Összes oldalmegjelenítés

2011. március 25., péntek

Helyesírásunk alapelvei

Helyesírás: A nyelv írásbeli rögzítését irányító szabályrendszer.
Azoknak az elveknek és szabályoknak az összessége, amelyek a szavak, szószerkezetek, mondatok, szövegek helyes leírásához szükségesek. A helyesírás szavunk a XVIII. századból származik és Révai Miklós alkotta meg.

Helyesírási szótárak:
 1832- Az első helyesírási szabályzat megjelenése A magyar helyesírás és szóragasztás címmel, az MTA kiadványában. (Csak szabályokat tartalmaz)
 1922- A magyar helyesírás szabályai: A ma érvényben lévő szabályzatunk 1. kiadása. ( Szó és tárgymutatóval is rendelkezik.)
 1984- A magyar helyesírás szabályai 11. kiadása
 1994- A magyar helyesírás szabályai 11. kiadásának átdolgozott változata.
 2000- A magyar helyesírás szabályai 11. kiadásának 12. lenyomata

Helyesírási alapelvek: Azok a helyesírások, melyek alapján szavainkat leírjuk.
1.) Kiejtés elve:
 A tőszavak és a toldalékok helyesírását szabályozza. Szavainkat úgy ejtjük, ahogy kiejtjük.
 Alapja: A köznyelvi kiejtés.
 A szavak tő típusai:
 Alakőrző szavak: Minden alakjukban megőrzik az „i, ú, ű” hosszúságát.
Pl.: cím  címmel, címhez, címnek, …….
Súly  súlynak, súlyról, súllyal, …….
 Alakváltoztató szavak: Egyes alakjaiban megrövidül az „í, ú, ű”
Pl.: Bízták  bíztat
bújik  bujdos
 A tíz és a húsz szavunk írása toldalékos szavakban általában hosszú.
Rövidül:
 Összetett számnevekben (26 huszonhat)
 Törtszámnevekben (tized, huszad)
 Sorszámnevekben (tizedik, huszadik)

2) Szóelemzés elve: Ha egy szó több szóelemből épül fel, akkor az egyes elemeket eredeti alakjukban kell leírni. Az írásnak tükröznie kell az eredeti szótövet és toldalékot.
A szóelemzés elvét alkalmazzuk a mássalhangzó törvényeknél
 Pl.: különbözik (képzés elve szerinti részleges hasonulás)
jégkrém (zöngésség szerinti részleges hasonulás)
igazság (teljes hasonulás)
barátság (összeolvadás)
otthon (rövidülés)
mindnyájan
3) Hagyomány elve:
Érvényesülési körei:
 Régies családnevekben megőrizzük az eredeti írás nevet.
Pl.: Széchenyi, Rákóczi, …
 „ly”-nak ma már nincsen önálló hangértéke, de írásban megkülönböztetjük a „j”-vel.
4) Egyszerűsítés elve:Hangtorlódás megoldására alkalmazzuk.
 Érvényesülési körei:
 Többjegyű betűk kettőzésekor (Kivétel: összetett szavak határán Pl.: jegygyűrű, kulcscsont, kulcscsomó)
 Toldalékolásnál 3 azonos mássalhangzó kerülne egymás mellé. (Pl.: toll + val  tollal, Mariann + val  Mariannal)
 Kivételek:
• Kiss+val=Kiss-sel, Papp-pal
• Idegen eredetű családi neveknél: Thomas Mann-nal
• Összetett szavaknál: balett táncos, sakk-kör

Mondat fogalma, osztályozása

A mondat fogalma: Egy vagy több szóból álló nyelvi egység, amely egy gondolattal viszi tovább a mondani valót.
A beszédnek nyelvtani szabályok szerint összeszerkesztett, egy vagy több szóból álló nyelvi egysége.

A mondatok osztályozása:
1. A beszélő szándéka szerint, azaz modalitás szempontjából.
2. Logikai szempontból
3. Szerkezet szerint
Modalitás: A mondatoknak az a sajátossága, hogy a különféle mondatfajtáknak más-más a beszédfunkciójuk.
1. Kijelentő mondat: Nyugodt hangú megállapítás, közlés.
2. Felkiáltó mondat: A beszélő érzelmeit fejezi ki.
3. Felszólító mondat: A beszélő akaratának kifejezése. Felismerhető a felszólító módú igeragokról.
4. Óhajtó mondat: Kívánságot, akaratot, óhajt fejez ki. Felismerhető a feltételes módú igeragokról.
5. Kérdő mondat: Érdeklődést, tudakozódást fejez ki.
Típusai:
• Eldöntendő: Eljössz moziba?
• Kiegészítendő:
Hiányos ismereteinkre kérdezünk rá.
Pl.: Hogy hívnak?
Az összetett mondat:
Típusai:
1.) Mellérendelő összetett mondat:
Jellemzői:
• A két tagmondat egyenrangú.
• A tagmondatok főmondat értékűek.
• A mondatok között tartalmi kapcsolat van.
• A tagmondatokat kötőszók kapcsolják össze.
Fajtái:
1. Kapcsolatos mellérendelő összetett mondat.
• A második tagmondat tovább fűzi az elsőt.
Pl.:Esik az eső(1), és fúj a szél(2).
Ábrázolása:
• Kötőszavai: és, s, meg, is, sem, se, is-is, sem-sem, se-se, nemcsak hanem is

