására . intenzívek voltak a szerkezeti mozgások: törések jöttek létre, amelyek mentén egyes rögök a mélybe süllyedtek, s így megmaradtak a rögön a tengeri üledékek (esetenként még fiatalabb üledékek is rákerültek). Más rögök kiemelkedtek, amelyekről teljes mértékben lepusztultak az üledékek, és felszínre kerültek az eredeti paleozoós, variszkuszi kristályos kőzetek. S végül vannak olyan rögök, amelyek kevésbé emelkedtek ki, tehát csak legfelső rétegei pusztultak le.

Mindeközben a törések mentén vulkanizmus is lejátszódott, így a vulkáni kiömlési kőzetek is tovább bővítik a palettát. A legismertebb és legmagasabb rög a Rhön (950 m) és a Vogelsberg (772 m). d) Szász-Bajor-hegyvidék

Az Alsó-Szászországtól Bajorországig húzódó északnyugat-délkelet csapásirányú hegység szintén a harmadidőszakban végbement Alpi-orogenezis hatására vált rögsorrá.

A Teutoburgi-erdő felszínén főleg kréta korú homokkövet találunk, melynek az exogén erők általi kipreparálódásából jött létre a rendkívül látványos Extersteine.

A Weser menti hegység több, párhuzamos, néhány száz méter magas homokkő-vonulatból álló hegység.

A Harz területén viszont már a variszkuszi kristályos kőzetek (főképpen gránit) uralkodnak, legmagasabb pontja a Brocken (1142 m). Bár a hegység a karbonban jött létre, területén szilur intrúziók is előfordulnak.

A Thüringiai-erdő szintén kristályos kőzetekből épül fel, és 900 m fölé emelkedik.

Hasonló jellegű a Frank-erdő, de alacsonyabb (600 m körüli) magassággal.

A Thüringiai-medence három oldalról zárt, északkeleti irányból nyitott. A germán hármas triász itt is fellelhető: a rétegek tálakként egymásba rakva fiatalodnak délnyugatról északkeleti irányba, az alsó-triász tarka homokkőtől a keuper felé. Itt is lépcsős vidék jött létre, bár ez nem annyira markáns, és nem annyira tipikus, mint a Sváb-Frank-lépcsővidék. A felszínen glaciális vályog, illetve foltokban lösz is előfordul.

A Fichtel három hegység . a Frank-erdő, az Érchegység és a Cseh-erdő . találkozásánál jött létre. Fontos vízválasztó, hiszen három nagy folyó mellékvize ered itt: a Majna (Rajna), a Naab (Duna), és az Ohre (Elba). Legmagasabb pontja a Schneeberg (1051 m).

A délkeleti folytatásban húzódik a Cseh-erdő és Sumava, amely egyben természetes határt is képez Csehország és Bajorország között. A két hegységet a Klodzkói-süllyedék választja el. Főképpen kristályos kőzetek vannak felszínen; legmagasabb pontja a Grosser Arber (1456 m). Legmagasabb pontjain glaciális eróziós tavakat találunk: a cseh oldalon Ördög-tó, Fekete-tó; a bajor oldalon Grosser Arber-See.

A Bajor-erdő jelenti a Szász-Bajor-hegyvidék délkeleti elvégződését. A terület fokozatosan lealacsonyodik, gerincei 1100 méterig emelkednek.

A Fichtelből északkeleti irányban ágazik ki az Érchegység, amely erősen aszimmetrikus: északon lankás, délen meredeken szakad le a harmadidőszaki cseh medencékre. Legmagasabb pontja a német-cseh határon fekvő Klinovec (Keilberg, 1244 m). A hegységben részben a Variszkuszi-, részben az Alpi-orogenezis hatására nagymértékű volt az ércesedés (nevét is erről kapta), így rengeteg érc fordul elő a hegységben, előterében pedig jelentős a harmadidőszaki szén mennyisége is.

Keleti folytatásában húzódik az Elbai-homokkőhegység, amelynek leglátványosabb részét Németországban .Szász-Svájcnak., Csehországban .Cseh-Svájcnak. nevezik. Fő kőzetalkotója a kréta (quader) homokkő, amelyből a külső erők fantasztikus formákat alakítottak ki. Abszolút magassága mindössze 400-500 m, viszont a relatív szintkülönbségek igen jelentősek, gyakoriak a több száz méter magas függőleges falak, bástyák. Az Elba mély völgyben töri át magát a területen, eróziós szigethegyeket, bástyákat hozva létre (Königstein, Lilienstein).

