Ismertesse Mária Terézia és II. József hazai, felvilágosult
abszolutista reformjait!
Pragmatica Sanctio: A 1722–23-as magyar országgyűlés
önként, vita nélkül elfogadta. Kimondja: A trón leányágon is örökölhető, az
utoljára uralkodó családapától távolodva. A birodalom egységes,
feloszthatatlan, együttesen kell kormányozni. (Ez nem perszonálunió!)
Mária
Terézia (1740-80)
III. Károly halála után kitört az osztrák örökösödési
háború (1740–48). II. Frigyes porosz király lerohanta Sziléziát. A bajor választó
trónkövetelőként lépett fel. Franciaország és Spanyolország a birtokok
felosztását tervezték. Mária Terézia segítséget kért Pozsonyban a rendektől,
akik „életüket és vérüket” ajánlották fel. 35 ezer fős sereget állítottak ki,
de előtte törvényre emelték a nemesi föld adómentességét. A háború végén végül
is Szilézia porosz kézen maradt, sőt, a hétéves háborúban (1756-63) sem
sikerült visszaszerezni.
Mária Terézia a háborúk után nekilátott a birodalom belső rendjének
megszervezéséhez. Abszolutista intézkedéseket hajtott végre, ami azt jelenti,
hogy a rendek háttérbeszorításával rendeleti úton hajtotta végre felülről jövő
reformjait. 1764-ben létrehozta az Államtanácsot, mely az ország központi
szerveit koordinálja és tartja a kapcsolatot az udvarral. Reformjainak
kidolgozásában fontos szerepet kapott Kaunitz kancellár, aki 12 pontos paktumot
készített terveiről. 1765 után nem hívott össze országgyűlést.
Magyarországi politikája
1754-ben bevezette Mária Terézia a kettős vámrendszert,
ami erősen visszavetette a magyar ipar fejlődését. E vámrendelet lényege, hogy
a birodalmat önellátóvá tegye. A magyarországi agrártermékekre a birodalmon
belül alacsony kiviteli vámot szabtak, kivéve azokat a cikkeket, amelyeket az
örökös tartományokban is termeltek. Az Ausztriából és Csehországból származó
iparcikkekre alacsony behozatali vámot kellett fizetni, míg a magyar kivitelt e
téren megnehezítették.
A hatalmas jobbágyterhek miatt Mária Terézia idején több jobbágyfelkelés
(például: 1765–66. között a Dunántúlon) bontakozott ki. Miután a jobbágykérdés
rendezését a magyar rendi országgyűlés elutasította, a királynő e kérdést
rendeleti úton szabályozta. Ezt a rendeletet 1767-ben adták ki, melynek
urbárium vagy úrbéri pátens volt a neve. Ebben részletesen szabályozták a földesuraknak
járó szolgálatokat. A kilencedet (kilencedik tized) évi egy aranyforintban, az
ingyenmunkát, "robotot", heti egy nap igás- vagy két nap kézi
munkában szabták meg. Ezen felül bizonyos földesúri kiváltságokat évente
egy-két napra átengedtek a jobbágyoknak, és a telekhatárokat rögzítették.
1764-ben történt az eseménysorozat, amelyet a történetírás madéfalvi veszedelem
(Siculicidium: a székelyek lemészárlása) néven ismer.
Mária Terézia szívügye volt az oktatás. A nagyszombati egyetemet 1777-ben Budára
helyeztette. 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet (ekkor válik állami
egyetemmé a nagyszombati), 1777-ben adta ki az alsó fokú iskolarendszert
gyökeresen átalakító Ratio Educationist. A rendelet értelmében minden 6 és 12
év közötti gyermek tanköteles. A felekezeti iskolákat a Ratio Educationis
állami felügyelet alá vonta, közhasznú tárgyakat tett kötelezővé, és előírta a
nyári iskolaszünetet a mezőgazdasági munkák idejére.
A magyarországi rendek számára Mária Terézia politikája valamivel kedvezőbb volt,
mint III. Károly királyé, de az ő uralkodása alatt is folytatódott a magyar
rendek háttérbe szorítása. Elődjéhez hasonlóan Mária Terézia is folytatta a
betelepítéseket Magyarországra. Az állami kincstár költségén több tízezer
németajkú telepest hoztak a Birodalom nyugati tartományaiból, akiket Pest, Buda
és Esztergom környékén, a Pilisben, Szatmár vármegyében (a Rákóczi
szabadságharc során kipusztult magyar lakosság helyébe), Baranyában, a
Délvidéken és a Bánságban (e három utóbbi helyen a török uralom alatt
kipusztult magyar lakosság helyére) telepítettek le. A Bánságot, bár a magyar
korona része volt, császári megbízott igazgatta, itt egészen 1778-ig
megtiltották a magyar lakosság visszatelepülését. Mária Terézia uralkodása
alatt Erdélybe 350-400 000 román települt be a Kárpátokon túlról, felborítva az
ottani törékeny etnikai egyensúlyt.