2. ellentétes mellérendelő összetett mondat:
• A két tagmondat szembe állítása.
• Ábrázolása:
• Kötőszavai: de, azonban, ellenben, mégis, mégsem, hanem

3. Választó mellérendelő összetett mondat:
• A tagmondatok a választás lehetőségét kínálják.
• Ábrázolása:
• Kötőszavai: vagy, vagy-vagy, akár-akár

4. Következtető mellérendelő összetett mondat:
• Az első tagmondat értelméből következik a második.
• Ábrázolása:
• Kötőszavai: ezért, tehát, ennélfogva

5. Magyarázó mellérendelő összetett mondat:
• A második tagmondat magyarázza az elsőt.
• Ábrázolása:
• Kötőszavai: ugyanis, hiszen, tudniillik

2.) Alárendelő összetett mondat:
Fogalma: Az olyan összetett mondatokat amelyekben az egyik tagmondat a másik tagmondat valamelyik mondatrészét fejezi ki, tagmondat formájában alárendelő összetett mondatnak nevezzük.

Jellemzői:
• Tagmondatai nem egyenrangúak.
• Az egyik tagmondat meghatározottabb, ez a főmondat.
• Jelölése:
• A főmondatnak az alárendel tagmondata a mellékmondat.
• Jelölése:
• Ábrázolása:
Felismerése:
1.) Főmondat:Felismerhető az utalószavakról.
Utalószói szerepben állhat:
• Mutató névmás (ez, az, ilyen)
• Határozószók (így, úgy, ilyen )
2.) Mellékmondat: Felismerhető a kötőszavakról. Kötőszavai szerepben állnak.
• Vonatkozó névmás: (amilyen, aki)
• Egyéb kötőszók
Fajtái:
• Alanyi: Utalószavai: az, olyan, annyi
Pl.:Az volt itt(1), aki tegnap is keresett(2).
AZ: utalószó, AKI: kötőszó
Ábrázolása: Alanyi

• Állítmányi: Utalószavai: olyan, akkora, annyi
Pl.: A ház akkora(1), hogy nem lehet takarítani(2).
Ábrázolása: Állítmányi

• Tárgyi: Utalószavai: azt, olyat, akkorát
Pl.: Tudod /azt/(1), hogy nincs bocsánat(2).
Ábrázolása: Tárgyi

• Határozói: Utalószói: itt, ott, így, úgy, ezzel
Pl.: Elmegyek akkor(1), ha meghívsz(2).
Ábrázolása: Határozói

• Jelzői: Utalószói: olyan, annyi, ennyi
Pl.: Olyan ruhát vettem(1), mint te(2).
Ábrázolása: Minőség jelzői

