Európa kialakulása lemeztektonikai alapon

Mivel Európa és Ázsia természetföldrajzilag szerves egységet alkot, ha Európa természeti viszonyait vizsgáljuk, akkor mindenképp érinteni kell Ázsiáét is, hiszen a folyamatok - egy kontinens lévén - összefüggnek, különösen érvényes ez a földtörténeti fejlődésére.

A prekambrium a földtörténet 87%-át teszi ki, de a Föld mai felszínén prekambriumi kőzeteket csak 20%-án találunk. Ennek oka, hogy az egykori kratogéneket sok helyütt fiatalabb kőzetek borítják, illetve a földtörténeti események során, lemeztektonikai mozgások során szubdukálódtak, beolvadtak. A prekambriumi orogenezisek hozták létre a mai értelemben vett ősmasszívumokat, amelyek már a prekambrium végére erősen tönkösödött állapotba kerültek. S nagyrészt felszínre kerültek a mélyben képződött kristályos kőzetek. A többszöri orogenezis során jött létre a prekambrium végén lévő szuperkontinens, a Protogea, amely nevétől eltérően nem volt prototípus, nem az első szuperkontinens volt, hiszen a korábbi hegységek kialakulása is lemezek összeütközésével magyarázhatók.

Az egykori Protogeának a mai felszínen maradt nyomai:

1. Laurencia (Észak-Amerika, Grönland, Kanadai-pajzs)

2. Az Assynti orogenezis területe (Eria (?), Hebridák)

3. Fennoszarmácia (Balti-pajzs . Kelet-európai-tábla + Cseh-masszívum, mely a Moldanubiai- orogenezis során jött létre)

4. Angara (Szibériai-tábla és Kínai/Színiai-tábla, amely az Assynti orogenezis óta több darabra tört)

A fenti ősmasszívumok tartoztak az egykori Laurázsiához.

A Gondwánához tartozó darabok:

5. Brazil-pajzs

6. Afrika (+Arab-tábla + Dekkán)

7. Nyugat-Ausztrália (+ Kambodzsai-rög)

8. Antarktisz

Az új-proteozóikum végére az addig egységes Protogea kettévált Gondwánára és Laurázsiára. Köztük a Tethys őse, a Paleotethys-óceán jött létre, amely Európában megfelelt a Variszkuszi geoszinklinálisnak. Laurázsia több darabra szakadt szét, Laurenciára, a Balti-pajzsra, a kettő között a Japetus-óceán (Kaledóniai-geoszinklinális) húzódott. Laurázsiáról vált le Angara, amelyet a Balti-pajzstól (Fennoszarmáciától) az Urali-geoszinklinális választott el.

Ez időben a Gondwana egységes volt. A Paleotethys, a Tasmániai-geoszinklinális és az Andesi-geoszinklinális határolta a peremeken.

A paleozóikumban végbement eseményeknek az egyik fő helyszíne Európában a Kaledóniai-geoszinklinális, illetve orogenezis területe volt. Ez a geoszinklinális a mai Észak-Írországtól húzódott a Spitzbergák irányába.

A kambriumban főleg üledékképződés történt (Wales-ben 5000 m vastag homokkő és agyagpala halmozódott fel).

Az ordovíciumban és a szilurbanban megindul a szubdukció, bezárul a Kaledóniai-geoszinklinális, amelynek következtében Laurencia és Fennoszarmácia összeütközik, és a krétáig egységes kontinens marad. Ennek a folyamatnak a fő fázisa a szilurban történt, s ennek során jött létre a mai Észak-Írország és Skócia, az Orkney- illetve a Skandináv-félsziget, Nyugat-Svalbard-szigetek, Grönland, valamint az Appalache északkeleti része.

A kaledóniai érában a Közép-európai-geoszinklinálisban (Variszkuszi-geoszinklinális vagy Paleotethys) is végbementek kisebb gyűrődések, kimutathatók intrúziók is (Ardennek, Harz-hegység, Szenmtkereszt-hegység).

A devonra kiemelkedtek a Kaledonidák, s a nagy kiterjedésű kontinenst szárazföldi lepusztulás érte az arid, illetve szemiarid éghajlat hatására. Ennek az időszaknak a terméke volt az .old red sandstone., és az így létrejött kontinenst .Régi Vörös Kontinensnek. nevezzük, amely Laurencia és Fennoszarmácia egyesülésével jött létre.