1765-től uralkodásának végéig felvilágosult abszolutista módszerekkel
kormányzott, ebben az időben országgyűlést sem hívott össze.
Kormányzati politika
Legfontosabb rendeletei közé tartozik, hogy a
végrehajtóhatalmat szétválasztotta az igazságszolgáltatás-tól, így már nem azok
ellenőrizték a törvények, rendeletek végrehajtását, akiknek azt végre kellett
volna hajtaniuk.
Vámrendelete
Merkantilista gazdaságpolitikát vezetett be. A 1754-ben a
külföldi árukra magas vámot vetett ki. A Birodalmon belül az osztrák és a cseh
ipar fejlődött, a magyar ipar pedig elmaradott volt.
Úrbéri
rendelete
A királynő a jobbágyok adófizető képességének
biztosításának érdekében szabályozta a jobbágyok szolgáltatásait. Az egész
telekkel rendelkező jobbágy évi 52 nap igás robot, vagy 104 nap kézi robot
végzésére volt köteles. Ez a rendelet enyhítette a korábbi jobbágyterheket és
csökkentette a jobbágyok kiszolgáltatottságát. Mária Terézia állítólag azt
mondta: "Etetni kell a juhot, ha nyírni, fejni akarjuk."
Oktatásügy,
népegészségügy
Növelte az állami iskolák számát, erősítette az állam
felügyeletét az egyházi iskolákban, kísérletet tett az egységes tananyag
bevezetésére, gyakorlatiasabbá tette az iskolai tananyagot. 1777-ben kiadott
tanügyi rendelete, a Ratio Educationis kötelezővé tette az oktatást a 6–12 éves
korú gyermekek számára. Ez volt az első rendelet Magyarországon, amely
általános tankötelezettséget írt elő. Támogatta továbbá az egészségügyet.
Elrendelte, hogy gondoskodni kell a szegények, betegek, öregek, és árvák
ellátásáról.
Hadügyi reformjai
A hadsereg szervezetében is reformokra volt szükség. A
régebbi rendszerről, hogy minden háborús alkalomra toboroztak zsoldosokat, most
már áttértek az állandó hadseregre, de szakítottak azzal a rendszerrel, hogy a
katonai alakulatokat városokban és falvakban szétszórva tartották, és ezek
voltak kötelesek ellátásukról gondoskodni. Ezentúl az egyes csapatokat nagyobb
egységekben, általában ezredenként együtt tartották, és az államhatalom
központilag gondoskodott ellátásukról. Eddig minden ezrednek külön szabályzata
volt, annak alapján gyakorlatozott és harcolt, még egyenruhájuk sem volt
egységes. A refomok következtében ezeket is szabályozták.
Vallás
Mária Terézia igen buzgó katolikus volt, az eretnekektől
irtózott, a zsidókat sem szerette, meg is próbálkozott kitiltásukkal az ország
területéről, de ezt kénytelen volt visszavonni, mert a gazdasági élet látta a
kárát. Minden buzgósága ellenére az egyházat állami kordában óhajtotta tartani.
A pápai rendeleteket csak az ő engedélyével volt szabad kihirdetni, az egyházi
bíróságok hatáskörét szigorúan egyházi ügyekre korlátozta. A szerzetesrendek
külföldön székelő főnökeinek a birodalomba való látogatását megtiltotta, az
egyházi ünnepek számát csökkentette. Mária Terézia királynő 1777-ben úgy
döntött, hogy Szombathelyt külön egyházmegyévé teszi.
Az ellenreformáció addigi térhódításait jó néven vette, a protestáns vallást
nem tűrte Magyarországon, Erdélyben azonban nem tudott változtatni a meglévő
vallási tolerancián.
Míg Mária Terézia óvatos eszközökkel próbálta felszámolni a rendeket és élete
végéig fontosnak tartotta a katolikus egyház megtartását, addig fia jóval
radikálisabb és gyorsabb változásokat akart. II. József negyvenévesen került
hatalomra. Eszményképe az egységállam volt. A soknyelvű, soknemzetiségű és
eltérő fejlettségű államaiból egy egységeset akart létrehozni.