Az ige

Az ige: cselekvést (ír, sétál), történést-állapotot (álmodik, fáj), létezést (van, nincs) kifejező szó
a legtöbbször jelekkel, ragokkal látjuk el
a mondatban mindig állítmány
Jelek: megjelölik a cselekvő személyét, számát
a cselekvő és cselekvés viszonyát
a cselekvés módját, idejét határozott tárgyának személyét
Az igei szófaj felosztása: teljes igei fogalmat jelentő i.
korlátozott jelentéstartalmú i. (módbeli és időbeli segédige, funkcióige)
Segédigék: olyan igei természetű szófajok, amelyek önmagukban nem alkalmasak az állítmányi szerepre. Vagy grammatikai, vagy szemantikai-pragmatikai eszközként (a valóságra vonatkozó információs értékükben) egészítik ki az igét.
Módbeli segédige: a szövegen kívüli körülményekre utal, külső-belső szükségesség, biztos- v. bizonytalanság, valószínűség, a közlés célja, a beszélő állásfoglalása. (tud, akar, kell, lehet, tilos, szabad, fontos)
Időbeli segédige: a fog segédigének a lexikai szerepe teljesen megszűnt
Funkcióige: túlnyomó részben határozós szószerkezet igei része. Az i. eredeti, konkrét jelentése v. még érződik, v. absztrakt módon jelenik meg. Ugyanaz az ige többféle grammatikai szerkezetnek is lehet funkcióigéje. A cselekvés többnyire szándékos, de eredménye hosszabb előkészítés után született, amelyben nem előre tervezett, esetleg váratlan események is előfordultak. Az igazi funkcióigéket helyettesíthetjük a névszói rész igésítésével: vmilyen elhatározásra jut – elhatározza.
Példák: folytat – Főige: nem hagy abba vmit, tovább csinál vmit. Funkcióige: vmit csinál, végez; a cselekvés eredményeként létrejön a szószerkezet névszói részében kifejtett fogalom/eredmény.(folytatja az ivást – italozó életmódot folytat; folytatja a kísérletet – kísérletet folytat; folytatja a megkezdett beszélgetést – beszélgetést folytat; folytatja apái mesterségét – mesterséget folytat) –– kötcsap
Az ige meghatározza környezetét, bővítményeit
kötelező vonzat : függ vmitől
lehetséges vonzat: gondolkodik (vmin)
Az ige a mondat szervezője.
Az igék osztályozása
A cselekvő és a cselekvés viszonya, az igealany szempontjából
a) cselekvő ige (verbum activum): ír, fogy
b) műveltető ige (verbum factitivum-causativum): csináltat, leültet
c) szenvedő ige (verbum passivum): adatik foglaltatik
d) visszaható ige (verbum reflexivum): mosakodik, tegeződik
e) ható ige (verbum potentiale): láthat kérhet
A cselekvés iránya szerint, a tárgy szempontjából
a) tárgyas ige (verbum transitivum): minden műveltető és a cselekvők egy része: olvas, visz
b) tárgyatlan (verbum intransitivum): minden visszaható, szenvedő, a cselekvők egy része: fut, esik
A cselekvés módja, időbeli lefolyása szerint
a) tartós, huzamos (verbum durativum, continuativum): áll, beszélget, elolvas, megvár
b) mozzanatos (verbum momentaneum): villan, durrant, ébred, indul
Igeszemlélet (aspectus)
a) befejezett (verbum perfectum): győz, megír, hazajön
b) folyamatos (verbum imperfectum): tervez, vásárol
Az igetövek
85% egyalakú, egyváltozatú; 15% többalakú, többváltozatú.
Egyalakú tövek: bármilyen hozzájuk kapcsolódó toldalék előtt változatlanok
Többalakú igetövek: más-más toldalék előtt különféle alakban jelennek meg
Vannak, amelyeknek szótári tövük is többalakú (dicsekszik, dicsekedik)
A tőbelseji változások egy része nyelvtörténetileg magyarázható, szabályokba nem foglalható.
Az i. tővéghgzójának és a toldalék kezdőhgjának egymásra hatásának szabályai (felszólító m.)
a) st ~ s; szt ~ sz: fest, éleszt – felszólító módú alakjukban hiányzik a t: fess, élessz
b) t ~ s: alkot, siet, üt; rövid mgh+t ; felszólító mód: t helyett s van: alkoss, siess, üss
c) hangzóhiányos váltakozó igetövek: zörög, zörg-; az utolsó msh előtti mgh hiányzik a rövid tőben. Sok képzett szó tartozik ide: d,g,l,m,r,z hangra végződők: céloz, bérel
d) v-s változatú igék: egyik tőváltozata v-re végződik
csupán v-változatú: fő, lő, nő, nyű, ró, sző (hosszú tő: hatlan r. Sg,Pl/2.,3.; hat.r. Pl/1.; felt., felsz. m.; mni., hat. inév, ható i.)
sz-es és v-s változatú: tesz, vesz, visz, hisz, lesz, eszik, iszik
három vagy négy hangváltozatuk van: veszek, vevő, vett, vétel
sz-es tő: kij.m. j.i, A. és T. r. személyragok előtt
v-s tő: -ó/-ő ink, -ás/-és előtt (ivás, evés), ivott, evett, tevékeny,
sz-es, d-s, v-s, változatú: dicsekedik, gyanakodik, haragszik
négytövűek: fekszik, feküd-, fekv-, fek-
két szótári alakjuk van: dicsekszik, dicsekedik
sz-es tő: kij. m. j.i. (alszom alszotok–alusztok)
d-s tő: idő- és módjelek előtt (aludtam, aludjatok), bef.mni.inév, fni.inév (aludt, aludni)
v-s tő: foly.mni.inév, -ás/-és (alvó, alvás)
e) sz-es és d-s változatú: dulakodik, gazdagodik, mosakodik;
sz-es tő: kijelentő mód jelen időben a személyragok előtt
d-s tő minden más tolalék előtt
f) sz-es és z-s változatú: igyekszik, szándékozik (uaz, mint az e) pont)
g) n-es változatú: megy, jön, van
A jelezés és ragozás
A jelezés és ragozás szerepe: a jelentés módosítása
a mondatbeli szerepek véglegesítése
Az igetőhöz a jelezésben és ragozásban mód- vagy időjelek, illetve személyragok járulnak. Fontos szerepe van a 0 jelnek vagy ragnak
Az igéknek egyszerű vagy összetett igeragozási paradigmái vannak, melyek szintetikus vagy analitikus felépítésűek.
Szintetikus: tő + jel + jel + rag
Analitikus: feltételes múlt (várt volna); jövő idő (kérni fog)
Igemódok
A beszélőnek, illetve a beszédbeli szereplőnek az igében kifejezett cselekvés-, történés. Vagy létfogalomhoz való aktuális viszonyát fejezi ki.
Kijelentő mód: azt fejezi ki, hogy a cselekvés, történés végbemegy; nincs materiális jele
Feltételes mód: azt fejezi ki, hogy a cselekvés, történés feltételtől függ, óhajtott, esetleg bizonytalan; jele: -na, -ne, -ná, né
Felszólító mód: a beszélő akaratát, kívánságát vagy beleegyezését fejezi ki; jele: -j.
Az igei jelek és ragok
Kijelentő mód jelen idő
Határozatlan Határozott
Sg/1. -ok -ek -ök -om -em -öm
Sg/2. -sz / -ol –el, -öl, -od -ed -öd
Sg/3. -0 -ja -i
Pl/1. -unk -ünk -juk -jük
Pl/2. -tok -tek -tök -játok -itek
Pl/3. -nak -nek -ják -ik
-lak/-lek
A -t végű igék ragozása: taníttok / tanítotok, értetek, fűtötök, tanítlak / tanítalak, értlek / értelek
Az –ikes igék
• passzivitás / szenvedés / visszahatás kifejezése (ált. képzőbokorban jelenik meg)
• az igével kif. cselekvés ált. az alany részvétele nélkül
• nem lehet tárgyas (kiv: eszik, iszik)
 mediális igék: -ódik/-ődik, -odik/-ödik, -doklik/-döklik: kezdődik, fuldoklik;állapotjelző szituáció: -l(ik)/-ll(ik): sárgállik, haldoklik
 visszaható igék: -kodik/-kedik/-ködik: mosakodik, fésülködik
 kölcsönös igék: -kodik/-kedik/-ködik: verekedik, marakodik
 ismétlődő, elaprózott cselekvés: -(d)oz(ik)/-(d)ez(ik) -(d)öz(ik): kiáltozik, ébredezik
 tartós–huzamos cselekvés: -ászik/-észik: halászik, vadászik
 szenvedő igék: -atik/-etik, -tatik/-tetik: a levél megírattatik, a törvény kihirdettetik
Kivételek:
• az ikes ige alanya is lehet cselekvő: igyekszik, törekszik, cselekszik
• irányulás is: Péter azon igyekszik, hogy ne bukjon meg.
• lehet tárgyas: „valamilyen hangszeren játszik”: zongorázik (valamit), de: csellózik (eljátszik egy darabot)
Igeragok:
Sg/1. -om -em -öm
Sg/2. -ol -el
-sz -öl
Sg/3. -ik
Pl/1. -unk -ünk -ünk
Pl/2. -tok -tek -tök
Pl/3. -nak -nek -nek
Múlt idő
Jele: -t/-tt
I. típus („-t”-s típus): -j, -l, -n, -ny, -r végű + 2 szótagú –ad, -ed végű igék
II. típus („-ott/-ett/-ött-ös típus): msh+-t, -tsz végű igék (játszik, tetszik); hosszú mgh+-t (-ít!) végű igék (tanít); egyszótagú –t végű (lát, tart), + hall, vall
III. típus („keverék” típus): minden más ige, az –at/-et végű és az ikes igék nagy része; a II. típushoz has., de a hat.r. Sg/3-ban nem mgh-s toldalék járul az igéhez (mosta, vezette, főzte)