A karbon a Variszkuszi-orogenezisnek az időszaka volt. A Paleotethys és mellékágai bezáródtak. Az orogenezis csúcspontja Európában a karbon közepe volt, ezt megelőzte az Észak-Amerikában, illetve Nyugat-Európában végbement orogenezis, ahol a csúcspont a karbon eleje volt, az Uralban pedig a karbon vége-perm eleje jelentette az orogenezis fő időszakát.

Európában a Variszkuszi-hegységrendszert két részre osztjuk: a Massif Central észak-déli törésvonalától (Allier folyó völgye) nyugatra húzódik az Armorikai-ág, amelyhez tartozik a Nyugat-Francia-középhegység, Bretagne, Normandia, Dél-Anglia, Dél-Wales, Dél-Írország, illetve délen a Mezeta.

A Massif Centralról keletre indul a szűkebb értelemben vett ún. Variszkuszi vagy Hercíniai-ág, amelyhez tartozik a Kelet-Francia-középhegység, Vogézek, Ardennek, Német-középhegyvidék, Cseh-medence peremhegységei, Lengyel-középhegység, Trák-Macedón-rögvidék, Donyeci-hátság. A hegységrendszer egy része a későbbi orogenezis során kialakult fiatal hegységek anyagát alkotják, például az Alpokban, Kárpátokban, Appeninnekben.

A Variszkuszi-hegységrendszerhez tartoznak azok a tömegek is, amelyek a későbbiekben megsüllyedtek, s fiatalabb üledékek kerültek rá. Így a Holland- Német-, Lengyel-síkság alapja szintén variszkuszi eredetű. Európa déli részén fennmaradt variszkuszi rögöket találunk, például Szardínián, Korzikán, Elba szigetén. Európa keleti határát jelenti az Ural, amely szintén variszkuszi eredetű.

A permre a Paleotethys teljesen bezáródik, s ezáltal valamennyi kontinens egy szuperkontinenssé fonódik össze, s létrejön a wegeneri Pangea. Ennek az időszaknak a legfontosabb kőzete a .new red standstone. (új vörös homokkő), amely az erőteljes szárazföldi lepusztulás, sivatagi és szemiarid fáciesekben jött létre (Rotliegend emelet).

A perm erőteljes szárazföldi lepusztulása azzal is magyarázható, hogy a Föld belsejéből egyenletesen kiáramló hő a szuperkontinens alatt megreked, hiszen a szárazföldi lemez hőáteresztő-képessége kisebb, mint az óceáni-lemezeké. Ennek megfelelően a megrekedő hő felemeli, felboltozza a szuperkontinenst, és így regresszió megy végbe. Másrészt pedig a nagy kiterjedésű kontinens belső területeire az óceáni légtömegek már nem jutnak el, így rendkívül száraz, és hőmérsékletileg szélsőséges éghajlat alakult ki, s ennek következtében az inszolációs és fagyhatású aprózódás igen erőteljes. S a csapadék hiányában a gyér növényzettel borított felszínen a szél is fokozza a lepusztulást.

A Zechsteini-emeletben már transzgresszióra utaló nyomokat találhatunk az atlanti térségben.

A mezozooikum Európában elsősorban a nyugalom és a transzgresszió időszaka. A triászban a Pangea kezd két részre szakadni, Laurázsiára és Gondwánára. Köztük óceán méretű öböl, a Tethys jött létre. A triászban azonban a jelenlegi Mediterráneum nyugati medencéje területén még szárazföldi híd kötötte össze a két kontinenst. A szétszakadás következtében viszont maga a kontinens megsüllyedt, így epikontinentális üledékgyűjtők jöttek létre a jelenlegi Európa nyugati-északnyugati területén (Francia-, Holland-, Német-, Lengyel-alföldek).

Ennek oka, hogy a permben a szuperkontinens alatt felboltozódott hő a szétszakadás következtében a kontinensek között keletkező óceáni, és ezáltal jobb hővezető képességgel rendelkező lemezen könnyebben el tudott távozni, így megszűnt az az erő, amely a permben magasan tartotta a kontinenst. Ennek az erőnek a hiányában a kontinensek megsüllyedtek, és a peremterületeken lévő alacsonyabb síkságokat, alföldeket a tenger elöntötte, és létrejött a klasszikus, háromosztatú üledéksor, a germán triász: a tarka homokkő (Buntsandstein), kagylós mészkő(Muschelkalk) és a keuper. Ennek fő területe a Holland-Német-alföld, illetve a Délkelet-angol-lépcsővidék és Párizsi-medence, valamint a Német-középhegyvidék.