A hegység legkeletibb elvégződését a Lausitzi-gránittömb jelenti. A karbon korú kőzet erősen lepusztult, 300-400 m magas, hullámos, szelíd tönköt alkot.

e) Sváb-Frank-lépcsővidék

A Sváb-Frank-lépcsővidék Európa egyik legklasszikusabb lépcsővidéke. A terület a karbonban ugyanúgy része volt a Variszkuszi-hegységrendszernek, mint a Német-hegyvidék többi tagja. A triászban megsüllyedt, és létrejött a germán triász egyik legszebb kifejlődése. Az üledékek felhalmozódása a jurában folytatódott, majd annak végén szárazulattá vált a terület, mivel a tenger északi irányban elhagyta a mai Sváb-Frank-lépcsővidéket. Az Alpi-orogenezis hatására . mint korábban szó volt róla . a Felső-Rajna mai területe felboltozódott, ennek megfelelően a sváb-frank területek rétegeit nyugaton megemelte, így azok megdőltek. A harmadidőszak további szakaszaiban a külső erők az elvékonyodott rétegfejeket kipreparálták, és így egy olyan lépcsővidék alakult ki, ahol a rétegek nyugatról keletre lejtenek, táblák jönnek létre, a táblák elvégződését jelentő lépcsők pedig nyugati irányba néznek.

Topográfiailag feloszthatjuk a lépcsővidéket Frank- és Sváb-lépcsővidékekre. Mindkét lépcsővidéken jellemző, hogy a rétegek az alsó-triász tarkahomokkőtől a felső-jura (malm) mészkőig terjednek. Maguk a lépcsők a Sváb-lépcsővidékre jellemző kelet-nyugat csapásirányból karéjosan észak-déli irányba térnek át, valamint észak felé kissé szétnyílnak. A déli sváb területek magasabbak, az Alpokhoz közelebbi részek jobban kiemelkedtek . de jobban össze is törtek ., így az egyes lépcsők frank területen szebben nyomon követhetők.

A törések mentén helyenként bazaltvulkánok is kialakultak. A tarkahomokkő mindkét területen rásimul a nyugaton lévő Rajnai-peremhegységekre (elsősorban a Schwarzwaldra), önálló lépcsőt nem alkot. A kagylós mészkő viszont mindkét esetben nyugaton lépcsőben végződik, a tábla pedig keleti irányba lejt. A Keuper-lépcső markáns, ez alkotja a Steigerwald, illetve a Frankenhöhe nevű vonulatokat.

A Keuper-táblából hirtelen emelkedik ki északon a Frank-Alb, illetve délen a Sváb-Alb. Mindkét hegység 800-900 m magasságú, nevük pedig a felső-jura fehér mészkőre utal. Frank területen a mészkő változatos formakincse miatt .Frank-Svájcnak. nevezik ezt a lépcsővidéket.

f) Sváb-Bajor-medence

A harmadidőszakban . amikor az Alpi-orogenezis során a horizontális erők intenzívek voltak . a Német-középhegyvidék és az Alpok közötti térrövidülés következtében süllyedt be a jelenlegi Sváb-Bajor-medence. A területre harmadidőszaki tengeri üledékek kerültek. A tenger fokozatos visszahúzódását követően a medencét folyóvizek töltötték fel, majd a pleisztocén eljegesedés során a gleccserek halmoztak fel le nagy mennyiségű moréna-anyagot.

Mivel az Alpokból nagyobb folyók, illetve gleccserek érkeztek, azok több hordalékot szállítottak, így a medence fő folyója, a Duna teljesen a medence északi peremére szorult, a déli részen pedig egy klasszikus hullámos dombvidék jött létre. A Dunába siető folyók nagymértékben felárkolták saját hordalékkúp-rendszerüket, így egy átmeneti táj alakult ki a Duna-völgye, illetve az Alpok magashegysége között.