A Szóalkotás módjai

1.) Szóképzés
A leggyakoribb szóalkotási mód a szóképzés. Egy meglévő szóból képző segítségével új jelentéssel bíró szót alkotunk.

A képzett szó jelentésváltozata különböző mértékű lehet. (Egészen mást jelent: asztal-asztalos, vad-vadász, vet-vetés). Minél kisebb mértékű a változás, annál inkább hangulati hatású. A szóképzés általában nem tudatos szóalkotási eljárás, az ösztönös szóalkotási készség hozza létre, hasonló fellépésű szavak mintájára. A nyelvújítás korának képzett szavai szándékos, tudatos alkotások. Pl: fagyaszt, fogyaszt, lázong, me-reng.

A képzett szó szerkezete:

alapszó+képző=képzett szó (származék szó)
kiált+vány=kiáltvány

A képző az alapszó jelentésén kívül gyakran szófaját is megváltoztatja (ír-írás, kész-készül, kel-kelendő).

2.) A szóösszetétel

A szóösszetétel: a képzés után a leggyakoribb szóalkotási mód. Két meglévő szót úgy illesztünk össze, hogy egy új jelentéssel bíró szó legyen. Az új szó jelentése nem azonos a két szó jelentésének összeadásával.
Az összetett szó két értelmes részre bontható: előtag + utótag.
A többszörösen összetett szavak a több szóból keletkezett szavak. Pl.: vasútállomás = vasút + állomás = vas + út + állomás.

A szóösszetételnek két típusa van (az elő és utótag közötti viszony alapján):

Alárendelő összetétel: alanyos, tárgyas, határozós, jelzős

Mellérendelő összetétel: kettőzések, ikerítések, valódi összetétel
A szóösszetétel a szóképzés mellett a szóalkotás legtermékenyebb módja. Az összetett szó úgy keletkezik, hogy két szót egyetlen szóvá illesztünk össze. A szóösszetétel ered-ménye egy új szó, melynek jelentéstartalma más, mint tagjainak külön-külön. Az össze-tett szó tagjai maguk is lehetnek összetett szavak (rendőr + kapitány), ilyenkor többszö-rösen összetett szóról beszélünk.

Az összetett szavak fajtái: az előtag és utótag viszonya alapján vizsgáljuk, osztályozzuk.