A jurában a Gondwánáról leválik az Antarktisz, Ausztrália és Dekkán, valamint Dél-Amerika, amellyel megnyílik az Atlanti-óceán déli medencéje. Ennek következtében Afrika kelet felé halad Európához képest, és így az Afrikát és Európát összekötő szárazföldi híd összetörik, és mikrolemezek jönnek létre.

Európa nagy részén továbbra is a tengeri feltöltődés jellemző, de a tengerek kiterjedése már csökken.

A krétában Laurázsia szétválásával Észak-Amerika és Laurázsia között megnyílik az Atlanti-óceán északi medencéje is. S ezzel együtt az egész Földön két nagy orogén öv jön létre, az Alpi-geoszinklinális, és a Cirkumpacifikus-öv. Az orogenezis a kréta végén általánosan megindul, amely a harmadidőszakban éri el csúcspontját.

A kainozóikum fő eseménye az Alpi-pacifikus-orogenezis, amelynek következményeképpen létrejött az Eurázsiai- és a Pacifikus-hegységrendszer. Európa harmadidőszaki lemezhatárait ha megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy Amerika és Eurázsia távolodásával létrejött az Atlanti-hátság, amelyet intenzív bazaltvulkanizmus kísért. Ennek következményeképpen Izland, illetve az Izlandi-hátság szigetei jöttek létre.

Afrika és Európa közeledése eredményezte az Eurázsiai-hegységrendszer európai ágának kialakulását, ahol a mikrolemezeknek fontos szerepük volt a hegységek szerkezetének és csapásirányának kialakulásában. Ennek következménye lett, hogy Európa fiatal lánchegységei íves szerkezetűek (az ún. .európai típus.).

Hhárom ív különíthető el:

1. Belső ív: Nyugati-Alpok . Appenninek . Szicília . Atlasz . Bettikai-Kordillerák . Pireneusok (teljes kör)

2. Középső ív: Keleti-Alpok mészkőzónája . Dinári-hegység . Albán-Alpok . Hellén-hegyvidék . Kréta

3. Külső ív: Keleti-Alpok . Kárpátok . Kelet-szerb-érchegység . Balkanidák . Krími-hegység . Kaukázus

Az Eurázsiai-hegységrendszer európai íves szerkezetének folytatásaként Ázsiában a csomópontos szerkezet jött létre. Kis-Ázsiából kiindulva a Szunda-szigetek irányába három csomópont, az Örmény-magasföld, a Pamír, valamint a Kelet-tibeti hegyláncok alakultak ki, s köztük a mezolemezeket körülölelve vonulatok húzódnak.

Európa középső, északi területén a már említett epikontinentális üledékgyűjtőkben fokozatosan visszahúzódó tenger üledékeket rakott le. Míg a Balti-pajzs végig szárazulat volt. Az Alpi-orogenezis a korábban már létrejött Kaledonidákra és Variszcidákra is oly mértékben hatott, hogy a harmadidőszakban végbement egy erőteljes rögösödés, s a törések mentén gyakran vulkánosság is lezajlott. Ilyen terület például Belső-Hebridák, Francia-középhegység, Német-középhegyvidék.

A negyedidőszak legfontosabb eseménye, amely Európa morfológiai fejlődésére hatott, a pleisztocén eljegesedések voltak. Európa északi részén elsősorban a glaciális eróziós formák uralkodnak, illetve a magashegységekben a lokális eljegesedés hasonló formákat alakított ki.

Míg a Közép-európai-síkvidéken Földünk egyik legklasszikusabb glaciális akkumulációs térszíne jött létre. A végmorénáktól délre periglaciális területek alakultak ki, amelynek következményeképp hatalmas lösztáblák jöttek létre (pl. Ukrajnában). A folyóteraszok kialakulása is az eljegesedésnek köszönhető.

A negyedidőszakban, az eljegesedés után a legfontosabb felszínalakító folyamat Európában a folyóvízi erózió és akkumuláció volt, amelynek eredményei az akkumulációs alföldek kialakulása.

A partok kialakulása szintén a negyedidőszakban történt meg, változó parttípusok jöttek létre.