József Attila kései költészete

József Attila kései költészete

A 20. század elejének kiemelkedő lírikusa volt, a Nyugat című folyóirat második nemzedékének tagja. A 20. század eleje a magyar irodalomban a sokszínűséget jelentette. A korszak folyóiratai között kiemelkedő szerepet töltött be a Nyugat, majd 1941 és ’’44. között a Magyar Csillag. 

A XX. század. irodalmi megújulásunk igazi határkövét a Nyugat című folyóirat megindulása jelentette. Legelső száma 1908. január 1-jén látott napvilágot, és 34 éven át – Babits Mihály haláláig (1941). Főszerkesztője Osvát Ernő és Fenyő Miksa.
Osvát 1929-ben bekövetkezett halála után Babits Mihály határozza meg a Nyugat szellemét, arculatát, irányvonalát. 1929-1933-ig Móricz Zsigmonddal együtt szerkesztette a lapot, 1933-tól pedig Gellért Oszkár volt a segítségére. Babits halála a Nyugat halálát is jelentette, de csak részben, mert az Illyés Gyula által szerkesztett Magyar Csillag  külsőleg változatlan formában, a Mikes-emblémát is megőrizve a nagy előd folytatásának tekinthető.

A Nyugattal párhuzamosan József Attila szerkesztésében működött a Szép Szó című folyóirat.

A Korszak jelentős irodalmi irányzatai:

-          Szocialista írók csoportja: A munkások helyzetét mutatja be.

·         József Attila

·         Déry Tibor

·         Kassák Lajos

·         Nagy Lajos

-          Népi írók csoportja: A paraszti életformát mutatják be, és a Szociográfiai irodalom megteremtését segítették elő. Szociográfiai irodalom: Egy-egy társadalmi csoport életkörülményeit bemutató mű.

·         Illyés Gyula

·         Német László

-         Megjelenik az Avantgárd irodalom

·         Kassák Lajos

József Attila egész életét a szeretetvágy, az árvaság érzése, valamint a társkeresés határozta meg. Költészetét a gondolati lírához soroljuk, versei filozofikus tartalmúak. Költészetére hatott az Avantgárd, de Petőfi és a népköltészet hatása is megfigyelhető verseiben.

József Attila élete:

1905. Április 11.-én született, Budapesten, Ferencvárosban a Gát utca 3. szám alatti házban Anyja Pőcze Borbála, apja József Áron. Az apa 1908.-ban elhagyja családját és nem is tartja velük a kapcsolatot. Nővérei Jolán és Etelka. 1910.-ben az anya menhelyre adja Etelkát és Attilát, így kerül a Békés megyei Öcsödre. Elemi iskolai tanulmányait itt kezdte, majd 1912.-ben kerül vissza Budapestre édesanyjához. 1919.-ben meghal édesanyja, ekkor gyámja Makai Ödön lesz, József Jolán férje. Ekkor Makón a helyi gimnázium diákjaként tanul, ahol 1923.-ban tesz érettségit. Gebe Mártába beleszeret, de ez reménytelen szerelem. 1924 és ’’25 között a Szegedi Egyetem magyar-francia filozófia szakos hallgatója. Horger Antal, az egyetem professzora a Tiszta szívvel c. versért eltanácsolja. 1925 és ’’26 között Bécsben, majd ’’26 és ’’27 között Párizsban egyetemi hallgató. 1927.-ben hazatér Budapestre, beiratkozott a Budapesti Egyetemre, de tanulmányait nem fejezte be. 1928.-ban ismerkedett meg Vágó Mártával, akivel házasságot terveztek, de azonban ez meghiúsult. A szakítást követően idegösszeomlást kapott. 1930.-tól bekapcsolódott a kommunista párt munkájába. Munkásverseivel megteremtette a magyar politikai költészetet. Itt ismerkedett meg Szántó Judittal, akivel 1936.-ig élettársak voltak. 1936.-tól a Szép szó c. folyóirat szerkesztője Ignotus Pállal. Idegi eredetű betegsége miatt kezelésre szorul. Itt ismerkedett meg Gyömrői Edittel, pszichoanalitikussal. Majd 1937 februárjában ismerkedett meg Kozmutca Flórával, akivel ismét házasságot terveztek. 1937 nyarát szanatóriumban töltötte, ahonnan nővére ősszel Balatonszárszóra vitte el, nyaralójába. ahol 1937. december 3.-án egy tehervonat halálra gázolta.

1936 decemberében jelent meg utolsó verskötete Nagyon fáj címmel. Betegségének, magányának kötete kórképet fest állapotáról. A költő személyes élete egyre nehezebb, kilátástalanabb, költészetére a fegyelmezettebb és zártabb forma a jellemző.

Verseinek témája változatos, hangot kap a kötetben a szerelem /Kozmutca Flóra/, felszabadulnak az elfojtott gyermekkori emlékek, felidézi verseiben a korán elveszített édesanya alakját /Kései sirató/. Hangot kap a kötetben a közélet is.

A közéleti téma programverse a Dunánál c. vers. A szép szó c. folyóirat történelmi tanulmánya elé készült bevezetőül.

A vers témája: A Duna menti népeket összefogásra buzdítja.

A költő utolsó létösszegző verseiben más egyszer mérlegre teszi életét, magatartását, égész emberi költői sorsát, és rákérdez élete értelmére. Végső számvetést készít és felteszi a kérdést, mi volt és volt-e értelme az életének.

Versei:

-          Karóval jöttél…

-          Talán eltűnök hirtelen…

-          Íme, hát megleltem hazámat…

Az utolsó vers hármas Balatonszárszón íródott. A versek stílusát a halállal való szembenézés határozza meg.

A Karóval jöttél… c. versében a halált megoldásként elfogadó költő visszatekint befejezett életére.

A vers témája: A költői bezártság mely a vers kezdetén és az utolsó versszakban jelenik meg. /7 torony a bezártság szimbóluma/

A vers szerkezete: 6 versszakból áll, a felnőtt költő szólítja meg önmagát és felismeri, hogy talán ő maga okozta élete nyomorúságát. A vers legjellemzőbb írásjele a kérdőjel /9-szer fordul elő/, mellyel saját életét kérdőjelezi meg.

A vers lezárásában a költő eljut a végső számvetésig, le kell mondania a nagy vágyakról és el kell fogadnia halált, mint végső megoldást.

A költő létösszegző és időszembesítő verse a Talán eltűnök hirtelen… c. vers. A múltat és a jelent szembesíti, a középpontban a jelen áll a „most” kifejezés által, de ez a jelen előrevetíti a jövőt is. A költő jövőképe a költő számára a halált sugallja.

A vers címében a „talán” kifejezés bizonytalanságot mutat, az „eltűnés” jelzi a halált, de jelentheti a fiatalságtól való búcsúzást is.

A vers egy jövőidejű kijelentő mondattal indul, melyben a költő saját létének megszűnését közli. Az erdő motívum keretbe foglalja a verset. A közbeeső versszakokban a múlt képeit látjuk, negatív képek ezek, melyekben önmagát hibáztatja elromlott életéért. A vers kemény önbírálat és őszinte megbánás is egyben.

Utolsó létösszegző verse, Íme, hát megleltem hazámat.. c. verse, melyben a búcsúzás is benne van. A költő úgy érzi nincs a társadalomban számára követendő szerep.

Az induló képben a költő számára otthont már csak a sírverem jelenthet. Saját életét befejezettnek érzi, de csak önmaga sorsát zárja le a többi ember számára egy szebb, és értelmesebb létet remél.