1., mellérendelő: tagjai egyenrangúak, azonos szófajúak. A mondatban külön-külön ugyanolyan mondatrészek szerepelnek.
- kettőztetés (egy-egy, olykor-olykor, már-már)
- ikerszó (icike-picike, izeg-mozog, gizgaz)
- valódi összetétel (jön-megy, süt-főz, híresneves)

2., alárendelő: Tagjai nem egyenrangúak. Az előtag az utótagnak valamilyen mondatré-sze, tehát az előtag alá van rendelve az utótagnak.
- alanyos összetétel (porlepte, madárlátta)
- tárgyas összetétel (földművelő, villanyszerelő)
- határozós összetétel (bérbeadás, idevaló)
- jelzős összetétel (hidegvérű, főhős)
- minőség (jószívű)
- mennyiség (háromszög)
- birtokos (faág)
Jelentéstömörítő összetételnek nevezzük az olyan alárendelő összetett szavakat, ame-lyeknek elő- és utótagja között valamilyen bonyolultabb összefüggés van. Értelmezése több irányból is megközelíthető. (vámvizsgálat, lépcsőház, éjfekete)
Legtöbbjük hasonlatot tömörít: vérvörös, kénsárga, kőkemény. Ezek összevont hasonla-tok, a szépirodalmi stílusban metaforák.

3.) A szóalkotás ritkább módjai
A szóalkotás két leggyakoribb módja a szóképzés és az összetétel.
Ezeken kívül azonban számos más módja is lehet a szóalkotásnak. Gyakran megle-hetősen szokatlan helyzetben és módon is keletkezhetnek új szavak. Főként a XX. szá-zadban találunk erre számos példát. (mozaikszavak létrejötte, stb.)
Szóelvonás
Szóalkotási mód, amikor egy látszólagos vagy rosszul tagolt szóból egy addig nem létező alapszót vonunk el. Már évszázadokkal ezelőtt is születtek így szavak:
 Kapa főnév a kapál igéből
 Vád főnév a vádol igéből
Napjainkban főként igék „keletkeznek” így. (Olyan összetételekből vonjuk el eze-ket, amelyek előtagja jelző, utótagja főnév vagy igenév:
 nagymosás – nagymos
 gépírás – gépír
 főjavítás – főjavít

Szórövidülés
A szóalkotás alkalmával pusztán a szó eleje és a szó vége marad meg.
Ómagyar kori korai szórványemlékeinkben is találhatunk ilyen példákat. Személy-nevek esetében:
 Domokos – Dom
Keresztneveknél használt általános rövidítések:
 János – Jan-i, Jan-csi
 Katalin – Kat-i
Közszavakban is akadnak ilyen példák, bár ez sokkal ritkább forma:
 tulajdonos – tulaj
 köszönöm – kösz
 irtózatos – irtó
Szóvegyülés
Két hasonló (rokon) jelentésű szó hangalakjának keveredésével jön létre az új szóalak. (Az új hangalak mindkettőre hasonlít, jelentése is összefügg az alapszavakéval.)
 csupa, kopasz – csu-pasz
 zavar, kerget – zar-gat
 csokor, bokréta – csok-réta
Szóhasadás
Egy szónak két vagy több alakváltozata él egymás mellett, de ezek a jelentések bi-zonyos idő elteltével eltérnek egymástól (Grétsy-féle szóhasadás).
 bozótos – bozontos
 doboz – toboz
 csekély – sekély
 kamara – kamra
 cseléd - család
Mozaikszó-alkotás
Ez az egyik legújabb szókincsbővítő változat, valamikor a XIX. század második felé-ben jelent meg. A mozaikszavak olyan rövidítések, amelyeknek kiejtése csak a rövidülés betűit veszi alapul, a teljes szót figyelmen kívül hagyja:
 Magyar Államvasutak – MÁV
 Egyesült Nemzetek Szervezete – ENSZ

Későbbi fejlemény, mely nem pusztán a kezdőbetűk összevonását jelenti, hanem a szóeleji betűcsoportokét: szóösszevonás
 Magyar Hajózási Részvénytársaság – MAHART

A közszavaknál is találunk példákat:
 televízió – tv (tévé)
 tuberkulózis – tbc (tébécé)
Népetimológia vagy szóértelmesítés
A szóalkotás azon fajtája, amikor idegen, nehezen értelmezhető új szót egy már is-mert szóhoz hasonlóvá formálunk. Nem túl gyakori forma:
 turberosa (latin) – tubarózsa
 kara katna (török ’fekete madár’) – kárókatona
 samostrel (szláv ’magától lövő’) – számszeríj
 фуфайка (orosz: fufajka) – pufajka
A mozaikszók kiejtése és néhány helyesírási tudnivaló
 Azon mozaikszók kiejtése, amelyek alkalmasak az egybeejtésre (szavaknak tekintjük őket):
 ELTE, MÁV, MALÉV
 Egybeejtésre alkalmatlan mozaikszók (a betűk kiejtése):
 PM (péem), BKV (békávé), PPKE (pépékáe), MKB (emkábé)
 Az idegen eredetű mozaikszók egy részénél az eredeti kiejtés átvétele látható:
 FIAT, NATO
 Gyakori az idegen betűzés:
 CIA (sziájé), UIP (juájpi), VIP (viájpi)
 Akad olyan eset is, amikor az eredeti formát kiszorította a latinos kiejtés:
 UNESCO (uneszkó)

Szóelemek (Morfémák)