2. Lengyel-romhegyvidék

A Lengyel-romhegyvidék jóval alacsonyabb a Közép-európai-romhegyvidékek másik két tagjánál. Az átlagosan 200-400 m magasságú hegység csak a Lysica-csúcsban emelkedik 611 méterig, ennek megfelelően tulajdonképpen dombvidékről van szó. Variszkuszi kőzetek csak foltokban találhatók meg a felszínen, többnyire mezozoós üledékek fedik, illetve helyenként erre kerültek riss moréna-üledékek.

a) Felső-sziléziai-medence

A medence a Szudéták, a Kárpátok és a Lengyel-romhegyvidék között jött létre. A karbon rétegeket csak fenékmoréna takarja, ezért ismert nyersanyaga, a karbon parallikus eredetű szén egészen közel helyezkedik el a felszínhez. A bányászat következtében erős antropogén hatások érték a területet, többek között hatalmas meddőhányók tagolják a medencét.

b) Lengyel-lépcsővidék

A Lengyel-középhegységnek is nevezett terület nyugati részén, az Odera mentén triász rétegek húzódnak, kiemelkedik a Kagylósmészkő-lépcső, amely kelet felé alkotja a Triász-táblát.

A Warta folyó mellől hirtelen emelkedik ki a Jura-lépcső (Krakkói-Jura) mintegy 500 m magasságig, majd onnan kelet felé egyenletesen lejt (Jura-tábla). E területen a mészkőrétegek erősen elkarsztosodtak.

A Nyda-medencéig húzódik, majd innen ismét meredeken emelkedik; a Kréta-lépcsőnek megfelelő Szentkereszt-hegység, amely lapos, 400 m magas fennsíkot jelent. Ebből kvarcitkúpként bukkan felszínre a Lysica (611 m), mely a Riss eljegesedéskor nunatakként emelkedett ki az összefüggő jégtakaróból.

A Lublini-dombság a Visztula áttörési völgyén túl, keleten helyezkedik el, s átmenetet képez a Kelet-európai-síkság felé. A variszcida kőzetek itt a mélybe süllyedtek, a felszínen kréta homokkő és márga található. Déli vidéke a Roztocze, ahol a harmadidőszaki üledékeken nagy kiterjedésű erdők jöttek létre.

A Sandomierzi-alföld a Visztula és a San folyó alföldje. Területén szintén harmadidőszaki üledékeket rakott le a tenger, viszont a szárazulattá válás után, a negyedidőszakban lösz is létrejött. A Közép-európai-rögvidéken belül itt találjuk a legvastagabb lösztáblákat, s a rajtuk képződött mezőségi talajok adják a mezőgazdasági növénytermesztés alapját.

3. Cseh-Morva-medencék és peremhegységek

A három rögvidék közül e terület a legegységesebb, legtömegesebb. Központi magja prekambriumi kratogén, amelyhez a karbonban, a Variszkuszi-orogenezis során hegységek gyűrődtek. E hegységek lepusztultak, a harmadidőszakban rögösödtek, majd újra kiemelkedtek, illetve előterükben medencék süllyedtek be.

a) Peremhegységek

A Cseh-medencétől északkeletre emelkedő hegység a harmadidőszakban erősen összetöredezett, illetve jelentős mértékben kiemelkedett.

A Nyugati-Szudéták két párhuzamos hátból áll, 1000 m körüli gerincmagassággal. A két hát között helyezkedik el a Libereci-medence.

A Központi-Szudéták legtömegesebb része a Krknose (Óriás-hegység) . az egész Közép-európai-rögvidék legmagasabb, impozáns tömege ., amely főleg gránitból épül fel. Legmagasabb csúcsa a Sniezka (1603 m), amely a pleisztocén eljegesedés idején a jég határa fölé emelkedett, mai területén pedig glaciális völgyeket, tengerszemeket találunk. (Az Elba is itt ered.)

Keleti irányban a Walbrzychi-hegység átmeneti jellegű dombsági területet jelent a Sziléziai-medence felé.

Délkeleti irányban a Klodzkói-süllyedék dombos tája választja el a Központi-Szudétákat a Keleti-Szudétáktól. Az Orlice-hegység kréta homokkőből épül fel, míg a Magas-Jesenikre, (legmagasabb csúcsa a Praded, 1492 m) mély völgyek, keskeny hátak, illetve erősen felszabdalt területek jellemzők. Az Alacsony-Jesenik . amelyben főleg palák fordulnak elő . fokozatosan lealacsonyodik az Odera-hegység felé, amely már egy dombsági . alacsonyhegység jellegű, hullámos táj.