II. József (1780-90)
József 1780. november 29-én lépett trónra, azonban saját elhatározásából
lemondott a koronázásról és az ezzel járó eskütételről. Emiatt nevezte el Ányos
Pál „kalapos királynak”, amely ragadványnév igen elterjedtté vált. A kalapos
király mentesült minden kötöttségtől, amik elődei és a rendek egyezségeiből származtak:
nem kellett garantálnia a rendi szervezetek, jogok megmaradását. Ez
elengedhetetlen volt ahhoz, hogy saját elképzelései szerint átalakíthassa az
államberendezkedést. Édesanyjához hasonlóan rendeletekkel kormányzott,
országgyűlést egyszer sem hívott össze. Mivel azonban hatalmas iramban ontotta
a saját maga alkotta rendeleteket – 10 év alatt 6000-et! – az államapparátus
már csak a mennyiség miatt sem tudta azokat végrehajtani. Sok intézkedése
valóban észszerű és hasznos volt, de sértette a hagyományokat (például a
koporsós temetés tiltása gazdasági okokból) vagy egyszerűen végrehajthatatlan
volt (például a női divat korlátozása).
Jozefinizmus
Jozefinizmuson II. Józsefnek, a legtöbbet vitatott
Habsburgnak elveit és kormányzási gyakorlatát értjük. Ugyanakkor őt szokás a
felvilágosult abszolutizmus legjellegzetesebb képviselőjének tekinteni.
Felvilágosult abszolutizmus: a feudalizmusellenes korlátlan királyi hatalmon
alapuló kormányzati rendszerben az uralkodó a tőle függő hivatalnokrendszerre,
az állandó hadseregre és a bírói szervezetre támaszkodva irányítja az országot
a rendi gyűlés mellőzésével. Ideiglenes megegyezés a feudális abszolutizmus és
a polgári törekvések között, reformokat hajtanak végre, de a feudális alapokat
nem változtatják meg.
Egyházpolitika,
vallásügyek
II. József egyik első, legfontosabb intézkedése a türelmi
rendelet meghozatala volt 1781-ben, amely a reformátusok, evangélikusok és
ortodoxok számára szabadabb vallásgyakorlást engedélyezett az eddiginél. Ahol
minimum 100, nem katolikus család élt, ott azok saját költségükön
fenntarthatták helyi gyülekezeteiket, sőt – torony és harang nélkül, nem
közútról nyíló bejárattal – templomokat is építhettek. A fent említett
felekezetek hívei semmiféle megkülönböztetést nem szenvedtek ezentúl a hivatali
pályán. Az intézkedéseket a tolerancia eszménye és a birodalom egységesítésének
vágya ihlette. Ugyanebben az évben a kb. 83 000 magyarországi zsidó helyzetét
is rendezték.
Még a türelmi rendelet évében a Rómának küldött egyházi jövedelmeket zárolta,
és bevezette a pápai bullákat kihirdetésük előtt történő udvari ellenőrzését.
II. József állammodelljében ugyanis az egyház pusztán az uralkodó egyik eszköze
volt, így a róla elnevezett „jozefinista” politika jegyében igyekezett
megvalósítani az államegyházat. Meggyőződése volt, hogy az egyházi vagyonnal
szabadon gazdálkodhat, ha finanszírozza annak közfeladatait (oktatás,
egészségügy), és biztosítja a valóban nép körében forgó alsópapság
megélhetését. Ezek számát és javadalmait még növelte is. Cserében a nem
tanítással, gyógyítással vagy tudománnyal foglalkozó szerzetesrendeket és
mintegy 140 kolostort feloszlatott, vagyonukat a Vallásalapba olvasztotta
(szekularizációs rendelet, 1782.). Még a vallási ünnepek, a mise és a
papnevelés rendjébe is beavatkozott.
Mindez kiváltotta a Pápai Állam rosszallását: VI. Pius pápa 1782-ben maga
utazott Bécsbe („fordított Canossa-járás”), de József nem változtatott
politikáján. 1783-ban a papnevelést is állami feladattá tette, és ugyanebben az
évben tett római látogatása során sem sikerült meggyőzni intézkedései
visszavonásáról.
1786-ban Magyarországon és az örökös tartományokban kihirdette a Magyar Pálos
Rend eltörlését és birtokainak elkobzását.