Nyelvi lépcsők:
-Szöveg
-Mondatok
-Szószerkezetek
-Szóalakok
-Szóelemek
-Hangok szintje

Szóelemek (azaz morfémák)
- Fogalma: A szó szerkezeti részeit, elemei, az ezzel foglalkozó tudományág a morfológia
- Csoportosítása:
• Funkció szerint:
- Pl: könyv-e-t
Szótó, vagy tőmorféma - kötőhang – tárgyrag
Tőmorfémák Tulajdonságai:
- A szó hangsúlyos része
- A szó jelentésének a magvát adja
- Minden toldalék hozzájárul
- Önmagukban is előfordulhatnak a mondatokban
Toldalékmorfémák jellemzői:
- Mindig hangsúlytalan
- Járulékos viszonyító jelentésűek
- Feladata: a tőmorféma jelentésének megváltoztatása, módosítása vegy mondatbeli viszony jelölése.
- Önmagukban nem fordulnak elő.
- A szótő után álló toldalékokat SZUFFIXUMnak nevezzük.
- A szótő előtt álló toldalékokat (leg-, legesleg-,) PREFIXUMnak nevezzük

Tőmorfémák csoportosítása:

1. Tőalakok szerint:
 Egyalakú tövek:
A toldalék mindig ugyanahhoz a tőhöz járul. Pl.:hajó –t –s –nak –ról
igetövek (95%), névszótövek (70%),
 Többalakú tövek:
A toldalék kisebb-nagyobb mértékben módosult más tőhöz járul
 igetövek: megy- mennek, tesz – tehet, kéz – kezet
2. Nyelvtani felosztás:
 Pl.: VÁGÁSBAN szótő + toldalék + rag
 VÁG: Abszolút szótő: Az a szótő amit tovább bontani már nem lehet, a szónak az a része melyhez a toldalékok kapcsolódnak.
 VÁGÁS:Relatív szótő: Az a szótő amely toldalékolva van, de még tovább toldalékozható.
 VÁGÁSBAN:Végső szótő vagy Glosszéma: Az a szótő, mely toldalékolva van, de tovább már nem toldalékolható.
Toldalékmorfémák fajtái:
1. Képző:
 Közvetlenül a szótő után áll
 Megváltoztathatja a szó szófaját
 Több képző is állhat egymás mellett Pl.: hal, halász, halászás
2. Jel:
 A képző és a rag között ál
 Szófajmegtartó
 Módosítja a szó jelentését
 több jel is lehet egy szóalakon, Pl.: füzeteké (szótő + kötőhang + többesszámJELE + birtokosJEL
3. Rag:
 Szófajmegtartó
 Lezárja a szóalakot
 A szavak mondatbeli viszonyát fejezi ki.
 Csak egy lehet belőle a szóalakban. Pl.: Sütemény + t
A szóképzés típusai:
1. Lexikai szóképzés: A szóképzés egy szófalon belül történik.
Pl.: tanul -> tanulgat
hal -> halász
2. Szintaktikai szóképzés:
Megváltoztatja a képző és a szó szófaját
Pl.: ás + ó = ásó (ige + főnév)
zöld + ell =zöldell ( melléknév + ige)
olvas + ás = olvasás ( ige + főnév)
3. Szemantikai szóképzés:
Az alapszónak semmi köze a létrehozott új szóhoz.
Pl.: felület + es = felületes

Toldalékok alakváltozatai:
1. Egyalakú toldalékok
Pl.: többesszám jele(k)
Tárgyrag jele (t)
Kiemelőjek (ik)
2. Több alakú toldalékok:
Pl.: ban, ben
nak, nek
ról, ről
Toldalékok kapcsolódási sorrendje:
1. Szótő + képző + jel + rag = normál kapcsolódási sorrend
Pl.: szeret-et-é-ről (szótő + képző + jel + rag)
2. Eltérések
 A jel meg előzi a szótőt
Pl.: leg, legesleg
 Szótő + jel + képző
Pl.: kisebbség (szótő + jel + képző)
 Szótő + rag+ képző
Pl.: nagybani (szótő + rag + képző)

Hangok és hangtörvények

A szavak beszédhangok sorozatából épülnek fel, a beszédhang a beszéd legkisebb része, tovább m ár nem bontható alkotóeleme, amelyeket a hangképző szervek segítségével hozunk létre.
Hangképzésben résztvevő szervek:
- tüdő, amelyből a kiáramló levegő akadályokba ütközik,
- légcső,
- a gégecsőben elhelyezkedő 2 hangszál,
- garatfal az ínycsappal,
- orrüreg /orrhangok: m, n, ny/,
- szájüreg /nyelv, fogak, szájpadlás/,
- ajkak.

A magyar beszédhangok rendszere:
A hangalakok állása a hangképzés szempontjából:
1. Zárállás: A két hangszalag szorosan egymáshoz simul
/ilyenkor képződnek a magánhangzók és a zöngés mássalhangzók/
2. Résállás: A két hangszalag kicsit eltávolodik egymástól kb.:10°-os szöget zárnak be. /ilyenkor képezzük a „h” hangot./
3. Nyitottállás: A hangszalagok eltávolodnak egymástól és kb.: 30°-os szöget zárnak be. Ilyenkor képezzük a zöngétlen mássalhangzókat.
4. Suttogóállás: a hangszalagok egymáshoz tapadnak, de a hangszalagok végén a kannaporcok rést alkotnak. Ilyenkor képzünk minden olyan hangot, amit suttogva ejtünk ki.
5. Lélegzőállás: A hangszalagok 45°-os szöget zárnak be. Ilyenkor veszünk levegőt.