Az Érchegység északnyugaton, a Cseh-erdő és Sumava nyugaton jelentik a Cseh-medence peremhegységét, de egyben a Szász-Bajor-hegyvidék részét is képezik. (Tárgyalását lásd ott.)

b) Cseh-Morva-medencék

A Cseh-Morva-medencéket három oldalról a peremhegységek keretezik, délkeleten a Kárpátok jelenti a határt. Központi tömege a Cseh-masszívum, amely egy fennsík jellegű medenceterület, amelynek délkeleti pereme felboltozódott, s így elválasztja a . Cseh-masszívum és a Kárpátok között a harmadidőszakban mélybe süllyedt . Morva-medencét.

c) Cseh-masszívum

A masszívum a proterozóikumban létrejött kratogén, kristályos kőzetei azonban csak helyenként találhatók meg a felszínen, hiszen a későbbi folyamatok során anteklízis jellegű boltozatok, illetve szineklízis jellegű tömbteknők alakultak ki. A peremeken harmadidőszaki bezökkenések történtek, medencék süllyedtek be, illetve a negatív formákat fiatalabb üledékek töltötték fel.

A Cseh-masszívum középső és déli-délnyugati része a Közép-cseh-dombvidék, amely morfológiailag igen változatos terület. Központi része a Brdy-erdő, egy 700-800 m magas kvarcitvonulat, amelynek felszínén a Moldanubiai-orogenezis eredeti, prekambriumi kőzetei találhatók. E területtől nyugatra a gránitfelszínekre helyenként óidei mészkő és agyagpala került, amelyen ennél fiatalabb szinklinális üledékek is találhatók. Paleozoós szinklinális a Berounka-völgy . ennek egyik kiszélesedett területe a Plzeni-medence. Északnyugati irányban a prekambriumi kőzetek kiemelkedtek a Karlovy Vary-hegységben illetve a Slavkovi-erdőben. A gránitfelszín törésvonalakban végződik, a harmadidőszaki medencékre pedig meredeken szakad le. Ismert termális vonalak jöttek létre, ezekre épültek a cseh fürdővárosok, mint például Karlovy Vary, Marianske Lazny stb.

A Brdy-erdőtől keletre a prekambriumi kőzetekre nemcsak paleozoós mészkő, hanem harmadidőszaki medenceüledékek is kerültek, itt találjuk a České Budejovice-i- és a Třeboni-medencét. E harmadidőszaki bezökkenéseket a Vltava völgye köti össze.

Délkeleten a felboltozódás következtében ismét felszínre kerültek a prekambriumi kőzetek: a Cseh-Morva-dombság anyagát délen gránit, északon pedig gneisz adja. Brnotól északra az ősi kőzetekre devon mészkő települt, ebből jött létre a híres Morva-karszt, ismert barlangokkal (például a Punkevni-tavasbarlang) és más karsztformákkal.

A Cseh-masszívum és az Érchegység között húzódik a Nyugati-peremvidék medencesorozata, amely a harmadidőszaki horizontális mozgások hatására süllyedt be, s területén barnaszén képződött. A Chebi-, Sokolovi-, Karlovy Vary-, Chomutovi-, Mosti-, Usti-medencék vizét az Eger (Ohre) vezeti le.

A medencesorozat és a Cseh-masszívum közötti törésvonal mentén melegvízforrások, illetve bazaltvulkáni kúpok találhatók . ilyen a Duopovi-hegység és a Cseh-középhegység; az utóbbit a Labe (Elba) antecedens völgye töri át.

d) Észak-cseh-tábla

A Cseh-masszívum északi előterében húzódó területen kréta homokkőből és mészkőből álló táblás vidék jött létre. A törések mentén kisebb bazaltsapkás tanúhegyek is kialakultak. Északi, hullámos része már átmenetet jelent a Szudéták felé; déli része viszont egy széles alluviális síkságot alkot (Elba menti síkság).

e) Morva-medence

A Morva-medence a Cseh-masszívum és a Kárpátok közti harmadidőszaki süllyedékben jött létre, ahol a prekambriumi kőzetek nagyon mélyre süllyedtek. A peremein akkumulálódott hordalékkúpokat a Morva és annak mellékfolyói feldarabolták, így dombvidékek alakultak ki. Déli részét a Bécsi-medence alkotja, északon pedig a Morva-kapu összeköttetést jelent a Baltikum és a Mediterráneum között.