Tóth Árpád impresszionista hangulatlírája

Tóth Árpád impresszionista hangulatlírája

A XX. század. irodalmi megújulásunk igazi határkövét a Nyugat című folyóirat megindulása jelentette. Legelső száma 1908. január 1-jén látott napvilágot, és 34 éven át – Babits Mihály haláláig (1941). Főszerkesztője Osvát Ernő és Fenyő Miksa.

Az első nemzedékbe olyan kiváló nagyságok tartoztak, mint Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kaffka Margit, Füst Milán, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc, Nagy Lajos, Szomory Dezső; a kritikusi gárdába tartozott Ignotus Pál, Hatvany Lajos és mások.

A második nemzedék: a XX. század első felében a Nyugat bocsátotta útjukra, csaknem kivétel nélkül, a fiatal írói tehetségeket. A ‘20-as években jelentkezett ún. második nemzedékbe tartoztak: Sárközi György, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Fodor József, Illés Endre, Márai Sándor, Németh László, Cs. Szabó László. Ez a nemzedék két részre szakadt, köreiben két irány alakult ki: egy népi és egy urbánus.

A harmadik nemzedék: a ‘30-as években a Nyugat támogatásával és elismerésével lépett színre a harmadik nemzedék. Nem hittek már abban, hogy a költő személyesen és közvetlenül beleszólhat a világ sorsának alakulásába. Irodalmat akartak, tisztán irodalmi eszközökkel. Csak néhány nevet említve: Jékely Zoltán, Vas István, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Zelk Zoltán, Szerb Antal, Örkény István.

Osvát 1929-ben bekövetkezett halála után Babits Mihály határozza meg a Nyugat szellemét, arculatát, irányvonalát. 1929-1933-ig Móricz Zsigmonddal együtt szerkesztette a lapot, 1933-tól pedig Gellért Oszkár volt a segítségére. Babits halála a Nyugat halálát is jelentette, de csak részben, mert az Illyés Gyula által szerkesztett Magyar Csillag  külsőleg változatlan formában, a Mikes-emblémát is megőrizve a nagy előd folytatásának tekinthető.

Tóth Árpád a Nyugat első nemzedékének a tagja. kortársa Adynak, Babitsnak, Juhász Gyulának és Kosztolányinak. Szegénysége és betegsége meghatározza egész költészetét. Dekadens költő, a magány költője volt. Uralkodó hangja a fájdalom, a szeretetre váró ember szomorúsága. Az egyre súlyosbodó betegség és a korai halál tudata meghatározta életét.

Életének főbb állomásai:

1886.-ban született Aradon, ahol 3 éves koráig élt, majd a családdal Debrecenbe költöztek, élete jelentős részét itt töltötte. 1905.-től a Pesti Egyetemen, Bölcsész karán tanul, tanulmányait nem fejezte be. 1907.-től újságíró lett Debrecenben, majd Budapesten. 1911.-ben ismerkedett meg Lichtmann Annával, akivel 1917.-ben kötöttek házasságot. Első kötete 1913.-ban jelent meg, Hajnali szerenád címmel.  Közben egészségi állapota folyamatosan romlik, több alkalommal jár gyógykezelésen a Tátrában. Második kötete 1917.-ben Lomha gályán címmel jelent meg. 1920.-ban született lánya, Tóth Eszter. Harmadik kötetének címe: Az öröm illan, 1922.-ből. 1928.-ban egy budapesti szanatóriumban kezelik, itt hal meg 42.-évesen. Ugyanezen évben jelent meg, halála után posztumusz kötete: Lélektől lélekig címmel, Szabó Lőrinc által került kiadásra.

Tóth Árpád impresszionista hangulatlírájának 2 verse: az Esti sugárkoszorú és a Körúti hajnal, mindkét vers a posztumusz kötetében jelent meg.

A magyar szerelmi líra egyik legszebb darabja az Esti sugárkoszorú.  A verset feleségéhez írta. Házasságuk 6. évében.

Műfaja: Óda

Hangneme: Patetikus, magasztos. A költő alaphangulatával ellentétben a versből a boldogság sugárzik.

A vers az alkony impresszionista leírásával indul, melyben elmosódnak a tárgyak valóságos körvonalai. A szeretett nő haja köré sugárkoszorú fonódik. A látványból fokozatosan látomás lesz. A sugárkoszorú glóriává lényegül. Így felesége alakja szentté magasztosul. A költő istennőnek látja szerelmét. Majd az érintésére visszazökken a valóságba, a látványba. A vers a feleségéhez intézett egyszerű szerelmi vallomással zárul.

Impresszionista tájleíró verse, a Körúti hajnal. Tóth Árpád e versében a 20. századi modern nagyváros líráját teremtette meg.

A vers témája: A pesti táj ébredésének mozzanatai.

Alapélménye: Egy valóságosan is megélt budapesti hajnali varázs.

Ábrázolásának középpontjában az ember áll, aki átéli a nagyváros ébredésének élményét. A vers a nagyvárosi hajnal időmozzanatait mutatja be. A hajnali félhomályból a felkelő nap árnyáig jutunk.

Az első versszak a napfény nélküli szürkület képeivel indul, még félig éjszaka van, a pesti utca derengő szürkesége, sivársága látható.

A következő 3 versszakban bántó, kellemetlen földi hangok véget vetnek a varázslatnak. Megindul a nappali élet, megszűnik a szépség, a hajnal mámora. Az emberek munkába indulnak és ezzel meg kezdődik a „józan robot”.