A hangok csoportosítása:
- Magánhangzók,
- Mássalhangzók.
Magánhangzók jellemzői:
- Egyjegyűek
- Szótagalkotók
- Időtartamuknak jelentést megkülönböztető szerepe van.
Pl.: ver, vér
- 14 magánhangzónk van

Magánhangzók csoportosítása:
1. Időtartam szerint:
- Rövidek: Pl.: „o”
- Hosszúak: Pl.: „ó”
2. A nyelv vízszintes állása szerint:
- Magasak: Pl.: teniszütő
- Mélyek: Pl.: autó
3. Ajakműködés szerint:
- Ajakkerekítéses
- Ajakréses
4. A nyelv függőleges állása szerint:
- Felső nyelvállású hangok
- Középső nyelvállású hangok
- Alsó nyelvállású hangok

Magánhangzó törvényszerűségek:
1. Hangrend törvény: a magyar nyelvnek azt a törvényszerűségét, hogy a magánhangzók a szavakban szabályosan rendeződnek hangrendnek nevezzük.
- Magas: beszél
- Mély: alma
- Vegyes: virág
2. Illeszkedés törvénye: A magas hangrendű szavakhoz magas hangrendű toldalék, mély hangrendű szavakhoz mély hangrendű toldalék, vegyes hangrendű szavakhoz általában mély hangrendű toldalék járul. Összetett szavak esetében az utótag hangrendjéhez illeszkedik a toldalék.
- Erdő + ben = magas + magas
- Badacsony + ban = mély + mély
- Kávé + ban = vegyes + általában mély
3. Hiátus törvény: A szóban két magánhangzó kerül egymás mellé, akkor ejtéskönnyítő „j” hangot tolduk be. / csak kiejtésben „j” hang/
- Fiú
- Tea
- Szia

Mássalhangzók jellemzői:
- Képzésükkor a levegő akadályba ütközik,
- Csak egy magánhangzóval együtt alkotnak egy szótagot,
- A hangszalagok rezgéséből keletkezik a zönge, ezek lesznek a zöngés mássalhagzók,
- Ha a szájüregben képződik akadály zöngétlenek mássalhangzók keletkeznek.

Mássalhagzók csoportosítása:
1. hangszalagok működése szerint:
- zöngések: „b, d, g, m, n, ny, v, z, zs, l, j, ly, dzs, dz, gy, r”
- zöngétlenek: „k, t, p, f, h, ty”
2. Jelölésük szerint:
- Egyjegyűek: „k, l, m, n, t, … „
- Két, három jegyűek: „sz, zs, dz, dzs, …”
3. Képzés helye szerinti:
- Ajakhang: „p, b”
- Foghang: „d, t”
- Szájpadláshang: „g, k”
- Gégehang: „h”
4. Képzés módja szerinti:
- Zárhang: „p, b, d, t, k”
- Orrhang: „m, n, ny”
- Réshang: „v, f, z, zs, l, sz, s, j, ly, h”
- Zár-réshang: „c, cs, ty”
- Pergő: „r”
Mássalhangzó törvények:
Hasonulás: ha két mássalhagzó kerül egymás mellé, akkor az egyik mássalhangzó a másikhoz részben vagy tejesen hasonlóvá válik.
Típusai:
1. részeleges hasonulás:
- Zöngésség szerinti részleges hasonulás:
Pl.: vízpart, „z” zöngés, „p” zöngétlen.
kiejtésben a zöngés „z” helyett a zöngétlen „sz” hangot ejtjük.
- Képzés helye szerinti részleges hasonulás:
Pl.: különben, „n” foghang, „b” ajakhang
kiejtésben a foghang helyett ajakhangot mondunk/”m”/

Petőfi szerelmi költészete

A 19. század első felének jelentős költője, az 1848.-as forradalom és szabadságharc szerves résztvevője. Egyéniségének legfőbb jellemzője az életszeretet, szabadságvágy, a forradalmi következetesség. Költészetét a népért, a nemzetért való elhivatottság jellemzi. Eszmevilágának középpontjában a szabadság áll. Verseit az egyszerűség, a természetesség és a közvetlenség jellemzi.

Élete: 1823. január 1.-jkén született, Kiskőrösön. Apja Petrovics István, mészáros. Anyja Hrúz Mária, cselédlány szlovák anyanyelvű (nem tud magyarul).
1824.-ben Kiskunfélegyházára költözött a család (később ezt a várost vallja szülőhelyének Petőfi).