Jobbágypolitika,
nemzetiségek
A 18. században több kisebb paraszti megmozdulásra került
sor, amelyeket a bécsi udvar csendben támogatott, ösztönzött, hogy sakkban
tartsa a nemességet. Amikor az Erdélyi-érchegység román parasztjai zúgolódni
kezdtek a királyi uradalmakban hirtelen megemelkedő terheik ellen, Bécsbe jutó
vezetőik meleg fogadtatásban részesültek. Ők ezen felbuzdulva 1784-ben
szervezkedni kezdtek, és hamarosan rabolni, pusztítani kezdtek. Célpontjaik a
magyar nemesi kúriák és a nem ortodox települések voltak. A helyi katonai
parancsnok sokáig nem mert ellencsapást indítani, félve II. Józseftől, így a
helyi nemesség maga ragadott fegyvert. Végül az Erdélyben állomásozó katonaság
1785-ben leverte a románok lázadását, és az uralkodó megakadályozta a véres
megtorlást: mindössze a három főkolompost végezték ki.
A román parasztfelkelés nagy szerepet játszott az 1785-ös jobbágyrendelet
kiadásában. Ez egyfelől eltörölte a jobbágy elnevezést és a röghöz kötést,
másfelől megerősítette a parasztok telekhez való jogát, valamint vagyonuk
szabad örökítésének jogát. Mindez nem vezetett jelentős gazdasági változáshoz,
ugyanis a nagy betelepítések végeztével a földbőség ekkora már megszűnt, de a
jobbágyság jogbiztonsága megnőtt. 1786-ban a jobbágyok botozását is megtiltotta
az uralkodó, illetve ugyanebben az évben eltörölte a halálbüntetést. 1787-től
kezdve állami ügyvédeket rendeltek ki a parasztok védelmére peres ügyeikben.
II. József idején mintegy 30 000 svábot telepítettek le Magyarországon,
jelentős állami támogatást biztosítva nekik.
Államszervezet
II. József igyekezett központosítani, racionalizálni az
államszervezetet. 1782-ben egyesítette a Helytartótanácsot és a Magyar Kamarát,
valamint a Magyar és Erdélyi Kancelláriát. 1783-ban, amikor II. József beutazta
Magyarországot, Erdélyt és Horvátországot, a Helytartótanács az uralkodó
rendelkezése értelmében Budára tette át székhelyét. Ugyanekkor a budai egyetem
is Pestre költözött.
1784. május 6-án megjelent nyelvrendelete is a birodalom egységesítését
szolgálta. Miután a rendek véleménye alapján a magyar nyelvet alkalmatlannak
találta az államigazgatás céljaira, a közös nyelvnek a németet tette meg. Ez
óriási felháborodást váltott ki a latint évszázadok óta második anyanyelvükként
használó politizáló magyar nemesség körében. József azonban elszánta magát
akarata keresztülvitelére: a reformsorozat nyitányaként a Szent Koronát
átszállíttatta Bécsbe. Ezután támadást indított a vármegyerendszer ellen, amely
a rendelkezések végrehajtásáért felelt, épp ezért minden uralkodói törekvést
megcsáklyázhatott.
Erdélyben az addigi közigazgatás helyett 10 új megyét alakított ki. 1785-ben a
reformot Magyarországon is végrehajtotta, ahol a rendiség védbástyáit jelentő
vármegyék élére az addig választott alispánokat immár a kormányzat nevezte ki,
és felettes szervükül 10 kerületet hozott létre, élükön királyi biztosokkal.
Ugyanekkor a bíróságokat is átszervezték. 1786-ban eltörölték a halálbüntetést,
és Erdélyben is átálltak a kerületi rendszerre: itt három új egységet
szerveztek.
A hagyományos közigazgatás lerombolása hatalmas felháborodást, zúgolódást
váltott ki a magyar nemesség körében, amit csak súlyosbítottak a kudarcokat
hozó, megterhelő harcok az Oszmán Birodalom ellen. A nemesség körében divatossá
vált a nemzeti nyelv és viselet, valamint a királyi intézkedések elleni fellépés.
1788-ban a rendek tiltakoztak a sorozás és a háborús rendelkezések ellen, míg
1790-re odáig fajult a helyzet, hogy Poroszországgal kerestek szövetséget saját
királyuk ellen. József halálának közeledtével visszavonta az államszervezetet
érintő rendeleteket.