Iskolái:
- Kiskunfélegyháza
- Kecskemét
- Szabadszállás
- Sárszentlőrinc
- Pest
- Aszód (1835.-38)
- Selmecbánya
- Pápa

Közben rövid ideig vándorszínész, majd Sopronban katona. Első verse 1842.-ben A borozó címmel jelent meg. 1842.-re tehető költői kibontakozása is. Első verskötete Versek címmel jelent meg, elbeszélő költeménye a János vitéz, komikus eposza a Helység kalapácsa. 1844.-ben Pesten a Pesti divatlap szerkesztője lesz. 1846. szeptember 8.-án a nagykárolyi megyeváron megismerkedett Szendrei Júliával, akivel 1847. szeptember 8.-án megtartják az esküvőt. 1848. a forradalom lelkes résztvevője. 1848. decemberében született a fia, akit úgy hívtak, hogy Zoltán. 1849.-ben az utolsó verse Szörnyű idő címmel íródott. 1849. július 31.-én a segesvári csatában tűnt el. Halálának körülményei tisztázatlanok a mai napig.

Költészetének témakörei:
- Népies helyzetdalok:A költő E/1-ben magát az emberalakot szólaltatja meg.
Pl.: Befordultam a konyhába…, A borozó
- Népies életképek: Egy-egy életdarabot, a nép életéből vett jelenetet ragad ki.
Pl.: Megy a juhász a szamáron…, A csaplárné a betyárt szerette…
- Tájversek: (tájleíró költemény: Egyrészt a táj leírása, másrészt a költőnek a tájhoz fűződő érzései, gondolatai)
Pl.: Az Alföld, A puszta télen
- Családi versek: Új témakör a költészetben, legszemélyesebb családi kapcsolatairól ír, közvetlen hangnemben.
Pl.: Füstbe ment terv, István öcsémhez, Szülőimhez
- Forradalmi versek:
Pl.: Nemzeti dal, A nép nevében
- Prózai művei: Elbeszélő költemény (János vitéz, Apostol), Regény (A hóhér kötele), Dráma (Tigris és hiéna), Komikus eposz (Helység kalapácsa)
- Szerelmes verse: Petőfi a hitvesi líra megteremtője

Szerelmi költészete:
Szerelmi költészetének kibontakozása az 1845.-46.-os évekre tehető. 1845.-ben Pesten ismerkedett meg Csapó Etelkával, a 15 éves lány váratlanul meghalt. 1845 márciusában Cipruslombok Etelka sírjáról címmel 34 verset tartalmazó versgyűjteményt adott ki, a versek többsége elégia, a verseket az őszinte bánat és fájdalom hatja át1845 Augusztusában, Gödöllőn ismerkedett meg Mednyánszy Bertával, megkérte a kezét, a szülők eltiltották. 1845 októberében Szerelem gyöngyei címmel jelent meg, hozzá íródott 39 verset tartalmazó gyűjtemény. 1846.-ban egy 66 epigrammából álló gyűjteményt adott ki. Többségében 4 és 8 soros versek, lírai betegségének kétségbeesett lelki állapotának hű tükrei a versek. 1846 fordulópont az életében, mert szeptember 8.-án megismerkedett a nagykárolyi megyeváron Szendrei Júliával. 1847. szeptember 8.-án kötöttek házasságot. Ezt követték a koltói kastélyban eltöltött boldog napok.

A Júlia versek jellemzői:
• Műfaji sokszínűség
Pl.:Népdalszerű költemény: Reszket a bokor mert…
Elégia: Szeptember végén
Rapszódia: Minek nevezzelek
Helyzetdal: Bírom végre…
• Őszinteség
• Egyszerűség
• Természetesség
• A boldogság képein az elégikusság uralkodik
• A költő számára az asszony társ, partner a szerelemben
A szakítás verseként született a Reszket a bokor, mert… című dal. A vers sorsfordító Petőfi életében, ugyanis ezen vers hatására Júlia beleegyezik a házasságba.
A vers szerkezetileg 3 versszak:
• Az 1. egység a beletörődés
• A 2. egység a vágyakozás
• A 3. egység a kijózanodás
A vers központi kérdése: „Szeretsz rózsaszálam?”

Házasságkötésük után Koltón íródott a Szeptember végén című elégia (legboldogabb időben gondol az elmúlásra).
A vers témája: A szerelem, a boldogság illetve az ember múlandósága.
A vers szerkezete: 3 versszak
• Az 1. versszak a közvetlen tájszemléletből indul ki, melynek helyszíne a koltói kastély parkja. A négy évszak egymás után felvillanó motívumai a feltartóztathatatlanul rohanó időt mutatják: a nyár és a kikelet a fiatalságot az ősz és a tél dere az öregséget és az elmúlást érzékelteti.
• A 2. versszak a természet és az emberi lét összekapcsolódását mutatja.
• Majd a 3. versszakban az özvegyen maradó Júlia képét látjuk, a verset az örök szerelem gondolata zárja.
További Júlia vers:
Minek nevezzelek:
Műfaja: Rapszódia érzelmi, hangulati hullámzás jellemzi.
A vers témája: halmozott próbálkozás Júlia szépségének megnevezésére. A nyelv szegényes kifejezőeszköz a szépség kifejezésére.
A vers szerkezete: 5 versszak, 5 körmondat, a versszakok elején és végén kérdést tesz fel, a vers záró soraiban egyszerű szavakkal mondja el a legtöbbet.